Csodacsatáry

A hétvége (kisebb fajta) szenzációja volt, hogy a londoni bulvárlap, a The Sun, oknyomozó riporterei Budapesten rátaláltak a Simon Wiesenthal Központ körözési listáján szereplő első számú háborús bűnösre, Csatáry Lászlóra.

Őszintén, nem tetszett ennek a történetnek a magyarországi tálalása. Jó néhány dolog, összefüggés kétségbe vonja a hétvégi nagy felfedezés „spontaneitását”.

A Csatáry ügy két szálon fut és feszül egymásnak: Zuroff vs. magyar állam.

Efraim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója, amerikai és a Holocaust-ot csak tanulmányaiból ismeri, ő maga és szülei azt nem élték át. Ugyanakkor, mint amerikai, nagyon jól ért a „PR” munkához, igazi showman. Simon Wiesenthal még életében közölte: szervezete feladatát teljesítette, a zsidóság ellen elkövetett emberiség elleni (háborús) bűnök felelősségre vonása elől elszökött főkolomposait sikerült bíróság elé állítania. A Központ jeruzsálemi igazgatója azonban nem elégedett meg a (német) nácik felkutatásában és bíróság elé állításában; a (fel)kutatómunkát kiterjesztette a kollaboránsokra is. Azaz a nem németekre, sőt a nem nácikra is, vagyis mindenkire, aki a zsidóság ellen büntetlenül bármiféle kegyetlenséget elkövetett. Ezért már régóta nem áll fenn a Simon Wiesenthal által amúgy sem kedvelt „náci-vadász” elnevezés, pláne, hogy Zuroff igazgató „vérdíjat” (pénzjutalmat) is kitűzött a nyomravezető(k)nek. A körözöttek legújabb toplistáján egyre kevesebb a náci, és egyre több a zsidógyűlölő kegyetlenkedő. Mint például a toplistát vezető Csatáry László, magyar királyi rendőrtiszt, akinek a Holocaust idején betöltött szerepéről valóságos irodalom van, maradt fenn. Ő volt a kassai gettó parancsnoka. Személye és tartózkodási helye a magyar hatóságok részéről nem (lehet) ismeretlen! De erről később.

Zuroff már többször kérte Csatáry bíróság elé állítását a magyar hatóságoktól, mire azok a fülük botját sem mozdították. Viszont az idő sürget. Csatáry 97 éves, és a showman Zuroff eredményt akar felmutatni. A napokban Budapesten járt, ahol könyvének magyar nyelvű bemutatóján elmondta, hogy még tavaly szeptemberben (tehát, lassan egy éve) feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen Csatáry ellen. Minden bizonnyal, nem ismeretlen személy ellen szólt a feljelentés, elvégre a kanadai dokumentumok alapján Csatáry adatai mindkét fél számára ismert. Mivel, azóta sem történt semmi, Zuroff valószínűleg megkérte a londoni bulvárlapot segítsen be az eljárás felgyorsításába. Ha ugyanerre egy magyar bulvárlapot kér meg, akkor arról a világ nem igazán értesül, vagy ha igen, akkor is csak áttételesen. Így viszont az angol nyelvű szenzáció pillanatok alatt bejárta a világot.

A magyar média is ezt a riportot vette át, miközben senki sem vette észre, egyetlen hazai hírközlő sem mutatott rá, hogy mekkora blama, égés ez a magyar hatóságoknak: két brit oknyomozó riporter pillanatok alatt kideríti azt, ami a magyaroknak közel egy évi nyomozás és „adatgyűjtés” alatt nem sikerült.

Meglepő és – kívülálló szemlélőként - érthetetlen a magyar fél bénázása, vagy inkább szabotálása, ahogy ezeket a közel 70 éve történt események elkövetőit a hazai hatóságok kezelik. Már a Képíró ügy sem volt világos, és egyértelmű. Miként kaphatott egy közismert háborús bűnös, akit még a Horthy-korszakban ítéltek el a dél-vidéki mészárlásban való részvétele miatt, garanciát arra, hogy hazatérése esetén nem lesz bántódása. Igen, a buenos-aires-i magyar külképviseleten vette át ezt a dokumentumot. Ergo, a Magyar Köztársaság eltekintett előéletétől, annak firtatásától. Csak érdekesség ként, Képírót is 97 éves korában „ismerték fel” és állították bíróság elé Budapesten, miközben pont abban az időben (1996) érkezett Magyarországra, mint Csatáry. Igaz, Csatáry története más, ő nem kapott garanciát Budapesttől, viszont a magyar hatóságoknak az első perctől tudomásuk volt hazatéréséről! Nem kellett bujkálnia. Ki elől, és miért? Személye, címe, tartózkodási helye az első perctől ismert volt, hiszen másként hogyan léphetett volna magyar földre? Tán a zöldhatáron hason kúszva érkezett az akkor 83 éves egykori rendőrkapitány? Vagy kanadai turistának álcázta magát a Ferihegyi határellenőrzésnél?

Ez utóbbi feltevés még kínosabb a magyar állam és hatóságai számára. Ugyanis a Szabad Európa Rádió 1997. október 9-én többek között ezt jelentette a kanadai fővárosból, Ottawa-ból:

"......A náci kollaborálással vádolt Csizsik-Csatary, akit megfosztottak kanadai állampolgárságától, önszántából elhagyta az országot. Úgy volt, hogy kiutasítják Magyarországra, de amikor a múlt héten toronto-i lakásán felkeresték a hatóság emberei, a lánya azzal fogadta őket, hogy apja Európában van, ott él. A kanadai hatóságok ekkor nevét feltették azon nem kívánatos személyek listájára, akiknek Kanadába való visszatérését meg kell akadályozni...."

Eszerint, már 1997. október előtt tudtak a magyar hatóságok Csatáryról, hiszen a kanadaiaknak fel kellett venniük a kapcsolatot azzal az országgal, ahova a kiutasítottat küldeni kívánják. Tehát, Csatáry személye és érkezése a magyar hatóságok előtt ismert volt.

Sőt, már egy évvel korábban 1996. november elsején a Toronto Star jelentette, hogy egy montreali bíróságra kérvényt nyújtottak be Csizsik-Csatáry kanadai állampolgárságának megvonására, mivel a 82 éves férfi második világháborús éveiről és tevékenységéről hazudott. Valószínűleg a Magyar Királyi Rendőrség állományában volt Kassán, és több ezer zsidó összegyűjtésében, és náci koncentrációs táborba küldésében segédkezett. Csatáry 1949-ben, Csizsik néven jelentkezett a kanadai hatóságoknál és jugoszláv állampolgárnak adta ki magát.

Tehát, kanadai állampolgárságától való megfosztása már folyamatban volt, de nem várta meg az utolsó tárgyalást, az ítélethirdetést, és a kiutasítást. Ehelyett önként távozott az országból, még mielőtt felrakhatták volna a Budapestre induló Malév gépre. Nagyon rafinált ex-rendőr! Állampolgárságtól megfosztva, viszont érvényes útlevéllel lelépett. Ezért vették fel az adatait a határőrségnél a nem kívánatos belépők (tiltó)listájára, amikor lakásán keresték és lánya közölte: Apa Európában van.

Kanadai részről pozitívan értékelték, hogy egy háborús bűnös 1997 októberében, önként elhagyta az országot. Csatáry volt különben a második kanadai, aki önként távozott, mielőtt háborús bűnös múltja miatt megfosztották volna állampolgárságától.

A történet itt látszólag véget ér, hiszen Kanada „letudta” ezt a kellemetlen ügyet, ami 15 évvel később, tavaly szeptemberben ismét előkerült. Méghozzá Magyarországon.

Idén (2012) áprilisban Efraim Zuroff, bejelentette, hogy Csatáryt a náci háborús bűnökért körözöttek listájának élére helyezi. Tudomása szerint Budapesten él, és reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok haladéktalanul bíróság elé állítják. Mire a Budapesti Nyomozó Ügyészség közölte, hogy még tavaly (2011) szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt Csatáry László ügyében. Az ügyészségi szóvivő közleményében azt írta: a nyomozás során a (Zuroff féle) feljelentésben foglaltakkal kapcsolatos adatgyűjtésnél tartanak. Az ügyészség eddig nem hallgatott ki senkit gyanúsítottként az ügyben - tette hozzá.

Aztán az elmúlt hétvégén robbant az időzített bomba. A The Sun című londoni bulvárlapban megjelent terjedelmes riport arról számol be, hogy munkatársai megtalálták Csatáryt, aki ellen közel egy éve nyomoznak eredménytelenül a magyar hatóságok.

Hogy mi történt az elmúlt 15 évben (1997-2012) Csatáryval, csak találgatni lehet, mindenesetre furcsa a magyar hatóságok hozzáállása, tétlensége, a lakosság, a közvélemény tájékoztatásáról nem is beszélve.

Csatáryról és tevékenységéről a magyar hatóságoknak tudniuk kellett, hiszen (jól) dokumentált egy magyar rendőr, egy rendőrkapitány, parancsnok élete, munkássága, feladatköre, stb. Ugyancsak ismert (lehet) kassai tevékenysége, szolgálati ideje. Ha másból nem, az 1948-as perének jegyzőkönyvéből, amely alapján (távollétében) halálra ítélték Csehszlovákiában. Függetlenül a vádtól és a per lefolyásától, kimenetelétől, Csatáry neve és személye a magyar hatóságok előtt ismertnek kellett lennie (már akkor is!). Ha mégsem, akkor kanadai perének idején (1995-97) biztosan! Elvégre a körültekintő, független és az angolszász jogrenden alapuló kanadai bíróság alaposan körbejárhatta a témát, hiszen egy állampolgáráról van, volt szó! Igaz, a megfosztás és kiutasítás okának a bevándorláskor megadott hamis adatokat tűntették fel. (Csizsik néven, jugoszláv állampolgár) Viszont minden valószínűség szerint kikérték mind a szlovák, mind a magyar fél adatait, dokumentumait Csatáry viselt dolgairól, amire az állampolgárság megvonásában is hivatkoznak, miszerint háborús bűnös.

Lehet, hogy a magyar állam és hatóságai szerint más a háborús bűnös fogalma, mint a kanadaiaknak. Mindenesetre 1996 óta a magyar külképviseletnek is tudnia kellett a Csatáry ügyről, sőt a külügynek, talán a belügynek is, a bevándorlás és honosítás ügyében, elvégre úgy volt, hogy „hazazsuppolják”. Ennek igenis nyoma kell, hogy legyen Magyarországon. Nem igaz, süket duma, hogy Csatáry 15 éve „bujkál”, hiszen megérkezése óta a hatóságok szinte minden lépéséről tudtak, tudnak. Különben a tavaly szeptemberi ügyészségi közlemény sem Csatáry tartózkodási helyének felkutatásáról szól, hanem a „háborús bűntett elkövetésének gyanúja” miatti nyomozásról, azaz a szóban forgó személy valamennyi adata a magyar hatóságok rendelkezésére áll, csak azt nem tudják, hogy valóban fennáll-e Zuroff vádja?

Az eddigi információk alapján számomra az rajzolódik ki, hogy Magyarországon nincs olyan nyilvántartás, mint például a németeknél. Ha valahol a világban felbukkan egy „ügy”, aminek német szereplője van, akkor a német hatóságok azonnal kérik a kiadatását, mondván a „mi kölykünk, majd mi bíróság elé állítjuk, és eldöntjük, mi a bűne, és annak megfelelően elítéljük”. Miközben azonnal előszedik a kartonját a pontos adataival, a teljes múltjával. Lásd Günter Grass esetét. Közölte, hogy, mint a Waffen SS tagja esett amerikai fogságba. Másnap az összes német újság első oldalán hozta az egykori nyilvántartásba vételi kartonját.

Ezzel szemben Csatáry esetében, a magyar hatóságok az „elkövetés gyanúját” nyomozzák(?) lassan egy teljes éve. Nagy a gyanúm, hogy ugyanaz történt az 1990-es általános amnesztiával, mint a 301-es parcellával, ahova a kommunista törvénytelenségek áldozatai közé volt nyilas és háborús bűnösök földi maradványai is keveredtek, elvégre a halotti nyilvántartás szerint őket is az „új rendszer” alatt végezték ki.

1990. október 23.-án nem csak a köztársaságot kiáltották ki, hanem attól a pillanattól minden külföldön élő magyar részére biztosított lett, hogy bántódás nélkül visszatérhessen hazájába. Megszűntek a tiltólisták, sőt sok esetben a vízumkényszer is. Így térhetett haza Képíró Sándor, majd Csatáry László is, és még ki tudja hányan.