Thursday, May 30, 2019

EP választás után

 
Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja. 

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták. Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.


A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt. 
Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.
A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euro-szkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.
A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euro-szkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre. A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka. A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.
Európa (az EU) választási kampány nagy hiánya, hogy abszolút helyi problémákra koncentráltak és nem tudatosították, hogy a mintegy félmilliárdnyi lakosság öt évre dönti el, hogyan tovább, mi lesz az EU, a földrész, a 28 ország sorsa, jövője. Hogyan fogja felvenni (elsősorban a gazdasági) versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával? Érdekes Oroszországot nem tartják „ellenfélnek”, azt csak valami mumusként kezelik, ami mindenbe megpróbál beleszólni, és technikai fejlettségével a történéseket gátolni, befolyásolni.  Arra még senki sem gondolt, hogy ha annyira kell tartani az orosz cyber-bűnözéstől (hackerektől), akkor ott nagyon fejlett a computeres technika? Habár szakértők szerint nem a technika, hanem az emberi tényező, a kémkedés van igen magas szinten. A mai fejlettségi fokon a biztonsági kódok (szinte) feltörhetetlenek, viszont azok elárulása, illetéktelen kézbe juttatása sorsdöntő lehet. Lásd WikiLeaks, ahol az amerikai katonai elhárítás belső embere („lelkiismereti okokból”) juttatta el a szükséges infókat (kódot) egy magát oknyomozó, feltáró újságírónak képzelő fiatalemberhez, aki úgy érezte manapság már nincsenek (állam)titkok, és mindenkinek jogában áll ismerni a valóságot. Ez a szemlélet különben világszerte terjed, miközben a közösségi médiát egyre inkább befolyásolják a fake news gyártó politikai bűnözők. A manipuláció világjelenség lett.
Most, hogy túlvagyunk a választáson, és a következő öt évre próbálják megtalálni a megfelelő vezetőket, a provinciális Magyarországon szinte minden gondolat Orbán körül forog. Orbán személyét és szerepét borzasztóan feljátssza a hazai ellenzék (is). Miniszterelnökünknek közel sincs akkora szerepe és jelentősége, mint az a hazai médiából kitűnik. Arról nem is beszélve, mi lesz, ha a Néppárt (frakció) elhagyására szólítják fel? Biztos sokan örülnek majd ennek, de vajon ennek milyen következménye lesz az ország, Magyarország és népe számára? Az EU-t nem fogja elhagyni. Azzal Orbán is tisztában van, hogy rendszere, különösen az ország önellátó gazdasága, életképtelen. Magyarország nem Nagy-Britannia, tehát a Brexit magyar megfelelője szóba sem jöhet. Ezért, ha a magyar miniszterelnök bármely más („futottak még” kategóriájú) frakcióba ül át, politikai tekintélye és súlya európai szinten lenullázódik. Oda a jelenlegi politikai „fenegyerek” szerep. Marad a nacionalizmus, aminek viszont nincs helye a Néppártban.
Amiről ugyancsak megfeledkezik a hazai tájékoztatás: a négy populista győztes (francia, olasz, brit és lengyel) közül egyik sem tekinti magát néppártinak, és egyikük sem tagja az Európa Parlament néppárti frakciójának (EPP – EVP).
Az is világos, hogy az Európai Unió legmagasabb rangú nem közvetlenül választott tisztségviselőjének, az Európai Bizottság elnökének személye nem Orbántól függ, különösen nem, hogy pártját az Európai Parlament (néppárti) frakciójában felfüggesztették.
A néppárti csúcsjelölt (Manfred Weber) körül kialakult vita úgy van beállítva a hazai médiában, mintha Orbánon múlva a csúcsjelölt sorsa, megnevezése és elfogadása. Olyan (bulváros, pletykás) butaságok, mint Weber vérig sértette Orbánt és rajta keresztül a magyar népet, és ezért Orbán nem javasolja a bajor CSU-s politikust a legmagasabb EU-s tisztségre. Meg, hogy Macron francia csúcsjelöltet akar egy némettel szemben, és azért ebédelt Orbánnal, hogy Weberről tárgyaljnak, azaz Orbán kezében van az EU sorsa.  Valójában Weber „problémás ember” lett. Az eddigi gyakorlattal ellentétben Weber sohasem volt politikai vezető, pl. egy tagország miniszterelnöke (kancellárja), tehát hiányos a vezetési gyakorlata. Viszont ennél sokkal komolyabb probléma Weber választások előtti kijelentése, amit egy lengyel újságnak adott. Ebben rákérdeztek, megválasztása esetén mi lesz az épülő Északi Áramlat II. földgázvezetékkel, mely közvetlen ellátást biztosít Oroszország és Németország között. Weber azt mondta: azonnal leállítja, mert ő nem Németországot, hanem az EU-t, annak 28 országát, képviseli. Ez elsősorban a lengyelek és a baltiak fülének volt kedves. Ezért hívta meg Macron a V4 kormányfőit egy beszélgetésre, amire természetesen Orbán is hivatalos volt. Hogy a magyar miniszterelnök melyik álláspontot képviselte, nem tudni. Mindenesetre a földgáz egy fontos (stratégiai) téma Európában, no meg a Trump vezette USA-ban, ahol az amerikai elnök a folyékonygáz eladását szorgalmazza Európának, mondván az megszünteti az orosz gazdasági függőséget, viszont drágább az orosz földgáznál. Csak zárójelben, Ukrajna az egyik legjelentősebb folyékonygáz (shale gas) lelőhely Európában. Nem véletlen, hogy a demokratapárti Obama-Clinton vezetés elsők között támogatta Ukrajna elszakadását az orosz érdekszférától. Meg az sem véletlen, hogy az akkori alelnök Joe Biden fia, Hunter Biden igazgatósági tag a legnagyobb nem állami ukrán földgáz- és olajvállalatban, a Burisma Holdings-ban, melynek központja (székhelye) az adóparadicsomnak ismert Cipruson található.
Minden taktikázás nélkül 28 európai ország félmilliárd szavazója a 751 üléses Parlamentbe 506 képviselőt juttatott be a szocialisták, zöldek, liberálisok és konzervatívok táborából. Azaz valójában az EU-t szétverni akaró euro-szkeptikusok továbbra is kisebbségben vannak. Tehát, az orbáni „nemzetállami” gondolat, és a kacérkodás a szélsőjobbal kudarcot vallott. A magyarországi 52 %-os Fidesz győzelem ugyancsak a demokratikus konzervatív Néppárt eredményeit erősíti. Függetlenül attól, hogy mi lesz az Orbán vezette Fidesz további sorsa, és hol lesz a helye az Európai Parlamenti patkóban. Nem tudni, a Fidesz szavazó tábora mennyire fogta fel, hogy szavazatuk nem a bevándorlás-elleneseket támogatja a választáson, ahogy azt Orbán három héttel korábban híveitől kérte.
Emlékeztetőül, 20 nappal az EP választás előtt (2019. május 6.) Orbán, az osztrák alkancellárral, közös nemzetközi sajtótájékoztatón szó szerint azt mondta:
„…A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira...”, majd hozzátette:  „…a Fidesz már nem támogatja a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét….”

Rendben, de akkor kit, és melyik pártot támogatta a Fidesz és elnöke Orbán Viktor? Ezzel adós maradt a magyar miniszterelnök. Viszont a Fideszre szavazók – beleértve Orbán Viktor és párttársai – „sértettsége” hová tűnt május 26-án, és mire gondoltak a szavazófülkében, kit, mit támogatnak a leadott voksok?  
 
 
 
 
 
 
 
 

0 Comments:

Post a Comment

<< Home