Blitzbesuch

azaz villámlátogatás - németül. Szinte nincs olyan jelentés a magyar médiában, mely ne hangsúlyozná a német kancellár asszony (Angela Merkel) itt tartózkodása idejét: a hat órát. Sőt, a Népszabadság nemcsak a főcímébe vette be, de az „Álláspont” aktuális jegyzete is ezt találta kiemelni, meglehetősen suta magyarázattal.

Elképesztő ötlettel áll elő a tekintélyes lap álláspontját közvetítő szerző, amikor 25 évvel ezelőtti „tapasztalatára” alapozza publicisztikáját.

„….Akkortájt Londonban éltem, és feltűnt, hogy a szövetségesek (EU, NATO) a legritkább esetben utazgatnak egymáshoz. Amikor ennek okát firtattam, azt a választ kaptam, hogy "ha valami halaszthatatlan dolguk van egymással, fölemelik a telefont" ……” – kezdi magyarázatát, majd így folytatja:

„……ezt a munkamódszert megszokhattuk azóta magunk is. (…) Gondolom, egyik vizitnek sem volt (lesz) valami sürgős oka, mert akkor ott a telefon. Vagy mégsem?

Tudniillik a "sürgős" kategóriába sorolható az Európai Unió intézményi és szervezeti reformjáról szóló új szerződés, amelynek a sorsa eléggé nagymértékben az unióhoz csatlakozott új tagországokon áll vagy bukik. ……..”

Érdekes mód, ezt a megközelítést abszolút mellőzik az angol és német nyelvű hírportálok, világlap mutációk. A „bal-liberális” végkövetkeztetésre, miszerint: „…..Merkel eljött, Sarkozy eljön a magyar kormány "kitűnő bizonyítványát" (….) aláírni. ….” – pedig még csak utalás sincs!

Arról nem is szólva, hogy a publicisztika elkövetőjének úgy látszik nem tűnt fel, hogy a szövetségesek (EU, NATO) időnként „elrohannak” egymáshoz, annak ellenére, hogy a telefon egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Lásd Sarkozy „Blitzbesuch”-ját idén májusban: délelőtt beiktatási ceremónia Párizsban, délután baráti csevegés Berlinben, Merkel-nél.

Azért halkan megjegyzem: 25 évvel ezelőtt, még nem volt EU, és akkoriban a „forródrót” volt a nagyszám. Valószínűleg innen a „körítés”.

Vissza a budapesti villámlátogatáshoz! Ha beírjuk az angol és német nyelvű hírkeresőkbe (Google) : Merkel és Hungary, ill. Merkel és Ungarn szavakat, akkor a legtöbb cikknek már a címében is ott szerepel: Kosovo, amiből egyértelműen kitűnik, mi volt a német kancellár magyarországi látogatásának igazi célja. Talán az MTI-re hivatkozó origo.hu volt az egyetlen magyar nyelvű hírportál, amely címében rátapintott a lényegre. Igaz, semmiféle háttér infóval, magyarázattal nem szolgált. Ezt próbálom most pótolni.

Az 1989-es fordulat, a (berlini) „Fal lebontása” után Nyugat-Európa legnagyobb problémája a többnemzetiségű volt kommunista országokban fellángoló nacionalizmus, az önállóságra, függetlenségre való törekvés lett. Csehszlovákia szétesése – divatos szóval élve – „kulturáltan” ment végbe. Ugyanez nem mondható el Jugoszláviára, ahol az egykori tagállamok függetlenné válását súlyos fegyveres harcok, háborúk kísérték. A 90-es évek második felére Nyugat-Európa számára egyre világosabbá vált, hogy a következő „gócpont”, „feszültség- és veszélyforrás” Magyarország lehet, hiszen Európában a legnagyobb számú határon túli kisebbséggel mi rendelkezünk. Ezért aztán nem véletlen, hogy hazánkat már az úgynevezett első körben meghívták a NATO-ba. Geopolitikailag a lengyel és a cseh tagság történelmileg logikus volt. Hiszen a NATO-t eredetileg Németország „kordába tartására” hozták létre a II. világháború után. Itt jegyzendő meg, a NATO katonai főparancsnoka mindig amerikai (tábornok), a „civil” főtitkárt pedig bármelyik tagállam adhatja. Tehát, hogy (Nyugat-)Európa (és a világ) békéje a továbbiakban is biztosított legyen, az újraegyesült Németországot kelet felől is „szövetségesekkel” (lengyelek és csehek) kívánták körbevenni. Ezen (geopolitikai) logika alapján Magyarország meghívását és felvételét semmi sem indokolta! Sőt, ha belegondolunk, hazánkkal, egy olyan tagállammal bővült az Atlanti Szövetség, amelynek nem volt NATO-országgal közös határa! Ez is alátámasztja a ki-nem-mondott célt és igényt: katonai függőséggel megelőzhető bármiféle fegyveres (etnikai) konfliktus a Kárpát-medencében.

Kosovo státusza, ill. annak rendezése azonban új kihívást jelent Európa számára. A tízéves balkán háború igencsak megtépázta (Nyugat-)Európa, azaz az EU (kül)politikai tekintélyét. A Szerbiára (és Montenegro-ra) zsugorodott Jugoszlávia az etnikai tisztogatásoktól sem riadt vissza területe és szuverenitása biztosítása érdekében. A tehetetlen Európa végül a NATO mögé bújva, amerikai segítséggel (bombázással) tudta csak megállítani a jugoszláviai albán kisebbség erőszakos elűzését. Az Atlanti Szövetség azonban csak a „helyi villongásokat” tudta mérsékelni. Tartós békét ugyanis nem lehet fegyverekkel hosszútávon fenntartani. Ezt hamar belátta Európa, és Kosovo további sorsát 1999-ben az ENSZ kezébe, fennhatósága alá helyezte. Azóta a muzlim albán többség - ugyancsak erőszakkal - elűzte az évszázadok óta ott élő szerb (orthodox, keresztény) lakosság két harmadát.

Kosovo-t, a szerb nemzetté válás bölcsőjét, jelenleg 90 %-ban albánok lakják. Az ENSZ azt javasolta, hogy a szerb tartomány kapjon függetlenséget, illetve szláv (szerb) többségű északi részét csatolják Szerbiához. Ezt az elképzelést Belgrád mellett Oroszország is elutasította. Most, augusztus 10-én létrehoztak egy tárgyalócsoportot, amit csak „trojka” néven emleget a nemzetközi politikai zsargon, mivel tagjai: az EU, USA, és Oroszország képviselői. A trojkának 120 napja van, azaz december 10-ig kell elkészítenie jelentését, javaslatát Kosovo jövőjét illetően. Megfigyelők szerint, nem biztos, hogy a felek addig meg tudnak egyezni, sőt szinte biztos, hogy nem fognak tudni megegyezni (az érintettek feje fölött). Hiszen az USA függetlenséget adna a 90 %-ban albánok lakta országrésznek. Oroszország történelmi, vallási (orthodox) és etnikai (szláv + cirill betű) szempontok miatt is Belgrád oldalán állva ellenzi a tartomány feldarabolását. Az EU pedig ingadozó, határozatlan, mert Kosovo sorsa, függetlensége precedensértékű lehet a tagállamok kisebbségei számára. Például, Spanyolország és Baszkföld jövőbeli viszonyára. Persze az új tagállamok, - elsősorban Magyarország szomszédai - is árgus szemekkel, és aggodalommal figyelik a kosovo-i fejleményeket, a kisebbségek nagyhatalmak által szentesített leválását, elszakadását.

Talán nem is sejti az olvasó, hogy mekkora kihívás, felelősség hárul manapság a magyar kormányra és államra. Pedig a magyar nyelvű hírekben ez is benne van/volt, ha egy kicsit (jobban) odafigyelünk, pl. az egyik MTI jelentésben ez olvasható:

„…..Angela Merkel azt mondta, nem gondolja, hogy egyes államokat közvetítő országként kellene kijelölni, de az EU és Németország is profitálhat Magyarország tapasztalataiból. A kancellár szerint Magyarország nemcsak a saját, hanem az EU és Németország tapasztalatait is figyelembe veszi szomszédságpolitikájában….”

Magyarán: fontos (és felelősségteljes) szerep jut hazánkra nemcsak az EU, de egész Európa békéjét és jövőjét illetően. Biztosítékot kell adni a mindenkori magyar kormánynak arra, hogy nem szítja, sőt megfékezi a környező országok magyarlakta területein a kosovo-i példa követését. Valószínűleg hasonló céllal „ugrik be” egy villámlátogatás erejéig a kontinentális (Nyugat-)Európa második legnagyobb hatalmának első embere (Sarkozy) az elkövetkező napokban. Aztán szeptember végén a szerb miniszterelnök (Vojislav Kostunica) teszi látogatását Budapesten. Érdekes, erről nem szólnak (még) a magyar hírek.