Németország a példakép

Németország az EU motorja. A földrész legerősebb és legbiztonságosabb gazdasága. Vezető szerepe a kontinentális Európában megkérdőjelezhetetlen. Az emberiség ellen a múlt században elkövetett bűnök miatti bűntudat elevenen él napjainkban is. Az elesettek, az üldözöttek és menekülők iránti szimpátia igen erős. Különösen napjainkban, amikor - úgy tűnik - az EU tagországai cserben hagyják a merkeli példamutatást, a szírek befogadását.

Hogyan is jutottunk el idáig? Néhány éve Olaszország legdélibb partjainál jelentek meg az éjfekete menekültek. Néhány újsághír jelezte, hogy az olaszok segítséget kérnek az EU-tól a Libia felől érkező tömegek ellátására. A történésekre akkor kezdtek felfigyelni, amikor a világsajtó első oldalára kerültek a többszáz lélek halálát lelte a Fökdközi-tenger hullámsírjában. Nem sokkal később Németországban is kezdtek felfigyelni a menekült problémára, miután a nyugat-balkáni népek útra keltek és egyre többen menedék sztátuszt kértek. Az ötletet Kanada, ill. a magyar romák által már megtapasztalt „joghézag” adta. Beadni a menekült kérelmet, majd annak elbírálási ideje alatt kihasználni a törvény adta lehetőséget, mely szerint a menekült kérőket pénzbeli segély(nyújtás) is megilleti. Az elbírálás (fellebbezéssel együtt) legalább három hónapot vesz igénybe. Az ezalatt euróban folyósított segély körülbelül egy teljes évi fizetésnek felel meg a Nyugat-Balkánon. Ráadásul ezekből az országokból vízummentesen lehet eljutni az EU-ba. Ezt a fonákságot a bajorok (CSU) kezdték feszegetni, és a központi (berlini) kormánynál elérni, hogy ezt a térséget (Albánia, Macedónia, Bosznia-Hercegovia, Montenegro és Szerbia) a jövőben ne tekintsék háborús övezetnek, hiszen a vízummentességgel eleve „baráti” országok. Ma már a visszaküldés szinte mindennapos.

Közben elindult a menekültáradat a törökországi táborokból a Balkánon át az EU felé. Itt érdemes egy pillanatig megállni. Görögország az egyetlen EU-s tagállam a térségben, mely egyben a schengeni övezet tagja. Ráadásul az euró övezet tagja is, tehát elvben a „keménymaghoz” tartozik. Ezért logikusnak tűnik, hogy területére lépve a menekült már biztonságban érezheti magát: elérte, sőt bent van az EU-ban. Törökországtól (Bodrum-félsziget) alig néhány kilométerre fekszik az első görög sziget: Kos. A tengeren (vízen) való átjutás rövid, és szinte kockázatmentes. A menekülők azonban nem állnak meg a biztonságos EU-s országban, hanem továbbállnak, azaz kilépnek az EU-ból és a schengeni övezetből, majd alig ezer kilométer után újra bebocsátást kérnek. A közbeeső balkáni országok szinte szó nélkül tovább engedik őket, hiszen tudják, hogy a menekülők célja a gazdag nyugat- és észak-európai országok. A média által közvetített hírek alapján nem világos, hogy menedéket keresnek, hogy aztán (egyszer majd) visszatérjenek hazájukba, vagy letelepedési szándékkal jönnek.

A jelenlegi magyar kormány sajátos módon reagált a szokatlan kihívásra. Félretéve a keresztényi kéznyújtást, az elesettek oltalmát, ellenségnek állította be (és kezeli) a valójában továbbhaladókat. A magyar miniszterelnök a középkorba képzeli magát, valamiféle modern Hunyadi Jánosnak, aki megvédi hazáját – és egyúttal Európát az iszlámtól. Ezt a tévhitet sokan osztják a hazai lakosság körében. Csak arról feledkeznek meg, hogy Hunyadi egy jól felvegyverkezett, hóditó birodalom hadserege ellen harcolva, Kapisztrán János személyében, élvezte a Szentszék támogatását. A jelenlegi „kormányzó” viszont fegyvertelen tömegekkel küzdi meg a maga harcát, és ráadásul a Vatikán sem támogatja módszereit.

Az embertelen állapotok láttán, amit ráadásul sajátos törvényekkel próbál megmagyarázni és „szentesíteni” a magyar kormány, Merkel kancellár humanitárius vészhelyzetet észlelt, ezért úgy döntött Németországnak azonnal cselekednie kell. Ekkor jelentette be, hogy valamennyi szír menekültet (papírokkal és papírok – vízum – nélkül) befogad. Ezzel a döntéssel Merkel és Németország példát akart mutatni a világnak, de mindenek előtt az EU-nak, a tagállamoknak. Bölcs döntése világszerte ismét szimpatikussá tette a „gonosz németeket”. Különösen az arabvilágban, és ezzel kihúzta a sötét középkorra emlékeztető („európai”) keresztény-iszlám ellenes gondolkodás méregfogát. Vajon elgondolkozott már valaki is Magyarországon, hogy a menekültekkel szembeni (embertelen és kegyetlen) fellépésnek milyen következményei lehetnek? Például elszaporodhatnak az öngyilkos merényletek, amit a szögesdrót-kerítés nem tud megakadályozni, sőt épp elő tud segíteni. Ráadásul még muszlimnak sem kell lennie az elkövetőnek, elég ha csak szimpatizáns. Úgy, ahogy az IS-ben harcoló európai önkéntesek. Erről valahogy nem szokott említést tenni a kormány sztár biztonságszakértője.

Az ilyen merénylet lehetőségét Merkel asszony szinte nullára redukálta. Amúgyis az összlakosság 5 százalékát kitevő, mintegy 4 miilió németországi muszlim nagy többsége török-kurd származású, akik eleinte vendégmunkásként érkeztek, majd mint üldözött kurdok leltek menedéket és illeszkedtek be a német társadalomba.

Merkel azonban naívnak bizonyult, mert nem számolt a többiek, elsősorban az EU tagállamok, azonbelül is az egykori „szocialista” országok érzéketlenségével, ellenállásával. Igen, be kellett látnia, hogy jó példáját nem követik. Sőt, még országon belül, a szövetségi tartományok sem hajlandóak megsegíteni a legtöbb menekültet befogadó Bajorországot. A lakosság többsége szimpatizál a menekült kérdéssel, már csak azért is, hogy kifejezze ellenszenvét  az orbáni magyar úttal szemben. Münchenben tüntetőleg kedvesen fogadták a főpályaudvarra özönlő embertömeget. A szociáldemokrata városi vezetés nehezen tudott megbírkózni a kialakult helyzettel. A tartományi politikai többség (CSU) is megoldást követelt az egyre elviselhetetlen állapotok miatt. Mivel, Bajorország bármennyire is önálló, független tartomány, a határvédelem központi (Berlin) feladat. A bajor kormány nem állíthatott fel szögesdrót kerítést, nem változtathatta meg a (tartományi) törvényeket, hogy a nemzetközi joggal ellentétesen statáriális úton néhány nap alatt (pro forma) embereket ítéljen el, és azokat a végzés fordítása és fellebbezés nélkül kiutasítsa az országból.

A CSU változást akart, ezért bevetették a már lassan szokásos CDU (Merkel) elleni módszert: az Orbánnal való ijeszgetést. A kancellárasszonny melletti szolidarítás érezhetően fogyott, ezt különösen a menekültek szállásai elleni neonáci támadások jelezték. A lakosság is kezdte elveszíteni a türelmét, legalábbis, ami a közhangulatot illeti. Végül Merkel belátta, hogy az ország belső békéje érdekében be kell vezetni a határellenőrzést. Figyelem! Nem határzár, nem szögesdrót kerítés, hanem (szigorú) határellenőrzés, ami abból áll, hogy mindenkinek fel kell mutatnia utiokmányát, és a közúti ellenőrzésnél kinyitni a csomagtartóját. Ez természetesen lelassítja a beutazást (dél-) Németországba, de határzárról nem lehet beszélni. Az igazoltatás során fennakadt személyeket regisztrálják, majd egy közeli menekült befogadó állomásra viszik, ahol emberhez méltó körülményeket között szállást és ellátást biztosítanak számukra.

Merkel mindenképpen nyertese a kialakult helyzetnek. Sikerült elnyernie nemcsak az arabvilág, de az elesettekkel szimpatizáló egész civilizált világ tetszését. Ugyanakkor – úgy tűnik – sikerült maga mellé állítani az állítólagos naívitása miatti elégedetlenkedőket.  Ne feledjük, Németországban nagykoalicíó kormányoz, tehát minden cselekedét ellenfeleivel (SPD) is alaposan megtárgyalja. Talán még sohasem volt ennyire népszerű kül- és belföldön egyaránt. Különösen, hogy az utóbbi idők kudarcai, mindenekelőtt az euró válság, majd a jelenlegi humanitárius katasztrófa arra készteti Németországot, hogy továbbra is élenjárjon a példamutatásban, és gyökeres változásokat terjesszen be az EU szervezeti átalakítására.