Rejtő (Reich) Jenő halálára

70 évvel ezelőtt, 1943. január elsején, Petőfi 120. születésnapján, halt meg a XX. század egyik hazai kiválósága, a (ma is) közkedvelt magyar író: Rejtő Jenő.

A wikipédia szerint

1942. október 9-én az Egyedül vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Ennek hatására súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy század beosztottjaként Ukrajnába került. Ott a nehéz viszonyok és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. január 1-jén meghalt.

Talán érdemes e szomorú évforduló kapcsán felidézni az akkori Magyarország közhangulatát, mely a „liberális” jelző, kifejezés mögé bújtatta kódolt antiszemitizmusát. Ha valaki napjaink szitok szavaival, jelzőivel (ballib, neolib, stb.) bármi hasonlóságot vél felfedezni, az nem biztos, hogy a puszta véletlen műve.

Az alábbi sorokat a net-en találtam, és a dátum szerint (1942 november 20.) a magyar parlamentben hangzott el. Rejtő ekkor még élt, és a Magyar Királyi Honvédség alá, mellé, stb. beosztott ("büntető")század tagjaként teljesített (munka)szolgálatot a bolsevikoktól megszabadított (ukrán) területeken.

Eközben a hátországban, pontosabban az anyaországban, Csonka-Magyarországon Nyírő 1942-ben Magyar Erő - Nyírő József képes hetilapja - címmel háborús és kormányzati propaganda újságot indított, amiben Horthy mellett Hitlert és Mussolinit is lelkesen dicsőítette. A hetilap – melynek felelős szerkesztője volt – 1942. december 11-i számának egyik képén egy férfi látható, alatta a következő szöveggel: „A legújabban elfogott bolsevista díszpéldányok egyike. Jellegzetes arca nem hagy kétséget aziránt, hogy milyen fajhoz tartozik…”

Részletek Nyírő József 1942. november 20-i képviselőházi fölszólalásából:

„Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie. Nincs szükségünk az olyan szellemiségre, amely ellenségünk céljait mozdítja elő. Nagy szövetségesünk, a Német Birodalom és vezérének hűsége és segítsége tette lehetővé számunkra, hogy […] acélos kézzel ragadhassunk fegyvert a magunk megmentésére és Magyarország történelmi jogainak, szabadságának és függetlenségének kivívására. […] Nem lehet már messzi az idő, amely meghozza az ország jogait és Magyarország történelmi határain ismét felragyog a kivívott igazság és győzelem örömtüze.”