In memoriam Bob Hawke 1929-2019
Elment a legnagyobb ausztrál munkáspárti politikus.
Szerencsésnek tartom magam, hogy a nagy átalakulások
éveiben éltem választott hazámban. Furcsa egy világ volt egy Európából
érkezőnek. Az ottani szabadság, életforma, gondolkodás abszolút eltért a
nyugat-európai, pláne a pártállami szoc. világtól. Nem sokkal megérkezésem
előtt rúgta ki a királynő (II. Erzsébet) Gough Whitlam munkáspárti
miniszterelnököt. Ez inkább szóbeszéd volt, a valóságban a királynőt képviselő
(helyi) főkormányzó hívatta irodájába és távozásra szólította fel, mondván a
kialakult helyzetben az ország irányíthatatlanná vált. Ez volt az egyetlen eset
Ausztrália történetében, amikor az államfő (a nép nevében és érdekében) élt
uralkodói jogával. Majd az ellenzék vezérét (Malcolm Fraser) nevezte ki a
főkormányzó miniszterelnöknek. Az érdekesség kedvéért, a két nagy ausztrál
parlamenti párt: a „baloldali” Munkáspárt (Labor) és a „jobboldali” Koalíció,
mely a liberálisok (Liberal Party) és a nemzetiek (National Party) szövetsége. A
Koalíció jobbközépnek tartja magát és ideológiája: a liberális konzervatízmus
és a konzervatív liberalizmus. Bocs, ezért a kitérőért, csak azért, hogy megértsük
a Lajtától nyugatra (az egész világon) a liberalizmus a jobboldali értékek
része és védelmezője.
A Munkáspárt baloldalisága viszont a szakszervezeti
mozgalomba gyökeredzik. Ez (ugyancsak) ismeretlen Kelet-Európában. A jelenlegi
magyar „baloldal” tagjai között szinte nincs „melós” vagy szakszervezeti
múlttal rendelkező vezető. A 89-es „rendszerváltást” sem a szakszervezetek,
azaz a munkások (és parasztok) hajtották végre, hanem a
fiatal értelmiségiek, köztük a "kollégisták", akik között sokan (mai napig) nem tudják milyen a
munkásélet.
Bob Hawke Dél-Ausztrália szövetségi államban született egy
protestáns lelkész és egy tanítónő második gyerekeként. Tanulmányait Perth-ben
(Nyugat-Ausztrália) végezte, majd Rhodes ösztöndíjasként az angliai Oxford-ban
tanult. Oxfordi évei alatt világrekordot állított fel sörívásban. Angol
hagyomány, hogy a „gólyák” felavatásának része a sörívás. Bob 1.4 liter sört
nyelt le 11 másodperc alatt. Teljesítménye bekerült a Guinness Rekordok
könyvébe. Hazájában pedig megalapozta népszerűségét (a melósok körében). Egész
élete alatt a sörívásnak, mint Ausztrália nemzeti italának népszerűsítője
volt.
Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, majd a
Munkáspártban találta meg politikai helyét.
Malcolm Fraser után ő lett az ország miniszterelnöke. Méghozzá egymás
után négyszer! (Igaz, akkoriban három évente voltak a választások.) Szókimondó, szabad szájú ember volt, akit
emiatt nem csak a melósok szerettek, kedveltek. Emlékezetes esemény volt,
amikor miniszterelnöksége alatt először nyerte meg az America’s Cup jachtversenyt
egy külföldi csapat, az ausztrálok! Az Amerikában, a keleti parton tartott
versenyt egyenesben közvetítette az ausztrál tv. Az egész ország egész éjjel
fenn volt, és élőben drukkolta végig a páratlan eseményt. A tv stáb ott volt
Hawke-nál és egyenesben közvetítette az ország vezető emberének reakcióit, hogy
mindenki lássa, a munkáspárti miniszterelnök együtt drukkol a népével. Aztán a
győzelem után a riporter megkérdezte: : "Miniszterelnök úr, nem lehetne
nemzeti ünnepnappá nyilvánítani a mait? Az egész ország drukkolt és fenn volt,
mindenki nagyon álmos, így nem lehet munkába menni."
Mire Bob azt válaszolta: "Egy munkaszüneti napot csak
a parlament szavazhat meg. Én erre nem vagyok feljogosítva. Viszont, remélem,
hogy senkit sem rúgnak ki, aki ma nem megy be a munkahelyére."
A fennmaradt videó szerint szó szerint azt mondta:
„Mondok valamit, az a főnök, aki azért rúg ki valakit, mert
ma nem ment be dolgozni, az egy segg(fej).”
I’ll tell you what, any boss who sacks anyone for not
turning up today is a bum !
Ez a „bum” (hátsó, a segg-fej szalonképes változata)
különben a szavajárása volt, amire még ma is sokan emlékeznek.
A 70-es évek végén kezdődtek a nagy változások, a Brit
Nemzetközösségen belüli önállósodás, mint például áttértek a metric (tizes szám)
rendszerre, az ausztrál dollár lett a hivatalos pénz, és a (privát) tv-ben, rádiókban
elfogadott lett az ausztrál akcentus használata. Addig a „British” (pommy) angol
volt a hivatalos nyelv. Különben Bob is mindig „ausztrálul” beszélt. Hawke
nevéhez fűződik jó néhány kezdeményezés, mely jelentősen megváltoztatta
Ausztráliát. Például az Australia Act (törvény) felszámolta a brit „anyaországhoz”
tartozás legapróbb jeleit is. Új himnusza lett az országnak! Miközben bevezette
az egészségügyi reformot (Medicare és Landcare), valamint elfogadtatta a „Prices and Incomes Accord”-ot, mely alapján a Hawke-kormány megállapodott a szakszervezetekkel
a bérek szabályozásáról, aminek fejében a kormány ígéretet tett az infláció féken
tartására. Többet költöttek oktatásra és a jóléti kiadásokra. Főleg a munkások,
munkavállalók érdekében tett igen sokat Bob Hawke és kormánya.
Eredményeit politikai ellenfelei is elismerték. Ez a
részvétnyilvánításokban is érezhető volt. Egy igazi „fair dinkum” Aussie-t
vesztettünk el. Isten nyugosztalja. R. I.
P.
0 Comments:
Post a Comment
<< Home