Wednesday, December 15, 2010

Levelező (ki)oktatás

Levelet hozott a posta. Feladó: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. Postai bélyegző, dátum nincs rajta. Bélyeg sincs, helyette a borítékra nyomtatva: DÍJ HITELEZVE.

Benne pedig egy hasonló szórólap, mint amit már szeptemberben megismerhetett az ország lakossága a levelesládákból. Igaz, akkor nem névre szólóan küldték, hiszen a címzett helyén csak "Tisztelt Nyugdíjas!" szerepelt. Most viszont az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nyilvántartásából származó pontos névre és címre szólóan továbbították Orbán Viktor miniszterelnök akkori fényképével és ugyanazzal a színnel, „design”-nal vagy „layout”- tal (milyen szép magyar kifejezések!) készült levélformájú röplapot. A jobb felső sarokban egy stilizált bélyeg, rajta „NEMZETI KONZULTÁCIÓ 2010” felírattal, majd balra alul az ismert szlogen:„HALLGATUNK ÖNÖKRE”. Mint akkor, most sincs dátum a szórólapon, csak évszám. Igen, megint egy szórólap, hiszen semmi köze sincs a feladóhoz, az ONYF-hez! Még utalás sincs rá, hogy miért, hogyan került ebbe a borítékba. Mondjuk egy kísérőlevél azzal, hogy „Tisztelt Nyugdíjas! Magyarország miniszterelnöke intézményünkön keresztül kívánja eljuttatni Önhöz személyesen üzenetét” vagy „Tisztelt Nyugdíjas! Magyarország miniszterelnöke intézményünket kérte fel az Önhöz intézett személyes üzenetének továbbítására. Kérésének örömmel teszünk eleget.” Ez lett volna a korrekt.

Persze a rosszmájúak agyán már átfutott, hogy ki fizeti a révészt? No, nem a Máriuszt, hanem a szórólap nyomtatását, postázását és kézbesítését? Vajon ezt most az államkasszából, pardon az állami nyugdíjkasszából finanszírozták? Ellentétben az előző akcióban küldött szórólapokkal, amelyek feladója és készítője egy párt volt, legalábbis válaszcímnek a Fidesz Szentkirály utcai székháza volt megadva. Most nincs válaszra lehetőség, hacsak nem az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságához küldjük a köszönő levelünket, vagy véleményünket, ahogy Orbán Viktor sorait zárja: „Mindenkor számítok az Önök véleményére…….” Szóval, megint kételyben, tanácstalanságban hagyta a kormányfő az ország nyugdíjasait, hiszen zárómondatát így folytatja: „…..továbbra is abban hiszek, hogy jól kormányozni csak az emberekkel közösen lehet.”

No, de nézzük a miniszterelnöki levélnek álcázott szórólap szövegét.

„…….több mint egymillió időskorú tisztelt meg a bizalmával és válaszolt a levelemre.....”

Őszintén, valaki is elhiszi, hogy egymillió nyugdíjas, pardon „időskorú” vette a fáradságot és kitöltötte, ill. bejelölte a szeptemberi kérdőív pontjait? Majd azt elküldte a Fidesz Szentkirály utcai székházába, ahol – ezek szerint – az ország miniszterelnöke székel? (bocs a kétértelműségért!) Megjegyzem a miniszterelnök úr elfelejtette (dátumilag) jelezni, hogy melyik levelére is jött egymillió válasz (a pártszékház címére). Majd a levélnek álcázott szórólap így folyatódik:

„…..Szinte minden idős ember a nyugdíjak biztonságát említette az első helyen. A mögöttünk hagyott időszak tapasztalatai alapján érthető a bizonytalanság és az aggodalom a nyugdíjak értékállósága miatt…….”

Nos, elővettem az aláírást és személyi adatokat kérő (követelő?) szeptemberi kérdőívet. Ennek egyik pontja így szól:
Ön szerint az idős emberek számára ma mi jelenti a legfőbb gondot?
(Jelölje meg x-szel a három legfőbb problémát).
Nyolc problémát sorol fel, ami közül hármat kell bejelölni. Többször is átolvastam! A választható problémák között nem szerepel a nyugdíjak biztonsága!

Majd a következő kérdés így szól:
Ön szerint mi a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében?
(Jelölje meg x-szel a három legfontosabbat).
Itt 16 lehetséges fontos teendő van feltűntetve. Köztük mindössze kettő vonatkozik a nyugdíjakra: az 5. A nyugdíjak vásárlóértékének a megőrzése, valamint a 8. Nyugdíjak emelése.

Ergo, a szeptemberi kérdőív – és az azt összeállító kormánypárt véleménye alapján - az idős emberek számára nem a nyugdíjak értékállósága a legfőbb gond! A kormány tekinti ezt a legfontosabb teendők egyikének – a fentebb említett 16 javaslata között.

Tehát a jelenlegi kormány és annak feje már szeptemberben az egyik legfontosabb teendőjének tartotta a nyugdíjak értékállóságának biztosítását. Dicséretes elképzelés!

Erre föl, mit ír Orbán Viktor mostani levelében?
„….A kormány késlekedés nélkül meghozta azokat a nyugdíjmentő intézkedéseket, amellyel hosszú távon biztonságba helyeztük az Ön nyugdíját…..”
Mi van? Értékállóság helyett nyugdíjmentő intézkedés? Mi történt az előző (szeptemberi) és a mostani szórólap szétküldése között eltelt három hónap alatt, hogy ma már nem az értékállóságról beszél a kormányfő, hanem (nyugdíj)mentő akcióról? Erről egy szó sem volt még három hónappal ezelőtt, amikor az időskorúaknak, a nyugdíjasoknak, összeállították a kérdőívet. Különben eddig úgy tudtuk, hogy csak a pályakezdő fiatalok jövőjéről, nyugdíjáról van szó, akiket még a Horn-kormány idején (1997 - lásd a törvényt itt!) kényszerítettek a magánnyugdíjpénztárakba, és akik ezért rémültek meg, és háborodtak fel, hogy mi lesz velük (és pénzükkel) 10-20-30 év múlva, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. (Csak zárójelben, a Fidesz/MDF - FKGP kormánynak 1998-2002 között már lett volna módja és lehetősége ezt a “hibaforrást" még idejekorán orvosolni). A jelenlegi nyugdíjasokat ez nem érinti, hiszen ők eleve az állami nyugdíjrendszerben vannak, és voltak. Akkor, most mi van? Miről beszél, és kinek ír a kormányfő? A szórólap a (már) nyugdíjasoknak van címezve, nem pedig a jövő nyugdíjasainak! Ez valójában nem mentőakció, hanem pánikkeltő akció!

Végezetül a miniszterelnök kitér az ugyancsak a kérdőívre érkezett állítólagos válaszok másik legfőbb gondjára: a gázszámla kifizetésének problematikájára.

„……..A havi számla kifizetése egyetlen nyugdíjas megélhetését, anyagi biztonságát nem veszélyeztetheti. Bárhogy is alakul körülöttünk a világ, én ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a nyugdíjasoknak ne legyen elviselhetetlen teher a rezsi kifizetése…………” - olvasható a miniszterelnök kézjegyével jelzett írásban.

Jól hangzik, de én jobban örültem volna a „gondoskodni” (fogok) szóhasználatnak, mint a semmitmondó „ragaszkodni” (fogok) szófordulatnak.

Majd egy számomra (eddig) teljesen ismeretlen fogalommal záródik ez az ugyancsak semmitmondó ígéret:

„…….Ezért döntöttünk úgy, hogy a kisfogyasztású háztartásoknál nem emelkedhet a gáz ára…….”

Bevallom ezt a szót „kisfogyasztású” még háztartásra nem hallottam használni. Vajon mit takarhat? Kisfogyasztású autóról, háztartási gépekről (legyen az mosógép, hűtőgép vagy éppen gáztüzelésű berendezés), esetleg processzorról vagy letöltő gépről már hallottam. Háztartásról még nem. Csak nem a hajléktalanokra gondolt a kormányfő? Hiszen azoknál kisfogyasztású(bb) háztartás nincs. Sőt gázhasználat sincs. Így aztán, ami nincs, annak az ára sem emelkedhet. Szóval, ez jó döntés volt, miniszterelnök úr!



Kapcsolódó anyagok, előzmények

Képzelt levél a miniszterelnökhöz Thursday, September 16, 2010
Egy ország megvezetve? Thursday, September 16, 2010

.


1 Comments:

Blogger nezsu11 said...

Hmm.. én mindkét gyatra szórólapot kidobtam, miután elovastattam leszármazottammal, aki már az első olvastán is nyomdafestéket nem tűrő indulatra ragadtatta magát. A mostani borítékot meglátván, azt kérdezte tőlem, csak nem emelik a nyugdíjadat? Valószínűleg ezért nem tudtam összevetni a jelenlegit az előzővel, s ilyen jól megfogalmazni az igazmondás hiányát. Gratulálok érte.

11:08 PM  

Post a Comment

<< Home