Nagykoalíció

A nem éppen olcsó népszavazás(ok) lehetősége ismét beszédtémává tette Magyarországon a “nagykoalíció”-t, miközben a német példát emlegetve egyre gyakrabban mutogatnak Berlin felé, függetlenül attól, hogy a magyar helyzet teljesen más. Kezdve azzal, hogy a német nagykoalíciót nem népszavazás kényszerítette ki! Sőt, nemcsak Németországban, hanem valamennyi nyugat-európai (EU) demokráciában – amire Orbán Viktor október 23.-i beszédében oly vehemesen hivatkozott - elképzelhetetlen, hogy bármiről tartott vagy tartandó népszavazás kormányváltáshoz vezet(het)ne. Népszavazást általában helyi témákban szokás tartani (pl. környezetre káros berendezések telepítése, vagy elkerülő utak építése). Így a lebonyolítás költsége is sokkal kedvezőbb, hiszen csak a közvetlenül éríntettek szavaznak róla.

Országos népszavazást Ausztráliában tartottak, ahol az államformáról (alkotmányos monarchia vagy köztársaság) kérték ki a nemzet véleményét. Nem pedig költségvetési tételekről, mint ahogy azt Magyarországon az ellenzék javasolja. Valószínűleg a világon mindenütt népszerű lenne megszavaztatni, hogy olcsóbb legyen a kenyér, a tej, a benzin, vagy ingyenes legyen az áram- és a földgázszolgáltatás. A populizmus elsőszámú hazai képviselője, Orbán Viktor, a HírTv-ben ezt nyiltan ki is fejtette, amikor azt mondta: "a tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazás nagyobb egyetértést hozhat létre, mint maga a rendszerváltás." Csak arról hallgatnak a kezdeményezők, hogy népszerű javaslatuk valódi árát, a szabadpiaci árkülönbezetet, az adófizetők, a bérből és fizetésből élők zsebéből tudják csak fedezni, kipótolni.

A Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere, Kósa Lajos október 23.-i beszédében ugyancsak kitért a pártja kezdeményezte népszavazásra, ill. annak nagyreményű hatására.

"Ma Magyarországon olyan széles összefogásra van szükség, aminek alkotmányos ereje van. E nélkül nem lehet megoldani a magyarországi válságot" - mondta a polgármester.

Kósa Lajos példaként a németországi nagykoalíciót említette, amit "összekényszerített" a német értelmiség és a sajtó. A politikusok ugyanis - vélekedett -, önmaguktól nem, vagy csak nagyon ritkán tudnak összefogni.

Itt álljunk meg! Mert nem csak Kósa úr, de az egész magyar közvélemény tévhitben él a németországi nagykoalíciót illetően.

Ugyanis a németeknél öt ("küszöb feletti") párt van/volt. A CDU/CSU (jobb), az SPD (bal), az FDP (hol jobbra, hol balra, de inkább jobbra kacsint), a Grünen (zöldek, az SPD-től balra, de nem annyira politikailag, mint inkább radikalizmusban - a "természetért") és a keletnémet "komcsi" utódpárt: a PDS.

Nos, a parlamenti választás előtt mindegyik párt kijelentette, hogy (a hatalom megszerzéséért) NEM lép koalicíóra a "komcsikkal" (PDS). Ezt valamennyi parlamenti párt be is tartotta !!! Annak ellenére, hogy a két nagy párt (CDU/CSU - SPD) még szövetségeseivel ("jobbos" FDP, "balos" Grünen) sem érték el a kormányzáshoz szükséges %-os többséget. Pedig a "komcsik"-kal (PDS) vagy a két kicsivel (FDP, Grünen) bármelyik nagy párt kormányt tudott volna alakítani. Ez azonban szószegést, a választási ígéret be nem tartását (a “komcsikkal való lepaktálást”) jelentette volna. Sőt a két kicsi (FDP, Grünen) sem volt hajlandó egymással az egyik naggyal koalicíóra lépni! Az erre való kísérletekre találta ki a német média (nagyon szellemesen) a “közlekedési lámpa koalíció” (piros (SPD) – sárga (FDP) – zöld (Grünen) és a “jamaica zászló koalíció” (fekete (CDU/CSU) - sárga (FDP) – zöld (Grünen) kifejezéseket.

Végül, az ország zökkenőmentes (gazdasági) élete és egy újabb választás költségeinek elkerülése érdekében, a két (csunyán vesztett) nagy párt (CDU/CSU, SPD) egymással nagykoalicíóra kényszerült.

A választási eredmények alapján látva az általános elégedetlenség jeleit a kelet- és nyugatnémet "komcsik" megalakították közös pártjukat, a Baloldal-t (die Linke).