Teszt-üzemmód

Lassan kezd kirajzolódni az orbáni stratégia, amiről oly sokszor hallottunk már a pártvezetőtől, amikor 10-20 éves kormányzási terveiről beszélt, vizionált. Az tisztán látszik, hogy pontos, kidolgozott tervek nincsenek, csak határozott elképzelések egy új, más alapokra helyezendő hosszútávú berendezkedés megvalósítására. Erre utalnak Orbán Viktor nyilatkozatai is egy – remélhetőleg - modern, prosperáló, állam, ill. államigazgatás kialakítása, megteremtése érdekében. Igaz, napjainkra inkább a kétharmados többséggel kapott megbízatását hangsúlyozza, mintsem a megválasztásáig hirdetett jövőképet. Ugyanakkor bírálói, ellenfelei és ellenzői egyre gyakrabban és hangosabban diktatúrát kiáltanak. Hogy pontosan milyen lesz vagy lenne ez a kormányfő által elképzelt Magyarország valójában, azt senki sem tudja. Viszont egyre jobban körvonalazodik az egymásnak feszülés, amiből a hatalom leszűri majd a tanulságokat, és egyben meghatározza mozgásterét, valamint a demokrácia határait.

Egyelőre három területen követhető látványosan ez a bírkózás.

1. Média
2. Gazdaság (adózás)
3. EU-tagság

Sajnos, úgy tűnik, az ellenzék nem elég okos, és ráadásul rövidlátó. Nem látja át és be, hogy itt minden fronton valójában tapogatózás, azaz közkedvelt, divatos szóval: tesztelés folyik. A leglátványosabb terület napjainkban a média.

Média

Eddig még semmi sem történt, mármint, ami a büntetést illeti, csak próbálkozások vannak a hatalom részéről. Méghozzá a Horn-kormány idején, 1996-ban elfogadott médiatörvény alapján. Lásd Tilos Rádió. Majd jött a kereskedelmi tévék híranyagának (nevetséges) próbára tétele a "véres székláb" indokával (ugyanakkor a Való Világ nem szúr(t) szemet a “hatóság”-nak). Az is elgondolkoztató, hogy az RTL-t ért kifogás és “felelősségre vonás” ellen közel sem tiltakoztak annyian és olyan vehemesen a sajtószabadság hazai védelmezői és hangadói közül, mint azt a Tilos Rádió esetében tették.

Úgy tűnik, beindult az emberi alapösztön: a kicsi mindig sajnálatra méltó, elesett, a nagy pedig jól menő és gazdag, ergo, nem kell sajnálni. Megjegyzem Orbán is erre az érzelmi hangulatra alapozza egész politikáját, amit szép idegen szóval populizmusnak hívnak. Jól látszik ennek az elvnek a továbbélése a közvéleményben, amikor a kicsi, non-profit, alternatív, alig hallgatott rádióadó elleni (hatósági) támadás sokkal közelebb áll a “szociálisan érzékenyek”-hez, mint az állami finanszírozást nélkülöző, “kapitalista”, “tőkés” vállalkozású kereskedelmi tévé. Ezért az RTL mellett nincs szolidarítás, tüntetés, gyertyagyújtás, aláírásgyűjtés stb.

A Hivatal, a hatóság (NMHH), pedig (az adófizetők pénzén) gyártja a felszólításokat és rendeli a különféle tanulmányokat minden következmény nélkül, akár magára, akár a kihágás elkövetőjére nézve. Még elmarasztalás sincs, nemhogy büntetési díj, vagy pénzbírság kiszabása!

Ebbe az egyelőre bürokratikus levezésbe szállt be a Népszava rovatvezetője azzal a képtelen felvetéssel, hogy a rovatában megjelenő írásokat előzőleg láttamoztassa a Hivatal, a hatóság (NMHH). Az ötlet eleve abszurd és valóban a diktatúrák idejét próbálja felidézni, hiszen demokráciában csak a “kész művet”, a megjelent, publikált anyagot lehet, ill. szabad bírálni, róla utólag véleményt mondani, elítélni és (esetleg) büntetni. Előzetes jóváhagyás egyetlen demokráciában sem létezik. Valószínűleg a “sajtóőrszemet” kérvényző is tisztában van ezzel, és javaslata mögött nem naívitás, hanem felettébb okos, ügyes és intelligens megfontolás húzódhatott meg, hiszen végülis “kiugrasztotta azt a bizonyos nyúlat”. A Hivatal (NMHH) ugyanis válaszlevelében elismerte: csak az EU-elnökség lejárta után lépnek életbe a pénzbüntetéssel járó elmarasztalások. Ebből pedig egyenesen következik: addig mindkét oldal csak tapogatózik, teszteli a másikat, ill. a lehetőségek határait.

Megjegyzem, az “ellenállás” valójában nem is a sajtószabadságról, ill. annak korlátozásáról szól, hanem a pénz körül forog. A hatalom borzasztó magas büntetési tételeket helyezett kilátásba, anélkül, hogy a “bűn”-t, a büntetendő cselekedetet konkrétan és pontosan körülírta volna! Ez a (lét)bizonytalanság az igazi, és valódi mozgató rugója ennek a nagy szólamokat hangoztató felháborodásnak.

A sajtószabadság korlátai ellen ágálók azonban egy lényeges dologról mintha megfeledkeznének: nem a médiatörvény a főprobléma, hanem a törvényt felügyelő észt és büntetést osztó szuperszerv: a Médiatanács, ill. annak személyi összetétele. Ugyanis a jelenlegi öt főből álló tanács (elnök és négy tag) kizárólag fideszes delegáltakból tevődik össze, ellentétben a nyugati demokráciákkal, ahol például a bajor Médiatanácsnak 47 tagja van, akiket 5 évre választanak a különböző politikai, világnézeti és közösségi csoportokból. A bajor parlament pártjait összesen 12 fő képviseli, a bajor kormányt pedig csak egyetlenegy.

Arról nem is beszélve, hogy a Médiatanácsnak elsősorban döntéshozóként és nem felügyeleti szervként kellene működnie. Magyarán, fő feladata hazai média működtetése kellene, hogy legyen, pl. frekvenciák kiosztása. Valamint a lakosság részéről érkező panaszokat, bejelentéseket kellene orvosolnia, és a médiatörvényben foglaltak alapján, annak szellemében intézkednie. Nem pedig önkényesen a paragrafusokhoz keresni a szabálytalanságokat, hogy az ellenszenveseket meg lehessen büntetni. Persze, ez (egyelőre) mind csak teória, hiszen a szervezet működését a gyakorlatban még nem ismerjük, de mindenképpen aggodalmas, hogy tagjai egyetlenegy pártot, és annak szemléletét képviselik.

Gazdaság (adózás)

A gazdaságban is a demokrácia, az egyenjogúság hiánya, pontosabban a diszkrimináció kezd dominálni. Ez ellen tiltakoznak a nagy külföldi cégek, és a beruházók. Nem az a baj, hogy különadóval sújtják, azaz extrán megadóztatják őket, hanem az, hogy csak őket. Mintha kizárólag ezek a cégek okozták volna a hazai gazdaság válságát. Ha az Orbán-kormány “európai” módon kezelte volna ezt a válságadónak elnevezett költségvetési lyukakat betömő sarcot, akkor a közös teherviselés szellemében a magyar gazdaság minden szereplőjére ki kellett volna vetnie, mint ahogy pl. azt a németek tették az NDK felzárkóztatása érdekében bevezetett “szolidarítási különadó” bevezetésével. Ráadásul azt a németek nemcsak a cégekre, hanem az ország valamennyi kenyérkeresőjére kivetették! A magyarországi multik sem tiltakoznának az EU illetékeseinél, ha az általános válságadó százalékos mértéke más és más lenne a hazai vállalatok nagyságának függvényében.

Igaz, egy ilyen formájú különadó közel sem kapott volna olyan kedvező fogadtatást a lakosság részéről, mint ez a "fizessenek a gazdagok" populista megközelítés. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire népszerűek ezek a romantikus (Robin Hood) akciók a lakosság körében, amihez a (szélső)baloldal is tapsol (lásd TGM elemzései).

EU és EU-tagság

A sajtószabadság és a különadók mellett a harmadik tesztelési terület az EU tűrőképességének kipuhatolozása, amire jó alkalmat ad az EU-elnökség, mivel hazánk és kormányunk az érdeklődés középpontjába került, ill. van.

Az elmúlt nyáron az ország lakosságának jelentős hányada pártállástól függetlenül, jobbról és balról, egyaránt elismerően fogadta az orbáni bejentéseket, amelyek “szembe mertek szállni” Brüsszellel, az EU és a nagy hitelintézetek “diktátumával”. Ez különben már a választási kampány idején is tapasztalható, érzékelhető volt, amikor a szavazatokért vetélkedő pártok ígéretéből egyöntetűen kimaradt az euró bevezetésének még csak a gondolata is. A jelenlegi belső, és egyre erősődő külső “támadások”, kritikák kivédésében az Orbán-kormány előszeretettel hivatkozik a régi, jól bevált módszerre és beidegződésre, amit az elmúlt 60 valahány évben állandóan tapasztalhattunk: "a rendszerellenes erők próbálják lejáratni, befeketíteni hazánkat, és annak töretlen fejlődését". Bűnbaknak már ott vannak az MSZP-sek által felbujtott európai szocialisták, no meg a nagytőke. Ez már azért is vicces, mert eszerint az orbáni elképzeléseknek csakis a nemzetközi nagytőkével összefogott baloldal próbál gátat vetni. (….és lassan újra kell irni a marxi alaptételeket, vagyis a marxizmust)

Ez az orbáni magyarázat azonban felvett egy nagyon fontos, és kézenfekvő kérdést: Vajon az európai jobboldal, élen az Európai Néppárttal, miért nem mozgósít Orbán Viktor mellett? Különös tekintettel a magyar kormányfő (állítólagos) nemzetközi tekintélyére. Elvégre az elmúlt évtizedben sokszor és büszkén jegyezte meg nyilatkozataiban Orbán, hogy ő az egyik alelnök, méghozzá az euro-atlanti ügyek felelőse. Egy szóval, miért hallgatnak az Orbán Viktorral és kurzusával szolidáris jobboldaliak? Európában és a Nagyvilágban. És, vajon az ugyancsak jobboldali Bush-kormány budapesti nagykövete 2007-ben, miért írt, jelentett Orbánról oly negatívan kiszivárogatott (wikileaks) jelentésében? Megjegyzem, meglepő és mulatságos volt olvasni Gyurcsány Ferenc blogjában is, hogy miniszterelnöksége idején ő sem kedvelte a nagykövetasszonyt. Vajon ez nem azt jelenti, hogy kishazánkban ismeretlen fogalom a nyugati értelemben vett és elfogadott demokrácia és szabadság, beleértve a sajtószabadságot is ?!

Mindezek fényében, úgy látszik az előttünk álló félév arra lesz jó, hogy az Orbán kormányzat és ellenzéke tesztelje egymást, és ezzel egy időben a nyugati értelemben vett demokrácia határait.

.
Kapcsolódó anyagok, előzmények

Itt a Tilos, hol a Tilos? .............. Sunday, January 02, 2011
Magánlevél médiaügyben ...........Thursday, December 30, 2010
A média a demokrácia lakmusz-papírja .Tuesday, December 28, 2010
Sound of silence ........... Tuesday, December 21, 2010