Az "elfelejtett ausztrálok" ürügyén
(Megjegyzés: Ezt a beírást egy agyament blogger Ausztráliát becsmérő sorai váltották ki belőlem. Említése és megörökítése a Népszabadság Online szerkesztőségének köszönhető, mivel agyszüleményeit rendszeresen kiemelik.)
Ausztrália bocsánatot kért azon állampolgáraitól, akik árvaházban, (állami vagy egyházi) nevelőintézetben, ill. nevelőszülőknél töltötték gyermekkorukat, és ott szellemi, testi bántalmazásban volt részük vagy szexuális zaklatásnak voltak kitéve. A bejelentés várható volt, hiszen évek óta folyik erről a diskurzus, sőt az állami és egyházi intézmények részvételével szövetségi bizottság alakult ezeknek az akkor még csak kósza híreknek számított panaszoknak a kivizsgálására. A ma 40 év felettiek önkéntes jelentkezésén és elmondásaikon alapult tanulmány megállapította, hogy 1930 és 1970 között mindegy félmillió gyermek szenvedett el valamilyen testi-lelki károsodást. A tanulmány megdöbbentő eredménye arra késztette az ország miniszterelnökét, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól, az "elfelejtett ausztrálok"-tól. Az ünnepélyes kinyilvánítás nemcsak régi sebeket tépett fel, és a teljes lakosság együttérzését fejezte ki, hanem újabb problémákat is felvetett. Egyesek ugyanis kárpótlást követelnek. Mások nem az adófizetők pénzéből, hanem egy alap létrehozásából szeretnék kompenzálni az áldozatokat. Kevin Rudd miniszterelnök erről nem nyilatkozott, de ígéretet tett, hogy az egykori áldozatok egészségügyi ellátását kormánya (az állam) támogatja.
A tanulmánynak és a bocsánatkérésnek van egy másik szegmense is. A kutatások során jelzések érkeztek, hogy a kíméletlen bánásmódban részesült gyerekek között vannak "gyermekbevándorlók" (child migrants) is. Ennek hátterében egy 1922-es, majd 1937-ben módosított (brit) birodalmi letelepedési törvény áll, mely a tengerentúli területekre való kivándorlást kívánta elősegíteni. A törvény a nem-állami szervezeteknek, intézményeknek, „vállalkozásoknak” lehetőséget biztosított gyerekek (árvák, rossz körülmények között élők) kivándorlását is megszervezni. Ez a II. világháború alatt, majd után csak fokozódott. 1948-ban törvény is született rá, sőt mind a brit, mind a fogadó ország (tagállam) fizetett is a „gyermekmentő” szervezeteknek. Csak később derült ki, hogy rasszista indítatás (is) áll a humanitárius akció mögött. Mivel így "jó fehér anyag" került Kanadába, Rhodéziába (ma Zimbabwe), Új-Zélandra és Ausztráliába. Ezt a „mentőakciót” 1967-ben a brit kormány leállította. Pontos adat nincs, de feltehetően összesen 150.000 gyerek került így a szigetországból a tengerentúlra. Legtöbbjük Kanadába talált új otthonra és hazára. Az Ausztráliába érkezettek számát 7.000 és 10.000 közöttire becsülik.
Ausztráliában, 1987-ben állítottak fel központokat ezeknek a gyerekeknek a felkutatására. Tíz évvel később, 1997-ben, a brit kormány is elismerte felelősségét ezekért az egykori gyerekekért. Azóta már a bánásmód körülményeire is fényderült. Amiért most Ausztrália bocsánatot kért.
Ezek a tények és az ausztrál bocsánatkérés háttere.
Ennek a szomorú gyakorlatnak a felkutatása, beismerése és nyilvános bocsánatkérése az egész világ előtt bebizonyította Ausztrália és az ausztrálok becsületességét, önismeretét és önkritikáját. Egy büszke nemzet, mely képes szembenézni a múlttal, annak sötét fejezeteivel.
És ekkor valahol Európában, a Kárpát-medencében, egy fantáziadús blogger megpróbálja ezt a szellemet, no meg Ausztráliát és az ausztrál nemzetet bemocskolni, és valami eszeveszett nyakatekert („antifasiszta”) logika mentén - a több száz éves gyarmatosítást is belekeverve, - a történteket egy borsodi kisvárosban történtekkel azonosítani Agyrém!
Dolgozatából (Sajóbábonytól Ausztráliáig) egyértelműen kitűnik a szélsőséges (náci-bolsi) eszmevilágra oly jellemző közös anti-kapitalista, anti-imperialista ideológia.
Néhány példa, amit elvakult „antifasiszta” követői nagy helyeslések közepette benyaltak.
„……a szélsőséges eszmék hívői „becsületesebbek" voltak, mivel nyíltan kijelentették, hogy kiket gyűlölnek, kiket akarnak kipusztítani, míg a demokrácia intézményét felvállaló hatalmak csendben, halkan, és sunyin művelték - művelik? - ugyanezt évtizedeken, évszázadokon keresztül…..”
Egyértelmű, hogy a blogger kiknek a pártján áll, kiket tart „becsületesebb”-nek, és kiket sunyinak.
„…..A Brit Birodalomban 1930 és 1970 között mintegy 500 ezer gyermek nőtt fel állami és egyházi fenntartású otthonokban, ahol többszörös visszaélések áldozataivá váltak. Szegény vagy széthullott nagy-britanniai családokból származtak. A gyerekek nagy részét Ausztráliába „deportálták"….”
Szemenszedett hazugság! Hiszen a szóban forgó félmillió gyermek született ausztrál, és hazájában szenvedte el a kiszolgáltatottság oly sok fajtáját, formáját és fokát. Semmi közük nincs Nagy-Britanniához! (Lásd feljebb.)
„……Néha arra gondolok, kellene építeni egy roppant nagy bábeli tornyot, ahol minden bűnös nemzet kőbe vésné a bűneit,……”
BŰNÖS NEMZET – ezért a kifejezésért ("Tätervolk") egy német politikust (Martin Hohmann) hazájában nemcsak a parlamenti frakcióból, de a pártjából (CDU) is kizárták! A nolblog-on viszont elismerően nyilatkoznak a szó és fogalom használójáról derék „antifasisztáink”.
A másik ilyen tiltott szó és fogalom Európa nyugati felén az “élettér”, mely négyszer is szerepel a dolgozatban !!! – ugyancsak a hozzászólók teljes egyetértésében. Pedig néhány évvel ezelőtt ezért a szóért a hazai jobboldal vezérét igencsak elmarasztalták – a mostani nolblog-i helyeslők!
Mindezek ismeretében a blogger hívei a nolblogon mégis engem marasztaltak el. Pl. az egyik bennfentes (28. hsz) így kommentálta az "Ez egy tudatos (náci - bolsi) rosszindulatú irás" megjegyzésemet: álomlátó, te kedveled elekes pistit?
Amikor hozzászólásomban megpróbáltam felhívni a szerző figyelmét a gyűlölködésből táplálkozó hazai, „kelet-európai” mentalitására, válaszában tehetetlen dühe jeléül „holocaust tagadó”-nak titulált, majd (magyar) nyelvismeretemet kifogásolta, végül Zentai-val hozott kapcsolatba.
De, talán a legszebb, amikor ekképp oktat ki: „….ott csak egy auslander vagy!...”. Ez aztán freudi! Igazi kelet-európai, mélymagyar gondolkodás! Hiszen számára ismeretlen az idegengyűlölet nélküli világ. Ezért feltételezni sem tudja, hogy Ausztrália egy múlti-kulturális ország. Advance Australia Fair!
Ausztrália bocsánatot kért azon állampolgáraitól, akik árvaházban, (állami vagy egyházi) nevelőintézetben, ill. nevelőszülőknél töltötték gyermekkorukat, és ott szellemi, testi bántalmazásban volt részük vagy szexuális zaklatásnak voltak kitéve. A bejelentés várható volt, hiszen évek óta folyik erről a diskurzus, sőt az állami és egyházi intézmények részvételével szövetségi bizottság alakult ezeknek az akkor még csak kósza híreknek számított panaszoknak a kivizsgálására. A ma 40 év felettiek önkéntes jelentkezésén és elmondásaikon alapult tanulmány megállapította, hogy 1930 és 1970 között mindegy félmillió gyermek szenvedett el valamilyen testi-lelki károsodást. A tanulmány megdöbbentő eredménye arra késztette az ország miniszterelnökét, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól, az "elfelejtett ausztrálok"-tól. Az ünnepélyes kinyilvánítás nemcsak régi sebeket tépett fel, és a teljes lakosság együttérzését fejezte ki, hanem újabb problémákat is felvetett. Egyesek ugyanis kárpótlást követelnek. Mások nem az adófizetők pénzéből, hanem egy alap létrehozásából szeretnék kompenzálni az áldozatokat. Kevin Rudd miniszterelnök erről nem nyilatkozott, de ígéretet tett, hogy az egykori áldozatok egészségügyi ellátását kormánya (az állam) támogatja.
A tanulmánynak és a bocsánatkérésnek van egy másik szegmense is. A kutatások során jelzések érkeztek, hogy a kíméletlen bánásmódban részesült gyerekek között vannak "gyermekbevándorlók" (child migrants) is. Ennek hátterében egy 1922-es, majd 1937-ben módosított (brit) birodalmi letelepedési törvény áll, mely a tengerentúli területekre való kivándorlást kívánta elősegíteni. A törvény a nem-állami szervezeteknek, intézményeknek, „vállalkozásoknak” lehetőséget biztosított gyerekek (árvák, rossz körülmények között élők) kivándorlását is megszervezni. Ez a II. világháború alatt, majd után csak fokozódott. 1948-ban törvény is született rá, sőt mind a brit, mind a fogadó ország (tagállam) fizetett is a „gyermekmentő” szervezeteknek. Csak később derült ki, hogy rasszista indítatás (is) áll a humanitárius akció mögött. Mivel így "jó fehér anyag" került Kanadába, Rhodéziába (ma Zimbabwe), Új-Zélandra és Ausztráliába. Ezt a „mentőakciót” 1967-ben a brit kormány leállította. Pontos adat nincs, de feltehetően összesen 150.000 gyerek került így a szigetországból a tengerentúlra. Legtöbbjük Kanadába talált új otthonra és hazára. Az Ausztráliába érkezettek számát 7.000 és 10.000 közöttire becsülik.
Ausztráliában, 1987-ben állítottak fel központokat ezeknek a gyerekeknek a felkutatására. Tíz évvel később, 1997-ben, a brit kormány is elismerte felelősségét ezekért az egykori gyerekekért. Azóta már a bánásmód körülményeire is fényderült. Amiért most Ausztrália bocsánatot kért.
Ezek a tények és az ausztrál bocsánatkérés háttere.
Ennek a szomorú gyakorlatnak a felkutatása, beismerése és nyilvános bocsánatkérése az egész világ előtt bebizonyította Ausztrália és az ausztrálok becsületességét, önismeretét és önkritikáját. Egy büszke nemzet, mely képes szembenézni a múlttal, annak sötét fejezeteivel.
És ekkor valahol Európában, a Kárpát-medencében, egy fantáziadús blogger megpróbálja ezt a szellemet, no meg Ausztráliát és az ausztrál nemzetet bemocskolni, és valami eszeveszett nyakatekert („antifasiszta”) logika mentén - a több száz éves gyarmatosítást is belekeverve, - a történteket egy borsodi kisvárosban történtekkel azonosítani Agyrém!
Dolgozatából (Sajóbábonytól Ausztráliáig) egyértelműen kitűnik a szélsőséges (náci-bolsi) eszmevilágra oly jellemző közös anti-kapitalista, anti-imperialista ideológia.
Néhány példa, amit elvakult „antifasiszta” követői nagy helyeslések közepette benyaltak.
„……a szélsőséges eszmék hívői „becsületesebbek" voltak, mivel nyíltan kijelentették, hogy kiket gyűlölnek, kiket akarnak kipusztítani, míg a demokrácia intézményét felvállaló hatalmak csendben, halkan, és sunyin művelték - művelik? - ugyanezt évtizedeken, évszázadokon keresztül…..”
Egyértelmű, hogy a blogger kiknek a pártján áll, kiket tart „becsületesebb”-nek, és kiket sunyinak.
„…..A Brit Birodalomban 1930 és 1970 között mintegy 500 ezer gyermek nőtt fel állami és egyházi fenntartású otthonokban, ahol többszörös visszaélések áldozataivá váltak. Szegény vagy széthullott nagy-britanniai családokból származtak. A gyerekek nagy részét Ausztráliába „deportálták"….”
Szemenszedett hazugság! Hiszen a szóban forgó félmillió gyermek született ausztrál, és hazájában szenvedte el a kiszolgáltatottság oly sok fajtáját, formáját és fokát. Semmi közük nincs Nagy-Britanniához! (Lásd feljebb.)
„……Néha arra gondolok, kellene építeni egy roppant nagy bábeli tornyot, ahol minden bűnös nemzet kőbe vésné a bűneit,……”
BŰNÖS NEMZET – ezért a kifejezésért ("Tätervolk") egy német politikust (Martin Hohmann) hazájában nemcsak a parlamenti frakcióból, de a pártjából (CDU) is kizárták! A nolblog-on viszont elismerően nyilatkoznak a szó és fogalom használójáról derék „antifasisztáink”.
A másik ilyen tiltott szó és fogalom Európa nyugati felén az “élettér”, mely négyszer is szerepel a dolgozatban !!! – ugyancsak a hozzászólók teljes egyetértésében. Pedig néhány évvel ezelőtt ezért a szóért a hazai jobboldal vezérét igencsak elmarasztalták – a mostani nolblog-i helyeslők!
Mindezek ismeretében a blogger hívei a nolblogon mégis engem marasztaltak el. Pl. az egyik bennfentes (28. hsz) így kommentálta az "Ez egy tudatos (náci - bolsi) rosszindulatú irás" megjegyzésemet: álomlátó, te kedveled elekes pistit?
Amikor hozzászólásomban megpróbáltam felhívni a szerző figyelmét a gyűlölködésből táplálkozó hazai, „kelet-európai” mentalitására, válaszában tehetetlen dühe jeléül „holocaust tagadó”-nak titulált, majd (magyar) nyelvismeretemet kifogásolta, végül Zentai-val hozott kapcsolatba.
De, talán a legszebb, amikor ekképp oktat ki: „….ott csak egy auslander vagy!...”. Ez aztán freudi! Igazi kelet-európai, mélymagyar gondolkodás! Hiszen számára ismeretlen az idegengyűlölet nélküli világ. Ezért feltételezni sem tudja, hogy Ausztrália egy múlti-kulturális ország. Advance Australia Fair!
PS.
Kedves anti-kapitalista, anti-imperialista nollerek,
megértem, hogy a gyerekek védelmében mindenre képesek vagytok, főleg, ha azt saját politikai és ideológiai érdekeitekben is fel lehet használni. Ilyenkor még egy jó szándékú, őszinte bocsánatkérésből is érdemes (pl. a magyar cigányság érdekében) egy kis hecckampányt csinálni. Ez a Kárpát-medencében nem új, sőt bevett szokás (lásd öszödi beszéd utóélete). Ami viszont álszent, képmutatás – épp a gyerekek védelmében! – az a saját mocskotok, az „elfelejtett magyarok”, a „Pisták” elhallgatása.
Csak emlékeztetőül:
1. volt egy költőnk, akit a szegénység, a nyomor nevelőszülőkre bízott, és azok Pistának hívták. (Segítek: József Attila)
2. van egy építészmérnökünk, akinek apját (id. R.L.) az „anti-kapitalista” elvbarátok végezték ki, anyját (Júlia néni) pedig bebörtönözték. Őt, magát családjától elszakították, és nem csak „szocialista” nevelőintézetbe dugták (csecsemőként!), hanem identitásától is megfosztották! Személyi adatait, nevét is megváltoztatták! Érdekes, ő is Pista lett. (Rajk Laciról van szó).
„……a szélsőséges eszmék hívői „becsületesebbek” voltak…..” (toszmegosztis)
Valóban?
.
.
posted by Pocakos at 6:52 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home