Ünneprontás avagy az elhallgatott realitás

Münchenbe érkezésem (1974) pillanatától kerestem, kutattam a bajor-magyar közös történelmi múltat, amely iskolai tanulmányaim szerint államalapításunk idejéig vezethető vissza. Az évek során jó néhány érdekességre bukkantam, amelyekről a hazai közvélemény és elsősorban a média nem szól. Az idei augusztus 20.-i ünnepségek pátosza mellett egy blogbejegyzés késztetett az írásra. A blogbejegyzés “Szent István intelmei” címet viseli, és néhány fonákságra hívja fel a figyelmet. Ezeket szeretném kiegészíteni az elhallgatott, vagy inkább elfelejtett történelmi tényekkel.

Már az is furcsa, hogy ezek az Intelmek mindenhol magyarul jelennek meg, méghozzá a közelmúltban, ill. jelenleg használt nyelven. Ugyanakkor tanulmányaim szerint a legelső magyar nyelvű szórványemlék a Tihanyi Apátság alapítólevelét 1055-ben, tehát bő 15 évvel István halála után írták. A legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd, keletkezési idejét pedig 1192-95-re teszik. Eszerint István királyunk fiához (Imre) írt intelmei (az első törvénykönyv) 1027-ben latinul íródott (és valószínűleg egy példányban). Ha latinul íródott, akkor a manapság ismertetett magyar nyelvű változatok vajon mennyire tekinthetők hiteles fordításnak? Hiszen a latin nyelv is sok változáson ment keresztül az eltelt ezer esztendő alatt.

Az Intelmek keletkezése mögött én nem az első királyunk – mai értelemben vett – humanitását, az alapvető emberi jogok betartására és betartatására való ösztönzést érzem ki, különös tekintettel az idegen ajkú újonnan érkezők befogadása érdekében, hanem, sokkal inkább az akkori (fiatal) állam fennmaradása miatti aggodalmát. Meggyőződésem, hogy az intelmek írásba foglalásakor elsősorban saját családja további sorsa foglalkoztatta és vezérelte, azt tartotta szem előtt! Az idegenek befogadására vonatkozó intelmek elsősorban a bajor lovagokra, telepesekre és “ideológusokra”, a római, vatikáni, katolikus egyházat képviselő papokra vonatkoztak. Hiszen Imre herceg, épp úgy, mint István többi gyermeke, csak “félmagyar” volt. Erről az apróságról a hazai gondolkodás (és mai történetírás) nem igazán beszél. Úgyszintén homály fedi Gizella további életét és sorsát, - legalábbis a magyar köztudatban és az iskolai oktatásban.

Még senkinek sem tűnt fel, hogy Székesfehérvárott csak első királyunk, Szent István sírja található? Hogy a királyné, Gizella, nem a király mellett nyugszik? Különben kutatásaim épp innen indultak el. Vajon, mi történt?

Német nyelvű források alapján tudható, hogy Gizella kb. 11 éves korában lett az akkor 17 éves István (fejedelem) felesége és 1000-től Magyarország királynéja. Első fiúgyermeke meghalt, második fiúgyermeke, Imre (Emmerich, Heinrich), 1007-ben született. Ezenkivül két lányt is szült a magyar királynak. Sokat tett az ország kereszténnyé válásáért. A veszprémi székesegyház építését – mai szóval – Gizella szponzorálta. A magyarországi püspökségeket, egyházmegyéket és templomokat nagyvonalúan támogatta, elsősorban a liturgiákhoz szükséges kegytárgyakkal.

1030-ban az egyesült bajor és magyar seregek legyőzték a Magyarországot megtámadó II. Konrád német-római császárt és csapatait.

1031-ben, Imre (Emmerich, Heinrich) herceg halála után, trónviszály alakult ki az utódlás körül. István vérszerinti rokonságában a közvetlen családban, férfiágon, unokatestvére, Vazul, lett a trón várományosa. István azonban féltette országát és nem bízott unokatestvérében, mivel az nem a római, hanem a bizánci (ortodox) kereszténységet vette fel. A mélyen vallásos István a (férfiági) trónörökös Vazult nem ölette meg - hiszen az ellentmondott volna keresztény hitének – viszont megvakítatta, hogy az ország vezetésére alkalmatlanná tegye. (Megjegyzés, Vazul történetét magyar források másként ismerik. - szerk,). Végül Gizellával megállapodtak, hogy István húgának gyermekét, (Orseolo) Pétert, örökbefogadják, és trónörökösnek tekintik.

1038-ban, István halála után Orseolo Péter elkobozta Gizella teljes vagyonát és házi őrizet alá helyezte. I. Pétert a trónon követő Aba Sámuel az első magyar királyné, Gizella, helyzetén nem változtatott. 1042-ben III. Henrik német-római császár megtámadta Magyarországot és kiszabadította Gizellát. Henrik akciója keresztény- és németellenes megmozdulásokat, lázadásokat eredményezett országszerte, ezért 1046-ban Gizella és a bajor telepesek többsége elhagyta Magyarországot. Gizella (István) lányaival együtt a Passau melletti Niedernburg kolostorában talált menedéket, amelynek később, haláláig, apátnője lett. Itt is temették el, majd 1975-ben szentté avatták.

Első királyunkat, (Szent) Istvánt, halála után 45 évvel, 1083. augusztus 20-án avatta szentté I. László magyar király. Ugyanezen a napon avatta szentté (Szent) István fiát, a 24 éves korában meghalt Imre herceget, valamint Gellért püspököt is, akinek mártírhalála egybeesett Gizella menekülésével. Hiszen mindkét esemény 1046-ban történt. Arról nem is szólva, hogy (Szent) Gellért püspök volt (Szent) Imre herceg tanítója. Rá is illene emlékezni ezen az ünnepen. (Kedves magyar politikusok és ünnepi szónokok.)