Sunday, March 25, 2007

Elmélkedés és vallomás


Régóta nem írtam. Sok minden kavarog bennem. Kezdjük azzal, hogy még mindig nem tudom, nem érzem a blog értelmét, jelentőségét, súlyát. Különösen a „szabadság kitörése” (1989) óta nagyon bosszantott, hogy a magyar média („mainstream”) bizonyos dolgokról nem úgy számol be, ahogy kellene. Emögött néha csak fordítási hiba, slendriánság sejthető, néha viszont az az ember érzése, mintha egy láthatatlan cenzor (?) vagy országos „főszerkesztő” csettintésére a hírt, az eseményt egységesen említésre sem tartanák érdemesnek. Barátaim unszolására ezért hoztam létre a Pocakos News hírblogot, mint amolyan független hírforrást. Ma már kicsit feleslegesnek érzem, mert a „szél ellen nem lehet…….” elv, ill. mondás kezd eluralkodni a hírvilágban (a blogszférával kiegészült magyar médiában), mely nem annyira tartalmilag, mint mennyiségileg szélmalomharccá teszi alapötletemet, „elhivatottságomat”.

Egyre kevesebb olyan téma van, amivel ne foglalkozna a magyar hírvilág, ne kerülne be a köztudatba, ne lehetne róla valahol olvasni. Ugyanakkor egyre jobban kirajzolódik az, ami a rendszerváltás, -változás (kinek kedve szerinti megnevezés) idején az írott sajtót jellemezte, és a mai napig is jellemzi: az elemző, „komoly” cikkek hiánya. Azok az írások, amelyek miatt (Nyugaton) érdemes egy lapot megvenni, és elolvasni. Szinte percre pontosan, kétszáz évvel a francia forradalom után Kelet-Európában kitört a szabadság, mely (elvben!) meghozta a sajtószabadságot (is). Az igazi szenzáció a sokat szidott és lenézett „bulvár” megjelenése volt. Azóta sem tudja a magyar újságíró és olvasó tábor (az egykori szovjetrendszerben felnőtt nemzedékkel az élen) hova tenni ezt a fenomént. Nem tanulni, hanem szokni, vele együtt élni kell.

Pedig a „bulvár” létezett az „átkosban” is. Szinte minden magyarhoz eljutott, csak épp nem tudta, hogy azt kapja. Történt ugyanis valamikor a hatvanas évek elején, hogy Borbély László (Kőbányai Péter) azzal állt elő a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar adásának szerkesztőségében, hogy pótolni kellene egy nagy hiányt: Magyarországon nem létezik bulvársajtó. A röviden, egyszerű nyelven megfogalmazott „színes” hírekre, amolyan hangos Bild Zeitung-ra, biztos lenne hallgatói igény. Ez a háború előtti Magyarországon létezett, és a háború utáni Európában, (Nyugat-)Németországban is igen népszerű volt. Ma is az. Bármennyire is szidják és lenézik – épp a nyelvi egyszerűsége (Umgangsprache) miatt – a Bild a legnagyobb példányszámban megjelenő és legolvasottabb német napilap. Ebből a „bulvár”-ötletből született meg a SZER évtizedeken át legnépszerűbb, leghallgatottabb műsora: a Forgószínpad. Ennek a műsornak lettem – Borbély Laci felkérésére – Ekecs Géza (Cseke László) mellett a szerkesztője. Sokat köszönhetek mind az ötletgazda, műsoralapító, vérbeli újságíró „Áci”-nek (Borbély beceneve), mind pedig Gézának, aki a napokban ünnepli 80-dik születésnapját. E két kiválóság mellett tanultam meg, hogy jelzők és politikai állásfoglalás nélkül is lehet bulvárt csinálni, úgy, hogy közben Mari néni is megértse, hogy pl. mi a „hamburger” vagy a „walkman”, amikor ezek még ismeretlen fogalmak voltak otthon, Magyarországon. Pletyka (ki, kivel hál, kitől terhes, kit csal(t) meg stb.) szóba sem jöhetett! Ez nemcsak a műsort, de a Rádió hitelességét is rontotta volna. Küldetésünk nem „népnevelés” volt, nem politikai agymosás, hanem tájékoztatás. Röviden, könnyedén, (köz)érthetően.

A témák kiválasztásában (is) szabad kezünk volt, a napi értekezleten csak egyeztetés folyt, hogy ne ütközzön a „nagypolitikával”, ill. azt alkalomadtán kiegészítse. Reggel azzal kezdődött a nap, hogy végigolvastam az asztalomra tett aznapi német és angol nyelvű napilapokat, a több kilónyi „budget”-nek nevezett hírügynökségi jelentéseket, amik az éjszaka folyamán jöttek telexen, valamint a magyarországi rádióadások gépelt anyagát (monitoring). Majd kiválasztottam azokat az érdekes témákat, amelyekről az otthoni média nem számolt be. Talán ide vezethető vissza, hogy – hála az Internetnek! - még most is naponta keresem, kutatom azokat a híreket, eseményeket, amelyekről a hazai média hallgat, vagy félretájékoztat. Ezért (is) született meg a Pocakos News.

Úgy látom, hogy az „elhallgatás” ma már csaknem lehetetlen, hiszen az Internet világában (hála a blogoknak és bloggereknek) ez szinte képtelenség. Viszont továbbra is fennáll a „komoly” cikkek hiánya. Az elmúlt közel húsz esztendő nyomtatott médiája is ettől a hiánytól szenved. Nem vették észre, hogy a napi főhírek miatt nem érdemes újságot venni. Azokat különféle terjedelemben valamennyi (magyar) hírközlő szerv első helyen, első oldalon hozza, megemlíti. A valódi többletet, a lap karakterét, (politikai) beállítottságát, színvonalát (Nyugaton) a belső oldalak, az ott megjelenő írások adják. A hosszabb lélegzetvételű „komoly”, elemző cikkek általában a hétvégi számokban, mellékletekben jelennek meg, vagy az erre specializálódott színvonalas hetilapokban.

Jól látja Seres László az ÉS-ben megjelent írásában, hogy „gondok vannak” (".....Az újságírás legalapvetőbb normáival, műfajaival, a hírszerkesztéssel, a véleményformáló publicisztikával, a nyilvánosság kritikus orientálásával vannak alapvető gondok....." – A nagy félreértés - ÉS 2007. március 16., 11. szám).

Sajnos ezeknek a „gondok”-nak a kifejtésével, elemzésével adós maradt a szerző, ehelyett az - amúgy érdekes és tanulságos - egyedi problémákat, eseteket írja le, panaszolja el. Ráadásul – saját bevallása szerint - a felsorolt történetek eleve „neccesek”. Nem derül ki pl., hogy mik a felelősség mindenki által elfogadott (és ismert) határai, ill. azok szabályozása? Mikor lehet, kell az újságot elmarasztalni, perelni, és mikor a szerzőt, az újságírót? Miért vállalja (ha vállalja) és miért nem vállalja a felelősséget a lap, mint intézmény, és „védi meg”, áll ki a cikk írója mellett? Hol vannak, és mik a sajtószabadság korlátai? Amíg ezek és az ehhez hasonló kérdések nem tisztázottak, és nem ismertek, ill. mindenki számára hozzá nem férhetőek, addig csak a Seres cikkhez hasonló panaszok példatára marad mindenki számára, mint intő olvasmány.

Nem jobb a helyzet az internetes médiával sem. Pontosabban a bloggal, mint olyannal. Az egyik oldalon valamiféle önmutogatással állunk szemben, ahol mindenki elmondhatja, leírhatja szíve baját, szívfájdalmát, amolyan naplószerűen, napló formájában. Tehát ez az össznépi játék nem más, mint a saját gondolatok közreadása, vagy ha úgy tetszik, bárkinek megengedjük, hogy belenézzen, beleolvasson életünk nyitott könyvébe. Sőt, direkt kívánatos ez a kíváncsiság, és annak örülünk, ha minél többen olvassák gondolatainkat, bejegyzéseinket. Ugyanakkor a hazai média, politika vagy médiapolitika egészen sajátos szegmensét fedezte fel és használja fel, ill. ki ennek az újfajta hobbynak. Miközben egyes közszereplők előnyükre próbálják felhasználni a blogot (lásd Gyurcsány), addig néhány véleményformáló már-már hivatalos és hiteles forrásnak igyekszik feltüntetni és a közszereplő ellen fordítani az így megjelent magánvéleményt. (lásd Pásztor vagy Demcsák). A blognak ilyen jellegű hatását, felértékelődését nem ismerem a nyugati világban. Nem olvastam más országok vezetőinek vagy közszereplőinek hasonló próbálkozásairól, ill. hogy azokat eredményesen a szerző ellen tudták volna fordítani. Talán a blog-guru pollner (Pécsi Ferenc) tudna rá (ellen)példákat felhozni. Mindenesetre a hazai viszonyokat látva, előbb-utóbb a magyar jogrendszer megreformálására lesz szükség, mely egyúttal nagy lehetőséget kínál az internetes média, az online újságírás világában (is) példamutató etikai, jogi szabályozás megalkotására. Hiszen a példaképnek számító nyugati világra nem jellemző, hogy vezető politikusok, közéleti szereplők „blogoljanak”, és az ott leírtakat ellenük vagy mellettük használják fel a „(köz)véleményformálók”.

Mindezt csak azért jegyzem le és meg, mert az utóbbi időben hanyagoltam kedvtelésemet, hobbymat, szakmai ártalmamat: a blogolást. (Pocakos News, Gondolatok, blogteres Pocakos News)

Mint jeleztem, egyre kevesebb olyan téma van, amiről a hazai média ne számolna be, vagy legalább ne tenne rá utalást, akár késve is. Viszont (nem publicisztikának álcázott, politikailag elkötelezett, megmondós emberek írásai, hanem) a „komoly” cikkek, magvas gondolatok, elemzések továbbra is hiányoznak a nyomtatott és elektronikus „mainstream”-ből, épp úgy, mint a magyar blogtársadalom palettájáról is. Ez utóbbinak talán anyagi, gazdasági (copyright) okai is lehetnek, hiszen a blogírásból nem lehet megélni. Legfeljebb – egy bizonyos körben - népszerűségre lehet vele szert tenni.

Mindezek fényében és tudatában, talán ebbe az irányba kellene lépnem, mivel Magyarországon – szinte – ismeretlen az elemző újságírás. Persze nem könnyű a sajtószemle műfaj sem. Az külön tudomány. Nem egyszerű dolog egy hosszabb (idegen nyelvű) tanulmány, elemzés rövidített ismertetése. Borzasztó munka- és időigényes az ilyenfajta (egyszemélyes) blog, az eredeti szöveg, eszme, gondolat pontos, alapos és hiteles visszaadása. Esetleg saját gondolatokkal kiegészítve. Ráadásul röviden, mert a képernyőről olvasásnak is megvan az ingerküszöbe, tűréshatára. Ezért most be is fejezem.


Labels:

2 Comments:

Blogger Zhao Man said...

Azért vannak pozitív példák is!
pl.:
http://verbalnumera.nolblog.hu/

2:53 AM  
Blogger Pocakos said...

Zhao: kösz a linket. Őszintén, ritkán nézek be a nol-hoz (nem a laphoz, hanem az online szerk.-hez, blog, fórum stb.), nem az én világom. Verbális Numerákat pollner ajánlásakor olvastam. Valóban érdekes, főleg a negyedéves (ön)értékelése.

11:55 AM  

Post a Comment

<< Home