Mándoki

Csodálkozom, hogy a hazai („baloldali”) közvélemény mennyire nem ismeri a München környékén (Tutzing) élő magyar származású menedzsert, Leslie Mandoki-t. Igaz, a müncheniek, különösen a müncheni magyarok sem tudják, ki ez az utóbbi időben Budapesten felkapott egykori dobos. A hazai „baloldal” csak becsmérelni tudja mindazokat, akik Orbán (személyes) barátainak számítanak, vagy annak tartják, hiszen a szemükben senki sem jó, akit a magyar miniszterelnök nevével kapcsolatba lehet hozni.

Egyszer rákérdeztem Csekénél, aki bevallása szerint sohasem hallott Mándokiról. Annál inkább emlékezett az ugyancsak Münchenben élő, szabadkai születésű Lévay Szilveszterre. Talán a hazai beat-rajongók ugyancsak emlékeznek még Lévay öccsére, Tiborra, a Piramis együttes alapító tagjára. Lévay Szilveszter nagy név volt a 70-es években Németországban, ő szerezte az akkoriban „Munich Disco Sound”-nak nevezett világszámokat, mint például a „Save Me“, „Fly Robin Fly“, „Get Up And Boogie“, vagy a „Lady Bump“. A fáma szerint a Silver Convention együttes neve is Lévay keresztnevéből ered. Különben a Fly Robin Fly volt az első német sláger, mely az amerikai slágerlista (Billboard-Chart) vezető száma lett.

Ezt a kitérőt csak azért tartom fontosnak, hogy a hazai olvasó megértse miben rejlik Mándoki sikere. Ő ugyanis – talán az egyetlen – magyar (beat)zenész, aki a zöldhatáron át érkezett Nyugatra, és aki az első perctől menekültnek (Flüchtling) tartotta önmagát. Ezért a hazai beat-zenészek lenézően kezelték, mivel felfogásuk szerint, aki (kicsit is) tehetséges volt, azt a keményvaluta reményében a (kádári) magyar állam szinte „küldte”. Ilyen volt például Charlie, aki éveken keresztül tengerjáró luxushajókon lépett fel.  Ugyanakkor Mándoki úgy értelmezte, hogy ezeket a (tehetséges) zenészeket nem csak „pénzszerzés” miatt küldte, pardon engedte ki Nyugatra az akkori államhatalom.

Ha belegondolunk a Dschingis Khan sikere mögött nem Mándoki áll, hanem egy német zeneszerző, a müncheni születésű Ralph Siegel. Ő keltette életre a Dschingis Khan nevű együttest, melyben két magyar is helyet kapott: Késmárky Marika és Mándoki László. Az 1979-es Euroviziós Táncdal Fesztiválon a negyedik helyet érte el Siegel együttese, és ezzel kezdetét vette Mándoki karrierje is. Kivált az együttesből és stúdiót alapított, ahol a világ (akkori) legjobb együttesei fordultak meg. Csak zárójelben, az erős nyugatnémet márka, és a kiváló német stúdiótechnika nagyban hozzájárult Mándoki vállalkozói sikeréhez. Mai napig az egyik legkiválóbb zenei menedzser.

Közben a (helyi) politika felé fordult, nemcsak a bajor (CSU), de a német testvérpárt (CDU) elismert zenei tanácsadója lett. Később ezt használta ki Orbán Viktor, aki Mándokin keresztül tudott „betörni” a német politikába.  Ennek alapja a bajor-német ellentét volt. Berlinben nem szeretik a bajorokat, Münchenben, pedig a poroszokat. A bajor miniszterelnök Merkel elleni fricskaként hívta meg Münchenbe Orbánt, aki örömmel fogadta, hogy (Mándokin keresztül) kitörhet az EU-ellenes elzártságából.  Ez napjainkra enyhült, hiszen a bajor CSU is csak Merkel (CDU) támogatásával tud majd a szeptemberi országos parlamenti választáson hatalmon maradni.

Ugyanakkor, el kell ismerni, hogy a harminc évvel ezelőtti világklasszisok, mint például Ian Anderson a Jethro Tull-ból, vagy Jack Bruce a Cream-ből budapesti fellépését, az öregedő rajongó tábor a Mándoki szervezte Soulmates Band-nak köszönheti.

 PS.
Kiegészítés

Az alapprobléma a 70-es évekre vezetendő vissza, amikor Magyarországon is "támogatott" lett a beat-zene, sőt a keményvaluta-éhes hazai gazdaság szinte teljesen ráállt erre az "üzemágra". Eleinte a cigányzene volt a menő, az összes külföldön működtetett vendéglő, étterem "népviseletbe" öltöztetett élőzenével csábította a "Puszta-romantikát" kedvelő embereket. Majd jöttek a beat-zenekarok, akik szállodákban, bárokban, stb. léptek fel, általában nem az otthon (Mo.) megszokott néven. Sokszor, mint kísérő zenekar. Tehát nem *turnéztak*, mint a jó nevű nyugati együttesek. Sokan "szólóztak, hakniztak" (kiváltképp bárzongoristák, énekesek). Nos, ezeknek a (tehetséges) zenészeknek *szolgálati* útvelelük volt, magyarán: "ki-be járhattak" az országba, ráadásul a vámosok is "szemet hunytak" felettük.

Erről még ma sem szeretnek (őszintén) beszélni ezek a tehetséges zenészek. Legfeljebb "nem szidják a Kádár-rendszert", sőt elismerik, hogy "jól éltek".

Valahol itt van a kutyus elásva, ami miatt érthetetlenül állnak Mándoki előtt, aki a zöldhatárt választotta a Nyugaton (szökés) maradáshoz, amiből politikai hasznot húzott, és húz - ráadásul nem a zenei, zenész (dobos vagy énekes) tehetsége, hanem az üzletemberi, menedzseri rátermettsége alapján.