Malév Flight 240 - újragondolva

Az utóbbi időben megnőtt a téma iránti érdeklődés. Nemcsak a hivatalos médiában (lásd Erkölcs, pénz, kegyelet), hanem az Internetes fórumokon és a blogszférában egyaránt. A legtöbb megnyilvánulás antiszemita, de legalábbis izrael-ellenes indulatokat sejtet, ill. próbál közvetíteni a rejtély megoldásához. Ezek a probálkozások késztettek eddigi sejtésem felülvizsgálatára, miszerint biztosítási csalás áll(hat) annak megakadályozásása mögött, hogy a Bejrútnál szerencsétlenül járt Malév-gép roncsait valaha is kiemeljék. (lásd Malév Flight 240)

Ez a feltevésem a nyugati világban teljesen logikus lenne, azzal az apró, de lényeges különbséggel, hogy ilyen „gyanús“ esetekben nem a hozzátartózók, sőt még a gép tulajdonosa, a Malév, ill. a magyar állam sem kérik, követelik a kiemelést, a történtek pontos megismerését, hanem a biztosító társaság. Mivel erről eddig nem igazán hallottam, vagy olvastam, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy a Malév gépnek nem volt biztosítása. Vagy, ha volt, akkor az nem nemzetközi (nagy nyugati) biztosító volt, mert az biztos, hogy nem hagyta volna a dolgot ennyibe. Persze az is lehetséges, hogy a magyar állam nem kérte az ilyenkor járó biztosítási összeg meg-, ill. kifizetését. Ha így történt, akkor egyértelmű, hogy a tragédiában ludas az akkori magyar vezetés.

Okfejtésem alapja a híres, hírhedt Lucona-ügy. Ez is akkoriban történt (1977), és máig tisztázatlan körülmények között elsüllyedt (felrobbant) egy teherszállító-hajó az Indiai-oceánon, a 12 fős személyzet közül hat ember halálát okozva. 10 évvel később két osztrák (oknyomozó)újságíró könyvet jelentetett meg - saját költségen! - az addigi kutatásaik eredményéről. Ebből kiderült, hogy a híres bécsi Demel cukrászda tulajdonosa (Udo Proksch) bérelt egy teherhajót (Lucona), amit mint úszó uránércfeldolgozót 212 millió Schilling-re biztosított. Az indiai-óceánon felrobbant és elsüllyedt teherszállító után azonban a biztósító nem akart fizetni, mert a gyanú szerint, ilyen uránércfeldolgozó-hajó nem létezik. Az 1987-ben megjelent könyv adta meg az igazi lökést, a nyomozás megindításához. Nem volt könnyű, mert Proksch-nak igen jó kapcsolatai voltak – különösen a szociáldemokraták körében. Letartóztatása utáni szökésébe belebukott az osztrák országgyülés elnöke (Leopold Gratz) és a belügyminiszter (Karl Blecha) is. Az ügy ekkor már Ausztria első számú poltikai botrányává dagadt. A valódi áttörés 1991-ben következett be, amikor megbíztak egy amerikai céget, a mélytengeri felvételek készítésére specializálódott texasi Oceaneering-t, hogy találja meg és készítsen felvételeket a roncsokról. A távirányítós robottal készült 15 órás videofelvételek aztán egyértelműen bizonyították, hogy a környéken nyoma sincs uránércnek. A sors- és perdöntő anyag több, mint 20 millió Schilling-be került (kb. 3 millió DM, ill. 1,5 millió euró).

Talán ebből az esetből tanulhatnának a magyar érdekeltek. Hiszen a rejtély kulcsa a roncsok megvizsgálásában van. Ezt nem lehet (és nem szabad) a hozzátartozók érzelmére hagyni, mint ahogy az egészet ma kezelik. Itt elsősorban nem a végtisztesség megadásán van a hangsúly, és a lényeg, hanem a szerencsétlenség körülményének tisztázásán. Őszintén, mi marad meg egy emberi tetemből 33 esztendő után a tenger mélyén? Hány (azonosítható) emberi maradványt hoztak fel a Titanic megtalálásakor? Érdekes, a Titanic áldozatainak hozzátartózói sem követelték – sem akkor, sem azóta - Nagy-Britanniától, a brit államtól, hogy hozzák felszínre a szerencsétlenül járt áldozatokat, a végtisztesség megadása érdekében.

A közvélemény megnyugtatására viszont mindenképpen a magyar államnak kellene lépnie. Kideríteni és közölni, hogy hol volt, ha volt, biztosítva a Malév-gép. A szerencsétlenséget követően fizettek-e, és mennyit az utasok és a személyzet hozzátartózóiknak? Szükséges volna egy pártatlan vizsgálatra, mely egyértelműen tisztázná a szerencsétlenség körülményeit, ill. a felelősség megállapítását.

Továbbra is fenntartom véleményemet, hogy a történtekhez legkevésbé van köze Izraelnek. Ismerve az akkori politikai (és világ)helyzetet, elképzelhetetlennek tartom, hogy a hidegháború idején, a 70-es években, a Szovjetunió kihagyott volna egy ilyen alkalmat és lehetőséget az Egyesült Államok és Izrael nemzetközi megbélyegzésére (pl. az ENSZ-ben). Sőt, Arafaték is kaptak volna az alkalmon felszabadító mozgalmuk érdekében. Ezért abszolút rosszindulatú, és nem csak Izrael-ellenes, de antiszemita is azon feltételezés, hogy ez „a zsidók műve“. Félretájékoztatás és gyűlöletkeltés helyett a kételkedőknek ajánlom, hogy szervezzenek gyűjtést a roncsok kiemelésére, vagy legalább vegyék fel a kapcsolatatot az Oceaneering-gel sors- és perdöntő mélytengeri felvételek készítésére. De a leghatásosabb és célravezetőbb az lenne, ha kikényszerítenék a magyar parlamenttől az ügy pártatlan és alapos kivizsgálását.

.

.

.

Pontosítás

.

Mint az #1 és #2 comment-ből is kiderül, a hvg.hu megemlíti a gép biztosítását, sőt a biztosító nevét is! Eszerint a világ egyik legnagyobb és legelismertebb biztósító társaságánál, a Lloyd's -nál volt a Malév gép biztosítva. A cikkben van egy felettébb érdekes mondat: "...A biztosító pedig meglepő módon kétely nélkül fizetett, a pénz egy része a gép szovjet tulajdonosához, a többi pedig a Malév-hoz került..." Ezzel ugyanis a HVG elismeri, hogy valami nincs (nem volt) rendben. Kár, hogy a HVG a pénz további sorsáról hallgat. Hiszen, még mindig nyitott kérdés, hogy ebből kaptak-e a hozzátartozók? (Véleményem szerint, igen!) További kérdés: vajon mindenki, vagy csak a magyarok? És ki volt az az egyetlen magyar (állampolgár), aki a személyzeten kivül a gépen volt?

Ezek fényében, igen furcsa a gazdasági és közlekedési minisztérium döntése a parlament által megszavazott és létrehozott (100 millió Ft) alap (tizenegy áldozat hozzátartozói közötti!) fel- és elosztásáról.

Ugyancsak elgondolkoztató, hogy a Lloyd's miért fizetett "minden kétely nélkül"? Véleményem szerint a biztosító csak akkor gyanít csalást, ha úgy látja, érzi, hogy a tárgy többre van biztosítva, mint amennyit valójában ér. Lásd pl. a fentebb említett Lucona-esetet, vagy bármely autóbiztosítási csalást, amikor roncsot próbálnak értékes darabként biztosítani, ill. azért pénzt felvenni, "kaszálni". Úgy tűnik a Malév gépe nem volt "túl" biztosítva, nem volt egy roncs, egy "kávédaráló", hanem egy meglehetősen új (egy éves) kiváló állapotban lévő (szovjet) utasszállító. Tehát nem úgy nézett ki, hogy a magyar állam biztosítási csalásra játszott volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a "keményvaluta-éhes" állami vezetés jó üzletet látott ebben a veszélyes (háborús övezetbe történő fegyverszállítási) vállalkozásban. Elképzelhető, hogy a gép alúl volt biztosítva, ezért a Lloyd's "minden kétely nélkül" kifizette a ("bagatell", nevetséges?) összeget. Biztosítási csalás, tehát nem volt! A magyar fél pedig, - a pénz birtokában - azon volt, hogy többé senki se firtassa a szerencsétlenség körülményeit.

.

.

.

.

Előzmények
.
Malév Flight 240 (Tuesday, October 04, 2005)
.
Erkölcs, pénz, kegyelet (Thursday, February 07, 2008)
.

.