Zentai ügy: folytatódik a hazai félretájékoztatás
Tegnap, december 10.-én, McKerracher bíró a perköltségek megfizetésére kötelezte az ausztrál államot, és 2011. január 24.-ét jelölte ki, mint utolsó dátumot a (Charles) Zentai Károly kiadatási ügyében hozott megsemmisítő erejű felülbírálata elleni fellebbezés végső határidejét. Ezzel végéhez közeledik az úgynevezett "Zentai ügy", az, - a több mint öt éves - küzdelem, amit egy (ausztrál) állampolgár vívott hazája jogrendszere adta lehetőségek teljes tárának bevetésével és kihasználásával, és amiről a hazai (magyar) média meglehetősen egyoldalúan számolt be. Talán még az „egyoldalú” szó sem fedi a valóságot, hiszen az ausztrál jogrendszer adta lehetőségekről mindvégig mélyen hallgatott a hivatalos Magyarország. Csak a szenzációhajhász bulvársajtó „csemegézett” (pro és contra) a kiadatási procedúra egyes állomásairól, anélkül, hogy a tényeket, a tényállást ismertette volna. Egyetlenegy cikket nem láttam, nem olvastam magyarul, amely amolyan oknyomozó riportként követte volna az eseményeket. Közben pedig ismertette volna a hazai hivatalos hozzáállást, az ottani „előkészületeket”: mi van Zentai kiadatása esetén? Mi vár rá? Milyen lesz a fogva tartása? Börtönbe zárják vagy - idős korára tekintettel - óvadék ellenére szabadlábon hagyják, esetleg háziőrizetbe veszik. Hogyan fog a tárgyalás lezajlani? Már csak azért is, mert a kiadatási kérelemben csak "meghallgatás"-ról van szó!
.
Senki sem vetette fel, és járt utána, hogy vajon az elmúlt több mint 60 évben valójában mit tett a magyar állam Zentai bíróság elé állítása érdekében? Hiszen Zentai nem bujkált. Nem változtatta meg külsejét, nem használt álnevet, „új identitást” (hamis papírokat) stb. nem szerzett be. Címét, tartózkodási helyét mindvégig ismerték. A Balázs család már 1955-ben jelezte a magyar hatóságoknak, hogy Zentai édesanyját kiengedték a fia után Ausztráliába. A 60-as és a 70-es években Zentai örökségi és ingatlan ügyei miatt levelezésben állt a magyar hatóságokkal, akiket nem igazán érdekelt a perth-i lakos. A kiadatási kérvény benyújtása óta néhány ausztrál újság(író) és kutató kivételével, (és a Beszélőben (2005 február) megjelent egyetlen cikktől eltekintve), Magyarországon senkinek sem jutott eszébe, hogy végig olvassa, vagy csak belenézzen az egykori periratokba, és abból közöljön, publikáljon a hazai médiában. Az elmúlt több mint öt esztendőben egyetlenegy helyszíni tudósítót sem küldött ki, vagy fogadott fel, nevezett ki a magyar állam, ill. a közszolgálati média. Kizárólag az ausztrál internetes hírportálokat tekintették hírforrásnak. Ugyancsak a magyar állam részéről senki sem kereste fel a helyszínen Zentait, hogy kikérdezzék, pontosabban „meghallgassák” (kihallgassák), ahogy azt a kiadatási kérelemben a magyar fél írja, állítja, - és ahogy várható volt: a (náci) háborús bűnnel vádolt egykori magyar katona idős korára és egészségi állapotára, azaz „szállíthatóságának” megkérdőjelezésére fog hivatkozni. Mint ahogy tette is. Magyar részről szemmel láthatóan semmit sem tettek a kiadatás érdekében.
A kiadatási kérelem megírása és megküldése (2005) óta a magyar fél nem tájékoztatta és nem tudatosította a hazai közvéleményben, hogy ausztrál részről nem Zentai bűnösségének megállapítása a jogalkotók és jogalkalmazók feladata, hanem a két államközi (kiadatási) szerződésben foglaltaknak megfelelően az eljárás lefolytatása. Az ausztrálok mindvégig ennek szellemében cselekedtek, miközben korrektül betartották az állampolgárnak járó lehetőségek érvényesítését. Ebből – számomra – az volt láthatóan bizonyítva, hogy egy állam és jogrendje komolyan veszi (állam)polgárait és (valóban) megadja a törvényben előírt lehetőségek maximális kihasználását az egyén (a „kisember”) részére. Ennyi. Ez történt.
A kiadatási kérelem megírása és megküldése (2005) óta a magyar fél nem tájékoztatta és nem tudatosította a hazai közvéleményben, hogy ausztrál részről nem Zentai bűnösségének megállapítása a jogalkotók és jogalkalmazók feladata, hanem a két államközi (kiadatási) szerződésben foglaltaknak megfelelően az eljárás lefolytatása. Az ausztrálok mindvégig ennek szellemében cselekedtek, miközben korrektül betartották az állampolgárnak járó lehetőségek érvényesítését. Ebből – számomra – az volt láthatóan bizonyítva, hogy egy állam és jogrendje komolyan veszi (állam)polgárait és (valóban) megadja a törvényben előírt lehetőségek maximális kihasználását az egyén (a „kisember”) részére. Ennyi. Ez történt.
.
Az ausztrál állam képviselői kizárólag a kiadatási szerződést tanulmányozták és az abban foglaltak helyességét vizsgálták, azaz szó szerint a kiadatás jogszerűségét, a nemzetközi szerződésben foglaltaknak megfelelő eljárást vizsgálták. Legalább öt esztendőt vett igénybe, amíg Zentai állampolgári lehetőségeit kihasználva a jogállam valamennyi fórumát végigjárhatta, - és mindenhol elutasították! Azaz a magyar kiadatási kérelem valamennyi bírói, bírósági szakaszban az előírásoknak megfelelt. Amikor már az ausztrál jogrendszer valamennyi lehetőségét kimerítette Zentai, kvázi az „utolsó szó jogán”, beadvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal, hogy ne csak a törvény és a kiadatási szerződés betűit vegyék figyelembe, hanem a gyanúsított érveit és körülményeit is. Ennek adott helyet a szövetségi bíróság és hozta meg „salamoni”(?) ítéletét. Neil McKerracher bíró valóban mindent figyelembe vett, amikor a kiadatási kérelem állami engedélyezését idén július 2-án felülbírálta. Sőt, az azóta eltelt idő is valójában nem Zentai, hanem a vádlók érdekeit szolgálja, akik ezzel újabb lehetőséget kaptak egy jól átgondolt, alapos fellebbezés benyújtására. A jelek szerint azonban ezzel nem igazán éltek a kiadatás kérvényezői.
Mindenekelőtt O'Connor belügyminiszter, aki már az előző (Kevin Rudd) kormány idején is ezt a posztot töltötte be, és aki még 2009. nov. 12-én hagyta jóvá a kiadatást, pontosabban annak formai megfelelőségét. McKerracher bíró felülbírálatában épp azt rótta fel az akkori belügyminiszternek, hogy csak a formaságokra adott, és nem járta alaposan körbe a témát, nem vette figyelembe a kiadatásra váró személy körülményeit: korát, egészségi („szállíthatósági”) állapotát, valamint, hogy a magyar kiadatási kérésben Zentai meghallgatása az indok, nem pedig perbefogása, azaz gyakorlatilag nem vádolják semmivel. A gyanúsítás pedig nem elég egy kiadatáshoz. Hogy a bíró mentse belügyminiszterét, megjegyezte: erről valójában O’Connor nem tehet, hiszen ő csak a munkatársai, tanácsadói által elé terjesztett anyagot ismerte, azt hagyta jóvá. Közben kormányváltás, ill. parlamenti választások voltak Ausztráliában, és maradt a Labor Party (Munkáspárt), a miniszterelnök személye viszont változott. Julia Gillard lett a kormányfő, az addigi Kevin Rudd, (aki kiválóan beszél kínaiul) megkapta a külügyminiszteri tárcát. Berdan O'Connor pedig továbbra is a belügyminiszteri posztot tölti be. Tehát, ha O’Connort valóban érdekli az ügy, - hogy "hülyére vették" - akkor fellebbez.
De, ugyanezt megkérhetik, kezdeményezhetik a magyar hatóságok is, elvégre az ausztrál ügyészség képviseli Magyarországot. A Hetek-ben még július 30.-án megjelent cikk szerint:
„…..Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója július 21-én levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez. A Hetekhez is eljuttatott levelében Zuroff azt írja: „Amint azt Ön bizonyára tudja, a döntés fő indoklása az volt, hogy bár Zentait Magyarországon kell kihallgatni, itt egyelőre nincs ellene semmilyen vád. Ez valójában csupán formalitás, mivel amennyire tudni vélem, a magyar törvények szerint akkor lehet csak gyilkossággal megvádolni egy személyt, ha az fizikailag Magyarországon tartózkodik….”
Mindenekelőtt O'Connor belügyminiszter, aki már az előző (Kevin Rudd) kormány idején is ezt a posztot töltötte be, és aki még 2009. nov. 12-én hagyta jóvá a kiadatást, pontosabban annak formai megfelelőségét. McKerracher bíró felülbírálatában épp azt rótta fel az akkori belügyminiszternek, hogy csak a formaságokra adott, és nem járta alaposan körbe a témát, nem vette figyelembe a kiadatásra váró személy körülményeit: korát, egészségi („szállíthatósági”) állapotát, valamint, hogy a magyar kiadatási kérésben Zentai meghallgatása az indok, nem pedig perbefogása, azaz gyakorlatilag nem vádolják semmivel. A gyanúsítás pedig nem elég egy kiadatáshoz. Hogy a bíró mentse belügyminiszterét, megjegyezte: erről valójában O’Connor nem tehet, hiszen ő csak a munkatársai, tanácsadói által elé terjesztett anyagot ismerte, azt hagyta jóvá. Közben kormányváltás, ill. parlamenti választások voltak Ausztráliában, és maradt a Labor Party (Munkáspárt), a miniszterelnök személye viszont változott. Julia Gillard lett a kormányfő, az addigi Kevin Rudd, (aki kiválóan beszél kínaiul) megkapta a külügyminiszteri tárcát. Berdan O'Connor pedig továbbra is a belügyminiszteri posztot tölti be. Tehát, ha O’Connort valóban érdekli az ügy, - hogy "hülyére vették" - akkor fellebbez.
De, ugyanezt megkérhetik, kezdeményezhetik a magyar hatóságok is, elvégre az ausztrál ügyészség képviseli Magyarországot. A Hetek-ben még július 30.-án megjelent cikk szerint:
„…..Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója július 21-én levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez. A Hetekhez is eljuttatott levelében Zuroff azt írja: „Amint azt Ön bizonyára tudja, a döntés fő indoklása az volt, hogy bár Zentait Magyarországon kell kihallgatni, itt egyelőre nincs ellene semmilyen vád. Ez valójában csupán formalitás, mivel amennyire tudni vélem, a magyar törvények szerint akkor lehet csak gyilkossággal megvádolni egy személyt, ha az fizikailag Magyarországon tartózkodik….”
Majd a cikk így folytatódik:
".....Arról nincs információnk, hogy a miniszter miként reagált Zuroff levelére.
A Hetek megkeresésére ugyanakkor a minisztériumban azt közölték, hogy a legutóbbi ausztrál határozat nem jogerős, ugyanis az azt hozó bíróság az eljárásban résztvevő feleket további indítványok előterjesztésére hívta fel, amelyre - a képviselő ausztrál központi hatóság tájékoztatása szerint - megfelelő határidőt biztosított, amely két, két és fél hónap.
Az eljárásban a Magyar Köztársaságot az ausztrál központi hatóság képviseli, így az ügy jelen szakaszában érdemi intézkedés megtételére kizárólag az ausztrál hatóságnak van lehetősége…..” (A nácivadász levele Navracsicshoz - Hetek 2010.07.30.)
Ebből a kitérő válaszból is jól látszik, hogy a magyar hatóságok nem igazán érdekeltek ebben az ügyben. Mindent az ausztrálokra hagynak. Sokkal könnyebb így az egész felelősséget – mint mindig – most is másra hárítani, a világ előtt Ausztráliát megbélyegezni, mint a „nácik menedéke”. Pedig a fellebbezést Magyarországnak kellene szorgalmaznia, hiszen a kiadatást is az kezdeményezte, kérvényezte!
Úgy tűnik a két ország (Ausztrália és Magyarország) közti „közvetítő”(?) szerepet betöltő Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója, az egyetlen, aki következetesen harcol, küzd Zentai kiadatásáért, vagy inkább csak valamiféle „eredményt” akar felmutatni a világnak. Igen, Zuroff presztízskérdést csinált az ügyből. Hiszen, Simon Wiesenthal még életében azt mondta, hogy munkája, feladata nagy részét elvégezte (bíróság elé vitte a Holocaust-ért felelősöket), nyugodtan hal meg. Az európai zsidó származásúak ellen a második világháború idején elkövetett emberiség elleni bűntettekért felelősök felkutatására életét feltevő (egykori Holocaust túlélő) Wiesenthal halála után helyét és szerepét az amerikai születésű (1949) Efraim Zuroff vette át, aki csak könyvekből ismeri a Vészkorszakot, és annak eseményeit. Még a szülei sem Holocaust-túlélők! Édesapja, (Abraham) rabbi, édesanyja, (Esther), pedig a new york-i Yeshiva Egyetem adminisztratív igazgatója. Úgy tűnik Zuroff felismerte, hogy még a nyugdíjkorhatár elérése előtt hamarosan “munkanélküli" lehet, ha kihal az 1945 előtti, ill. az akkor már 18 éves korosztály, nemzedék, hiszen azok tagjai napjainkra már legalább 83 évesek. Valószínűleg ez inspirálta saját “show”-jának elindítását, a 2002-ben meghirdetett Operation Last Chance (Utolsó Lehetőség Akció) nevű programját, melyet sokan bíráltak, mivel “vérdijat” tűzött ki minden használható infóért !!! (eleinte USD 10.000.-, amit 2008-ban USD 25.000.- re emelt fel)
Akciójába berángatta a Balázs családot, akik csak abban voltak érdekeltek, hogy a papa emlékének megfelelően a fiú, és ikertestvér, Péter halálának igaz körülményeit megtudják, tisztázzák. Pénzt NEM akartak eleve! Helyette lett egy Zentai ügy, ráadásul úgy beállítva, mintha Zentai (Steiner) Károly valami hétpróbás ("náci") tömeggyilkos lenne, aki álnéven él, bujkál stb. Közben rábukkant Képíró Sándor egykori csendőrtisztre, akit azonnal felvett “toplistájára” a legkeresettebb náci háborús bűnösök közé. Miközben Képíró 1996 óta – magyar állami garanciával! - háborítatlanul él Budapesten. Ezt a tízes "toplistát" Zuroff az Utolsó Lehetőség (Last Chance) megindítása óta, minden év áprilisában közzéteszi „Most Wanted Nazi War Criminals” címmel. Az idei (2010) listát Képíró Sándor vezeti. Ennek ismeretében elég fonák Zuroff működése, aki Ausztráliától követeli toplistája hatodik helyezettének (Zentai), kiadatását Magyarországnak, annak az országnak, amitől ugyancsak azt követeli, hogy a háborítatlanul ott(hon) élő első helyezettét állítsák bíróság elé.
Zuroff Időközben Újvidék díszpolgára lett, mert felkutatta Képírót, az 1942-es vérengzés egyik részt vevőjét. Szerbiában (a volt Jugoszláviától) megkapja az egykori periratok másolatát, amit magával vitt Budapestre. Ezt a magyar hatóságok nem fogadták le, mert állításuk szerint a hazai irattárakban NINCS (elveszett?) az eredeti perirat.
Még idén októberben izraeli (és “zsidó”) hírügynökségek – angolul ! – beszámolnak arról, hogy Budapesten per folyik Zuroff ellen, amit Képíró indított...............
Internetes kutatásaim szerint erről csak a Hetek számolt be október 16.-án, amit az atv is átvett. (Majd október 22-én újabb Képíróval foglalkozó cikk a Hetekben.)
A mostani magyar hírügynökségi jelentésekbe erre is van utalás, méghozzá úgy, hogy arra a magyar újságolvasó nem igazán jöhet rá. Idézet az MTI-re hivatkozó Népszabadság december 10.-i (most pénteki) jelentéséből:
„…..Efraim Zuroff pénteken nyilatkozatban reagált az ausztrál bírósági döntésre, amelyet - mint rámutatott - ugyanaz a bíró hozott meg, aki júliusban elfogadta Zentai kiadatás elleni fellebbezését. Nyilatkozatában Zuroff leszögezte: a központ el van szánva arra, hogy folytassa erőfeszítéseit a gyanúsított bíróság elé állítása érdekében.
„A Központ minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy segítsen igazságot szolgáltatni ebben az ügyben. Kapcsolatban állok Navracsics Tibor magyar igazságügyi miniszterrel, aki jelezte, hogy az ilyen bűnügyekben nincs elévülés, s hogy a Zentai kiadatására vonatkozó kérelem továbbra is érvényben van" - írta Zuroff. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy jövő heti budapesti látogatásán továbbviszi ezt az ügyet az illetékes magyar tisztségviselőkkel. „Ez a legkevesebb, amit a Balázs család, a magyar társadalom és minden erkölcsös és lelkiismeretes személy megérdemel......."
Nos, ebből az idézett MTI jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy Zuroff még a nyáron vette föl a kapcsolatot Navracsiccsal, azaz írt neki levelet, amire a választ nem ismerjük. (lásd feljebb Hetek beszámolója) Ugyanakkor arról is hallgat a jelentés, hogy a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója Képíró miatt jön a jövő héten Magyarországra, mert bírósági idézése van! Képíró ugyanis azzal perelte be Zuroffot, hogy a SWC jeruzsálemi igazgatója nyilatkozataiban tényként közölt olyan dolgokat, amik - Képíró szerint - nem tények, hanem (egyéni) vélemények. (lásd ugyancsak Hetek keretes hír) A magyar bíróság helyt adott Képíró vádjának. A Zuroff elleni perben az utolsó meghallgatás jövő héten, dec. 16-án lesz Budapesten.
A Zentai story - kronológia
0 Comments:
Post a Comment
<< Home