Messziről jött ember

Az interneten követtem az EU Tanácsának elnökségét egy félévre betöltő Magyarország bemutatkozását az EU Parlamentben, Strasbourgban. Hogy pontosan mit is jelent ez Magyarország, ill. az EU számára valójában homály fedi. Legalábbis a magyar médiából a közvélemény számára nem derül ki. Az angol nyelvű wikipédiában pl. ez áll: ".....Az elnökség nem egy elnököt jelent, hanem egy feladatot, amit egy (tagállam) nemzeti kormány vállal magára. ...." (The presidency is not a single president but rather the task is undertaken by a national government. )

Ezenkívül, 2007 óta úgynevezett „Trojka” vezeti az EU Tanács működését, azaz három egymást követő félév (18 hónap) elnöksége hasonló célokat tűz ki, illetve próbál megoldani. Jelenleg a spanyol-belga-magyar „Trojka” utolsó tagja áll(t) csatasorba. Ugyancsak szervezeti változás (a Lisszaboni Szerződés alapján), hogy 2010 óta az EU Tanács elnöki (tehát nem elnökségi!) posztját - állandó jelleggel - egy személy tölti be. Erre a tisztségre a néppárti, flamand Herman Van Rompuy-t jelölték, és olyan jelöltekkel szemben nyert, mint Tony Blair és Jean-Claude Juncker. Az általános ügyek végzésének elnökletét, pedig a soros tagállam külügyminisztere tölti be, azaz 2011. június 30-ig Martonyi János és nem Orbán Viktor a féléves EU elnökség hivatalos vezetője.

Mindezek ismeretében, a magyar prezentáció (bemutatkozás) valóban „félrecsúszott”, elsősorban az ellenzéki képviselők jóvoltából, amit a magyar miniszterelnök nem tudott európai - vagy ahogy mifelénk mondják „úri” - módon kezelni. Arra számítani lehetett, hogy a miniszterelnök bemutatkozó beszédét követő hozzászólások elsősorban a magyar belpolitikára fognak irányulni. Erre kellett volna Orbán Viktornak felkészülnie, ill. tanácsadóinak felkészíteniük. Ha másként nem, legalább Berlusconi EU parlamentbeli vitáinak tanulmányozásával. Az olasz miniszterelnököt is megpróbálták anno „szétszedni” a vezetői stílusát erősen bírálók, élükön a német szociáldemokrata Martin Schulz-cal. Az olasz nyelv ismerete nélkül is jól látható és érzékelhető a vitáról készült video felvételen, hogy Berlusconi bizonyos „sárm”-mal, higgadtan, mi több, (kényszer) mosollyal verte vissza az őt és kormányát ért támadásokat.




Ezzel szemben Orbán Viktor abszolút feleslegesen és provinciális módon belement az „adok-kapok”-ba, ráadásul a legbutább érvvel, miszerint aki őt sértegeti, az hazáját, a magyar népet, nemzetet sértegeti. Ennél butább, átlátszóbb és nevetségesebb védekezéssel(?) egy politikus nem is jöhet elő. Hiszen végig személyét és intézkedéseit támadták a felszólalók, nem pedig Magyarországot, ill. annak népét. Megjegyzem a (nagyon magas) labdát maga Orbán Viktor dobta fel, amikor eleve azzal zárta – amúgy valóban jó - beszédét, hogy

".......Végezetül, szeretném elmondani Önöknek, hogy tudatában vagyok annak, hogy mindannyian politikusok vagyunk, akik ebben a teremben ülünk, vagy éppen állunk. Megvannak a saját szempontjaink, a saját elveink, a saját elvtársaink, és megvannak a saját érdekeink is. Mindennek tudomásulvétele mellett, én azzal a tiszteletteljes javaslattal fordulok Önökhöz, hogy legyen Önöknek bármilyen véleménye is a magyar belpolitikáról, ne keverjék össze a magyar belpolitikával kapcsolatos kritikai megjegyzéseiket és akcióikat az Európai Unió következő hat hónapjának soros magyar elnökségével. Ha összekeverik, én természetesen készen állok a harcra, de ha összekeverik, annak nem Magyarország látja a kárát, hanem elsősorban az Európai Unió teljes közössége. ......." (Orbán Viktor strasbourgi beszéde - 2011. 01. 19.)


Ez hiba volt! Hiszen ezzel eleve jelezte a magyar miniszterelnök, hogy maga is tisztában van: megválasztása óta eltelt időben politikájával, vezetési stílusával, a forradalmi változásoknak nevezett programjával sok bírálót és ellenzőt szerzett (nemcsak) magának, elsősorban külföldön. Ahelyett, hogy diplomatikusan felhívta volna a jelenlévő képviselők figyelmét a közös (európai) problémák megvitatására, az EU parlamentjében egy teljesen szokatlan (kioktató) hangnemet ütött meg. Az a fenyegetéssel felérő kijelentése, hogy „….ha összekeverik, annak nem Magyarország látja a kárát, hanem elsősorban az Európai Unió teljes közössége…..” első hallásra, olvasásra mosolyfakasztó, viszont jobban belegondolva egy meglehetősen akaratos jellem nevetséges blöffjének tűnik, aki – állítása szerint -, ha kell, képes móresre tanítani egy 500 milliós közösséget, ill. annak parlamenti képviselőit.

Hátborzongató egy magát európainak valló vezetőtől ezt hallani.

A kihívásra, amire eleve ugrásra készen álltak a Néppárt és Orbán ellenes frakciók, képviselők, cunamiként zúdították az elmarasztaló egyperces hozzászólásokat. Orbán ekkor már kilépett diplomatikus politikusi szerepéből, és az engedélyezett maximum 5 perces megköszönő(?) szavak helyett 12 perces viszontvádaskodásba kezdett. Nagy hiba! Ráadásul egy sor valótlansággal érvelt, aminek szellemét a későbbi sajtótájékoztatóra is magával vitte. Igaz, akkor már védekezésnek tűnt az, ami elnöki beszédében még támadásnak látszott. Talán a legviccesebb érvelése az volt, amikor arról beszélt, hogy „otthon” sokkal keményebb ellenzéke van, mint a mostani (2011. január 19.) strasbourgi felszólalások voltak. Ez már csak azért is elgondolkoztató, mert ha ez valóban igaz, akkor ezzel a hazai ellenzéknek igencsak komoly elismerő bókot mondott az oly büszkén, és sokszor hangoztatott kétharmados többség ellenére. Érvrendszerében különben számtalan logikai bukfenc volt, főleg, ami szemrehányó kijelentését illeti.

„….Engedjék meg, hogy kifejezzem a meglepetésemet, hogy annyi komoly és respektábilis ember, mint akik hozzászóltak, tárgyi tévedésekben vannak……..” (Orbán Viktor válasza - strasbourgi beszédére 2011. janáur 19.)

Az én legnagyobb meglepetésemre azonban nem csak az EU képviselők vannak tárgyi tévedésben, hanem Orbán Viktor is, amikor ilyen veretes nemzeti színű szöveggel érvel:

„……..az Önök által kifogásolt médiatörvény az 1986-os, kommunista rendszerben elfogadott sajtótörvényt helyezte hatályon kívül, (…) Ezt soha senki nem kifogásolta az elmúlt húsz évben, pedig igen antidemokratikus volt”......... "

Csak emlékeztetőül. Legutóbb 1996-ban módosították a médiatörvényt! Viszont ettől függetlenül valóban senki sem kifogásolta annak antidemokratikus mivoltát. Még Orbán Viktor (és kormánya) sem, aki a törvénymódosítás után 1998-ban került hatalomra és négy teljes esztendő állt rendelkezésére, hogy legalább egy parlamenti vita erejéig szóbahozza.

Továbbá, vajon mit tudnak az EU képviselők arról, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke ellenzékiként nem járt be a parlamentbe, sőt az akkori miniszterelnök felszólalásaikor párttársaival együtt rendszeresen kivonult a teremből? Lehet, hogy most is jobban viselte volna el a hozzászólásokat, ha az EU ellenzék már Orbán beszéde előtt kivonul a teremből. Pedig, ez biztos nagyobb botrányt kavart volna, mint a letapasztott szájak vagy a jelképes üres újságok felmutatása. Úgy látszik a parlamentáris udvariatlanság orbáni foka ismeretlen Európa nyugati felében.

A sértődött ember benyomását keltő magyar miniszterelnök végül a Pusztát hívta segítségül, vagy inkább mentségül diplomatikus, „úri” modora hiánya védelmébe, pedig ezzel csak alátámasztotta azt a régi magyar mondást, miszerint messziről jött ember azt mond, amit akar.

Úgy tűnik, mintha ezt a mondást Európa nyugati felében is lassan kezdenék megismerni.