Osztálytalálkozó

 

A „Szabad Európa Rádió Napja” címmel idén október 31-én egész napos megemlékezést tartanak az Országos Széchenyi Könyvtárban a SZER (RFE) magyar adása beszüntetésének 20. évfordulója alkalmából. Amire mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A Magyar Osztály 1993-as bezárása utáni első nagy összejövetelt 2001-ben, a magyar nyelvű adás elindításának (1951. október 06.) 50. évfordulója alkalmából rendezték Budapesten, (ugyancsak a Várban). A résztvevők között üdvözölhettük az (egykori) amerikai vezetés tagjait, akik közül többen még aktívak voltak és Prágából látogattak el Budapestre. A kétnapos konferencián remek előadásokat és kiváló előadókat hallhattunk. Az idő múlása (8 év) láthatólag még nem érződött a volt kollegákon. Örültünk egymásnak, és büszkék voltunk, hogy részesei lehettünk egy új Magyarország létrejöttének. Pontosabban a szovjet féle diktatúra megszűnésének.

 

A következő nagy megemlékezés tíz esztendővel később, 2011-ben, a magyar adás megindításának 60. évfordulója volt. Ez már nem sikerült olyan jól, mint az 50. Itt már az aktuálpolitika rendesen közrejátszott. Az amerikaiak májusban a müncheni egyetemen (LMU) rendeztek egy megemlékezést  a csehszlovák adás megindulása (1951. május 01.) alkalmából, amire hivatalosan csak néhány kollegát hívtak meg az egykori Magyar Osztályról. Budapest semmit sem tett. Nem jelezték a volt munkatársak felé, hogy majd ősszel (október 06-án) a magyar adás megindítása napján, az 50. évfordulóhoz hasonló megemlékezést rendeznének (ismét a budai Várban). Helyette a müncheni magyar konzulátus próbált valamit szervezni.

 

2011 tavaszán a “Stammtisch”-nél (törzsasztal egy müncheni olasz étteremben) havonta összejövő egykori kollegákat látogatásával megtisztelte a müncheni magyar főkonzul. Ekkor, mint helyszín, szóba jött a müncheni egyetem (LMU) is, mondván a rendezvény anyagi feltételét a LMU és a Konzulátus közösen biztosítja. Szó volt a Rádió (Englischer Garten-i) épülete előtti emléktábla megkoszorúzásáról is. Majd Budapest jelezte, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is tiszteletét kívánja tenni az egykori rádiós kollegák körében, viszont érkezése csak egy nappal későbbre, október 7-ére várható. Végül a főkonzul fáradozásainak eredményeként a konzulátus épületében lett egy szerény megemlékezés, melyre még Magyarországról is jöttek (többségében saját költségükön) egykori kollegák. Közben jött a hír, hogy előző nap – azaz a magyar adás megindulásának évfordulóján - Bécsben is tartottak egy megemlékezést, amelyről a müncheniek nem tudtak, arra hivatalosan senki sem kapott meghívást. Kivéve néhány Budapesten élő volt munkatárs, akik aktívan résztvettek a bécsi rendezvényen. A müncheni megemlékezés középpontjába nem a kollegák, a munkatársak és a Rádió jelentősége került, hanem egy videó összeállítás az '56-os forradalomról. Ráadásul a hazai médiában a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt bajorországi látogatása lett a vezető hír, melynek egyik programpontjává minősült le a konzulátusi megemlékezés. Oly mértékben, hogy az ünnepség idején Semjén legújabb könyvét (is) dedikálta. Ergo, a hivatalos Magyarországon a SZER (RFE) és munkatársai a “futottak még” kategóriába kerültek.

 

Be kell látni, a SZER Magyarországon közel sem kapott akkora elismerést, mint például a lengyeleknél vagy a cseheknél. A lengyel osztály igazgatójának (Jan Nowak) szobra van Varsóban. Igaz, ő összekötő volt a londoni emigráns kormány és a Honi Hadsereg között. Mind Lengyelországban, mind Csehszlovákiában a lakosság körében a Rádió képviselte a nácik elől Londonban menekült kormányok jogfolytonosságát és a (polgári) demokráciát. Teljesen jogosan, hiszen a BBC csak egyórás (hír)adást közvetített a kelet-európai (rab) népek számára, ellentétben a SZER egésznapos műsorával. Talán az sem véletlen, hogy a kelet-európai rendszerváltások után Münchenből Prágába helyezték át a Szabad Európa és Szabadság (RFE/RL) Rádió központját. Ebben nagy szerepe volt Csehszlovákia utolsó és egyben Csehország első államelnökének, Václav Havel-nek. Havel mindig hálával beszélt a Rádióról, amelynek sokat köszönhetett, hogy gondolatai eljuthattak a csehszlovák néphez. Havelhez hasonlóan az elismerés hangján szólt a SZER-ről a Nobel-békedíjas Lech Wałęsa is, akinek népszerűsítésében a Rádió igencsak kivette részét.

 

A magyar adás bármennyire is segített a hazai viszonyok könnyítésében, különösen a kádári idők tabujának, az 1956-os forradalom részleteinek és Nagy Imre perének és kivégzésének körülményeinek nyilvánosságra hozásában, a rendszerváltás után (egy-két egyéni állami kitüntetéstől eltekintve) a SZER nem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna. Pedig korosztályok nőttek fel ezen a Rádión, amit pontos, gyors, de mindenekelőtt megbízható hírforrásként ismert (és szeretett) meg egy ország, és melynek hallgatói lassan kihalnak, de legalább is nyugdíjas korban vannak. A mai huszonévesek már – talán – nem is tudnak róla. Ha tudnak is a Rádió egykori létezéséről és feladatáról, már nem érdekli őket. Nyugtázzák, hogy a hidegháború részeként volt egy ilyen is, és kész. Tényleg, mi is volt az a hidegháború? Teszik fel esetleg magukban a kérdést.

 

A műsorok, különösen a hírek, hallgatását negyven éven át tiltotta a hazai állam- és pártvezetés. Sőt, annyira, hogy zavarták az adások vételét (ez is nehezen érthető és fogható fel a mai ifjúságnak). Különben ez a tiltás is sokat segített műsoraink népszerűsítéséhez, hiszen minden kíváncsivá teszi az embert, amit tiltanak. Tehát, a hivatalos (“szocialista”) Magyarország ellenségnek tekintett minket. (Megjegyzem jogosan, hiszen célunk a fennállt (diktatórikus) társadalmi rend és rendszer megszüntetése volt.). Ugyanakkor a hírektől és információktól elzárt lakosság részére csak ez az egyetlen szavahihető hírforrás volt a nap 24 órájában (pontosabban csak 19, reggel 5:00-től éjfélig).

 

A rendszerváltás, a szólásszabadság, megváltoztatta a hazai médiaviszonyokat. A Rádió jelentősége rohamosan csökkent. Addigi hallgatottsága mellett politikai jelentősége is hanyatlani kezdett. A budapesti iroda megnyitása megosztotta a müncheni szerkesztőséget. “Menni vagy nem menni” (mármint haza, Magyarországra) - volt a shakespeare-i kérdés. Közben (feltartózhatatlanul) közeledett a vég. Az adásidő-csökkentés már egyértelművé tette a vég közeledtét. Ugyanakkor senki sem mert arra gondolni, hogy (végleg és örökre) megszűnik a rádióadás és ezzel az állása. Habár láthatólag a vezetőség is Magyarország felé kezdett “kacsintani” (vezető televíziós pozicíóikról, nagyköveti állásokról, stb. terjedtek a pletykát). A többség nem mozdult, csak nyugtalankodott, idegeskedett. Pedig köztudott volt, hogy ez egy amerikai rádióállomás, melyet a hidegháború idején hoztak létre és üzemeltettek az amerikai adófizetők pénzén! Ergo, ha vége a hidegháborúnak (és a Vasfüggöny lebontása erre utalt), akkor a SZER is feleslegessé válik, hiszen küldetését teljesítette.

 

Soha sem vetődött fel az alapvető kérdés: ha nincs Amerika, (aki, ami fizeti a fenntartását), akkor hogyan fog a SZER tovább élni, működni? (Magyarországon) Idáig el sem jutott az általános gondolkodás, mivel Budapest nemes egyszerűséggel a “frekvencia moratórium” elrendelésével a Rádió ügyét és sorsát jó időre “megoldotta”. A rossznyelvek szerint Antall József miniszterelnök sem támogatta a SZER magyarországi továbbműködését, mert az, kritikai hangvétele miatt, nehezítette volna a kormányzást. A kormányzópárt (és koalíció) nem a segítőkészséget, az “építő” jelleget vette észre, ami a demokrácia megerősítését szolgálta volna, hanem attól tartott, hogy a Rádió könnyen az ellenzék szócsövévé válhat. Ez a szemlélet mindmáig fennáll. (Itt érzem igazán és valójában a nyugati demokrácia hiányát). A hazai gondolkodás képtelen megbékélni azzal, hogy az adófizetők pénzéből egy olyan rádióállomást (médiát) tartsanak fenn, amely kritikus (is) lehet a mindenkori kormánnyal szemben. (lásd a különféle véleményeket közvetítő BBC-t, vagy Németországot, ahol a két állami tv-csatorna jól megfér egymás mellett, és kiegészítik egymást – nem csak politikailag!).

 

Napjainkban még erősebb ez a rendszerváltás óta szűnni nem akaró felfogás. Amit csak fokoz a jelenlegi kormány által a parlamenttel elfogadtatott médiatörvény bel- és külföldi bírálata. Ráadásul az ellenzék épp a SZER hiányát szokta szóvá tenni, mint a médiaegyensúly egyik alapvető példáját. Ezt a gondolatot amerikai kormánykörökhöz közelálló magyar származású személyek is rendszeresen szóvá teszik a világsajtóban. Sőt, a müncheni szerkesztőség azon tagjai is, akik az egykori ellenzéket aktívan segítették, mára úgy érzik, hogy “hálátlan” a mostani vezetés. Ez pedig ugyancsak irritálja a jelenlegi kormányzást.

 

Mindezek ismeretében, beleértve a volt magyar osztályon belüli személyes ellentéteket is, kevés az esély, hogy az idei, október 31-i rendezvényhez minimális állami támogatást is kapjanak a jószándékú és lelkes szervezők. Ezért külön elismerést érdemelnek a megemlékezés ötletgazdái és rendezői, a Történelmi Interjúk Tára munkatársai.

 

Húsz év távlatából, érdekes visszapillantani, hogy a hazai (állami) hírközlőszervek, különösen a Magyar Rádió nem kapkodott a szabadeurópás kollegák után, tapasztalataikra nem tartott ígényt, a műsorszerkezet átvételére sem gondoltak. 1993. október végén a müncheni Magyar Osztály (belső) munkatársait szélnek eresztették. Már csak ezért is érdekes lesz ez a húsz éves osztálytalálkozó, fenn a budai Várban, a Széchenyi Könyvtárban.