Vallomás

Éveken át (2001-2004) próbáltam önkéntesen segíteni a Népszabadság Online (NOL) munkáját. Szinte rendszeresen írtam e-mail-es észrevételeimet, elsősorban fordítási hibák miatt, amikben bizonyos tendenciákat véltem felfedezni. A szerkesztőség nehezen viselte ezt el. LP felelős szerkesztő (és jobb keze GM) elsőszámú közellenségnek tekintett. Hasonlóan teljes elutasítást kaptam a levelezési rovat szerkesztőjétől (RS), valamint a(z akkori) lapigazgatótól (RGy) is. Magyarán a nol-nál persona non grata-nak minősítettek.

2005. júniusában indítottam el blogomat Pocakos News címen, melyben elsősorban a magyar média hiányosságairól számolok be. Természetesen ebbe beletartozik a félretájékoztatás is, amitől a Népszabadság sem mentes. Ugyanez év júliusában rendezte első blog-versenyét a HVG, ahol – többek szerint az idő rövidsége (és az ismeretség hiánya) miatt – második lettem. Ez csak megerősített abban, hogy blogomra (munkámra) szükség van. Ekkor (2005. szeptember) indítottam ezt a (Gondolatok) blogot, ahol nem annyira a napi hírek, mint inkább a terjedelmesebb írások dominálnak.

A „Horn-ügy”-gyel kapcsolatban írt bejegyzésemet el akartam küldeni a Népszabadság újságombudsmanjainak. A Népszabadságban megadott elektronikus címről (ombudsman@nepszabadsag.hu) azonban levelem visszajött. Az előzmények ismeretében első gondolatom az volt, hogy a nol-nál talán „tiltólistán” vagyok. Nem adtam fel. Kerülő úton, csak eljutottam Majtényi Lászlóhoz. Mint kiderült, a Népszabadság (nol) által megadott cím nem működött! Hogy még ma is ellenszenvvel vannak irántam, azt viszont a „webmesterük”(?) levele is elárulta. Az általam ismeretlen KL ugyanis, minden megszólítás nélkül közölte:

Elekes úr,
Most már tud küldeni az említett e-mail címre……

Ez viszont ismerős. Ez a nol, különösen LP felelős szerkesztő és társai, stílusa.

.

Következtetés

1974-ben disszidáltam. Az évek folyamán rájöttem: Magyarországon nem (csak) rendszer-, hanem szemléletváltásra van szükség. Itt semmi sem változott. Ma is „urambátyám”-os gentry világban élünk. Csak akkor jelenhet meg bármi is a („hivatalos”) médiában, ha a szerző „miközénk való”, vagy ha „szenttehén”-nek, a kádári időkben alkalmazott „szelep"-nek fogadjuk el.

Szomorú. Nagyon szomorú.


Köszönet

Mindezek ismeretében, hálával tartozom Majtényi Lászlónak, akinek sikerült elérnie, hogy nevem és gondolataim megjelenhessenek a (nyomtatott) Népszabadságban.

.