A Horthy korszak I. - a Magyar Királyság megszűnése

 Horthy korszak  I. - II. - III. - IV. - V. - VI.

Horthy és a nagyvilág 

1938-1945 

A "baloldal", de különösen az "antifasiszták", no meg az Orbán-ellenesek láthatóan kitörő lelkesedéssel fogadták a budapesti amerikai nagykövetség tavaly (2013) novemberi közleményét, melyben mélységesen elítélik "a Jobbik által rendezett szégyenletes eseményt, amelyen (...) november 3-án felavatták Magyarország második világháború alatti vezetőjének, a náci-szövetséges Horthy Miklós mellszobrát.". 

A figyelmes olvasónak azonnal feltűnik, hogy Horthy elítéléséről nincs szó. A fenti idézetben az áll, hogy "a náci-szövetséges Horthy, Magyarország vezetője volt a második világháború alatt, idején" (Nazi ally Miklos Horthy, Hungary's leader during World War II.). Tehát nem a kormányzó személye és cselekedetei állnak a tiltakozó, elítélő nyilatkozat középpontjában, hanem a (mell)szoborállító és avató Jobbik.

Az amerikai diplomácia remekül megkerülte az esetleges konfliktusforrást, Horthy személyének megítélését.

Pedig jó volna néhány dolgot tisztázni, a sokat hangoztatott, de sohasem alkalmazott “szembenézés a múlttal” címén, amiről a magyar közvélemény, mint sok minden másról, erről sem akar igazán (és őszintén) hallani. Ugyanakkor ennek hiánya nemcsak a múltat, de a jelent is (nagyon) megosztja és az ellenségkép gyártással mérgezi a demokráciát, a társadalmi megbékélést. (lásd gróf Károlyi Mihály megítélése). Amiről szeretünk megfeledkezni: 1920 és 1945 között Magyarország király nélküli királyság volt, azaz épp olyan monarchia, mint a világ és Európa többi királysága azzal a (kis) különbséggel, hogy nem a király, hanem helyettese, a régens, a kormányzó állt az ország élén. 

1945 

A második világháború után egyetlen uralkodónak sem vizsgálták háborús bűnösségét, élén a japán császárral. Horthy is ebbe a kategóriába tartozott és tartozik. A modern királyságokra, az alkotmányos monarchiákra, jellemző, hogy az államfő nem szól bele a napi politikába, nem ő kormányoz, hanem a nép által megválasztott parlamenten keresztül a miniszterelnök. A király nélküli Magyar Királyságban azonban a kormányzó nevezte ki a miniszterelnököt anélkül, hogy mindenegyes alkalommal új választásokat írtak volna ki. Maga, a választási rendszer sem felelt meg a mai, modern nyugati demokráciák gyakorlatának. Az 1920 óta fennállt rendszer külső és belső kritikusai elsősorban a (nagybirtokosi és egyházi) földtulajdoni viszonyokban látták a társadalmi problémák legfőbb okát. No meg a városi munkásság szociális helyzetében, körülményeiben. Mindkét szélsőség (nyilas és kommunista) ezen akart változtatni, méghozzá gyorsan és radikálisan. Az első világháborút követően a jobboldalt Európa szerte a fokozódó antiszemitizmus itatta át, a nacionalizmust pedig Európa közepén a fajelmélet fertőzte meg. Ebben a politikai légkörben Magyarországon a konzervatív és antikommunista Horthy értékrendje és eszmevilága a jobboldalnak kedvezett.

Nem véletlen, hogy amikor az amerikai hadsereg Bajorországban (München melletti Schloss Hirschberg) kiszabadította Horthyt a nácik (SS) fogságából a korabeli filmhíradó így számolt be: 

"....Horthy admirális, Magyarország egykori diktátora, elveszítette Hitlert, amikor országa átállt a másik oldalra. A 77 éves Horthyt az SS őrizte egy kastélyban, ahonnan az amerikaiak szabadították ki...."

A kastély (Schloss Hirschberg) a náci külügyminisztérium vendégháza volt. 1943 őszén itt helyezték biztonságba Mussolinit és családját, miután a szövetségesekkel fegyverszünetet kötött olaszok fogságából kiszabadította az Otto Skorzeny vezette náci kommandó. Horthyt 1944. október 18.-tól SS őrség tartotta fogva, állandó felügyelet alatt. Az erdőben eldugott kastélyt 1945. május 01-én az amerikaiak harc nélkül vették birtokukba. Ezt követően a magyar államfőt internálták és csak 1945 decemberében engedték családjához a közeli kisvárosba, Weilheim-be. Internálása alatt tanúként hallgatták meg a nürnbergi perhez. Itt jegyzendő meg, hogy nem a jól ismert főbűnösök perében (1945. november 20 -1946. október 01.), ami a nemzetközi katonai bíróság előtt zajlott, hanem az úgynevezett "minisztériumok perében". Az amerikai megszállási zónában ugyanis három éven át az Egyesült Államok katonai bírósága 12 - egymástól független - háborús bűnös pert folytatott le, mely során a vádlottak padján összesen 185 személy ült. Közülük 35-öt felmentettek, 20 halálos ítélet született, amiből 12-öt végre is hajtottak.

A Wilhelmstrasse-i per (Wilhelmstraßen-Prozess) a külügyminisztérium és a birodalmi kancellária utcájáról kapta a nevét, ahol fontos állami épületek, ill. hivatalok voltak. Ebben a perben huszonegy személy ellen indult eljárás háborús bűntett vádjával, akik a háború előkészítésében és lefolyásában, mint a német gazdasági elit és az állambiztonság funkcionáriusai, vettek részt.

A vádlottak között volt a náci külügyminisztérium fontos diplomatája, az államjogász Edmund Veesenmayer, akinek (titkos) feladata volt Dél- és Kelet-Európa államainak szétesésének elősegítése, illetve nácibarát kormányok hatalomra juttatása. Ezenkívül Jugoszlávia, Szlovákia és Magyarország zsidó lakosságának megsemmisítő táborba szállítását volt hivatott megszervezni. Az SS dandárparancsnok és elsőszámú követ Veesenmayernek, a Harmadiki Birodalom teljhatalmú magyarországi meghatalmazottjának peréhez kellett Horthy tanúvallomása.

Napjainkban Horthy ellenzői előszeretettel mutatnak fel és hivatkoznak egy képre, amelyen tengerész egyenruhában, egy nyitott (cabrio) Mercedes-ben látható Magyarország kormányzója Németország diktátora társaságában. 

A kép még békeidőben, 1938 augusztusában, Észak-Németországban készült. Húsz évvel az első világháború befejezése után Európában a versailles-i békeszerződés, vagy inkább békediktátum felülvizsgálata került előtérbe. A győztes európai nagyhatalmak kerülték a nyílt (fegyveres) konfliktusokat Közép-Európában, elvégre a világégés még túl közel volt, és senki sem akart (újabb) háborút a 1918-20-as határok megváltoztatása miatt. Az egyetlen komoly változás 1935-ben történt, amikor a hitleri Németország népszavazást kért az ENSZ elődjétől, a Népszövetségtől, a franciák által megszállt Saar-vidék hovatartozásáról. Mivel a versailles-i szerződés 15 év elteltében határozta meg az esetleges hovatartozás felülvizsgálatát, így annak helyt adtak. A francia közigazgatású Saar-vidék 1933 után a náciellenes németek menedéke lett. Mégis, a népszavazáson a németajkú lakosság nagytöbbséggel a Németországhoz (mint anyaországhoz) tartozás mellett döntött. Egyes vélemények szerint ettől kapott vérszemet a fiatal náci vezetés a "merjünk nagyok lenni" gondolattal, és építette be programjába az elvesztett területek visszaszerzését. A 30-as évek közepére a német gazdaság is beindult, ami ugyancsak hozzájárult a propaganda sikeréhez, hiszen a megbélyegző "Made in Germany" felirat az árukon ekkorra már a minőség jelképe lett.

1938 

1938-ra megváltozott az európai politikai helyzet. A vesztesek, így Magyarország gazdasága is stabilizálódott, fellendülőben volt. A bethleni konszolidáció ekkorra érett be, aminek egyik jele az erős pengő volt. Sok optimizmusra azonban nem volt ok, hiszen az év elején az Anschluss-szal (1938. március 12.) közös magyar-német határ lett Hegyeshalomnál. A saar-vidékihez hasonló osztrák népszavazásban Hitler nem bízott, annak ellenére, hogy az osztrákok csodálták az addigi német gazdasági eredményeket, és többségük örömmel csatlakozott egy prosperáló nagy nemzeti, német (nyelvű) birodalomhoz. A rizikó azonban fennállt, hogy esetleg az osztrák nemzeti érzés felülkerekedik. Ezért, küldte a náci külügy Veesenmayert Bécsbe a bevonulás, pontosabban a behívás előkészítésére. Ausztria végül is "csatlakozott". A nemzetközi porondon hozzácsatolása (Anschluss) a náci birodalomhoz önkéntes alapon történt. Tehát nem "bekebelezés", vagy tartománnyá (Gau) tétel volt, hanem egy folyamat része, mely a versailles-i békeszerződés fokozatos érvénytelenítésére, és a német nyelvterületek egységének megteremtésére törekedett.. (zárójelben: a jól bevált trükköt két év múlva (1940) Sztálin is alkalmazta a balti államoknál, amelyek “kérték felvételüket” a Szovjetunióba). 

A következő terület a Csehszlovákiához tartozó közel 4 millió németajkút számláló Szudéta-vidék megszerzése volt. Ez már keményebb diónak látszott, hiszen Csehszlovákia a versailles-i szerződés (francia) szülötte, azaz határait az első világháború győztes nagyhatalmai (Franciaország és Nagy-Britannia) katonai védelmi szerződésekkel garantálták. A nagynémet Birodalom álmának megvalósításához Hitlernek eltökélt szándéka volt Csehszlovákia megtámadása, amihez szövetségeseket keresett. Hogy az ügynek megnyerje a magyar államfőt, Hitler szabályosan körbeudvarolta a versailles-i (trianoni) szerződés másik nagy vesztesét. A Führer 1938. augusztus végén (20-26) hívta meg a magyar államfőt Németországba, melynek keretében Kiel-ben vízrebocsátottak egy hadihajót, ami a Prinz Eugen nevet viselte. Ez volt Horthy hajójának is a neve még a Monarchiában. A hajókeresztelőt Horthy felesége végezte, majd városnézés, bankettek stb. követték egymást. Hitler közölte, hogy közös katonai fellépést szeretne Csehszlovákia ellen. Horthynak nem tetszett az ötlet, mert 1921-ben alakult meg a "kis Entente", melynek tagjai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) kölcsönös katonai segélynyújtásra szövetkeztek egy külső (magyar) támadás esetén. Ha Hitler mellett Magyarország is megtámadja Csehszlovákiát, akkor a déli és délkeleti magyar határszakasz védtelenül marad. Ugyanakkor reménykeltőnek tűnt egy náci támadás, amiből a többi csehszlovákiai kisebbségek is profitálhatnak. A kormányzó, királyokhoz méltó és hasonló, tengerész egyenruhában vett részt a számára rendezett fogadásokon, miközben Ribbentrop náci külügyminiszter és Imrédy magyar miniszterelnök Berlinben tárgyaltak. Hitler annyira Horthy kedvébe akart járni a világsajtó előtt is, hogy Hamburgban együtt mentek ki a pályaudvarra, ahol elbúcsúztatta vendégét. Majd felszállt egy másik vonatra, amelyik gyorsabb volt, és Berlinben már a Führer fogadta a Hamburgból érkező magyar kormányzót.

Két hónappal később, 1938. október 29-én a Szudéta-vidék megszerzésében eltökélt Hitler (nem a Birodalom, hanem a “mozgalom” fővárosába) Münchenbe hívta az első világháború három győztesét (Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) még egy utolsó megbeszélésre. A meghívottak örömmel jöttek, hogy talán mégis csak sikerül megmenteni Európa békéjét. A Müncheni Egyezmény azonban valójában megnyitotta az utat a következő világháború és a történelemben páratlan Holocaust felé. A két európai nagyhatalom (Nagy-Britannia és Franciaország) béketörekvése (és egyben meghátrálása) Hitler szemében a tehetetlen, gyenge ellenséget jelentette, akik nemcsak az 1919-20-ban megalkotott és a versailles-i békeszerződésekkel megpecsételt "új világrendet", a népek önrendelkezési jogát jelentő nemzetállamok létezését árulták el, de gyakorlatilag a saját állammal nem rendelkező zsidóság védelméről is lemondtak. Hiszen a menekülés útját elvágták. Pontosabban a várható menekülthullámra egyetlen ország sem volt felkészülve. Nagy tömegek befogadására senki sem vállalkozott. Pedig 1938. július 6-15 között a svájci Évian-ban még konferenciát is rendeztek a német (kb. 450.000) és osztrák (kb.200.000) üldözött zsidók befogadására. A konferencia teljes kudarcba fulladt, ami végül is megnyitotta az utat a Holocaust felé. Itt jegyzendő meg, hogy a magyarországi első zsidótörvény 1938. május 29-én lépett hatályba. Ezt megelőzően az Anschluss után egy héttel Magyarország törvényt fogadott el, hogy azokat a zsidó származású, de születésüknél fogva egykori magyar állampolgárokat (elsősorban burgenlandiak), akik Ausztriából menekülni próbálnak, ne engedjék át az új német-magyar határon. Ekkoriban kért kihallgatást Horthytól az Anschluss miatt Bécsben üldözötté vált világhírű zeneszerző Kálmán Imre is. A magyar útlevéllel rendelkező Kálmánnak Horthy azt tanácsolta, hogy ne térjen haza, mert ismerve az országban uralkodó közhangulatot és a politikai viszonyokat, kormányzói hatalma ellenére sem tudja garantálni az operett-király egzisztenciáját.

A versailles-i békeszerződés 1938 őszi "módosításából" (Müncheni Egyezmény) Magyarország is profitált, hiszen a győztes nyugati nagyhatalmakat (Entente) ettől kezdve nem érdekelte Európa kis nemzeteinek további sorsa. Azokról már nem egyezményt kötöttek, hanem döntéseket hoztak a Harmadik Birodalom egyik délkeleti városában, Bécsben, amit Berlin és Róma belátására bíztak. Horthy angolbarát miniszterelnöke, Teleki Pál, csak arra törekedett, hogy Magyarország kimaradjon a fegyveres konfliktusokból, az európai háborúkból.

A náci külügyminisztérium, az Anschluss-t sikeresen előkészítő ügynökét, Edmund Veesenmayert, 1938 novemberétől rendszeres felderítő és bajkeverő munkával bízta meg. Először Pozsonyba küldték, hogy egyengesse Tiso államelnöki hatalomra kerülését. Majd 1939 augusztusában már Danzig-ban (Gdansk) találjuk a német-lengyel ellentétek fokozása érdekében. 1940 nyarán a diplomata Veesenmayert Nagy-Britanniában küldik, ahol az írek lázadását próbálja megszervezni a britek ellen. 1941 áprilisában, a Jugoszlávia elleni támadás idején, Zágrábban szervezi a független Horvátország nácibarát kormányát. 1943-ban többször jár Magyarországon és Berlint (személyesen Ribbentropot és Hitlert) figyelmezteti, hogy a magyarok ki akarnak válni a tengelyhatalmak közül.

Magyarország, Teleki haláláig (1941. április 03.) a béke szigete volt Európában. Igaz, az 1938-ban, majd 1940-ben visszacsatolt területeken bevezetett magyar közigazgatás nem volt mentes a diszkriminációktól, mindenekelőtt a kommunistákkal és zsidókkal szemben, de a (cseh)szlovákok és románok is megérezhették a mindennapi életben. Különösen a volt állami alkalmazottak, hivatalnokok, tanítók, rendőrök stb. Ez azonban már belpolitika. Hazánk megítélése a világban 1941 áprilisáig mindenképpen pozitív volt.

Teleki öngyilkosságában szerepet játszott a berlini magyar nagykövet Sztójay Döme (1927-ig Dimitrije Sztojakovich) is, aki mint meggyőződéses náci Berlinből igyekezte befolyásolni a magyar kül- és belpolitikát. Telekit még el sem temették, amikor április 6-án hajnalban hadüzenet nélkül megindult a náci hadigépezet, a balkáni hadjárat (Jugoszlávia és Görögország megszállása). Ebben a németek mellett magyar és olasz egységek is részt vettek. Ez volt a második eset, hogy Magyarország fegyveresen szerezte vissza a trianoni békeszerződésben elvesztett területének egy darabját (Muraköz, Dél-Baranya és Bácska). Előzőleg 1939. március 14-én - félve a ruszin kormány Hitler általi elismerésétől - a magyar csapatok több ponton átlépték a "Bécsben megállapított határt, majd másnap megkezdték előrenyomulásukat a Kárpátok gerince felé."

Teleki halála jelzésértékű volt az háborúellenesek számára, főleg a náci, nyilas ideológiát elvetők és megvetők körében vált világossá, hogy az ország nem kerülheti el a nagy világégést. Ugyanakkor a (végső) győzelemben hívők reményei nagyon megnőttek. Hiszen 1941 nyarán valóban úgy tűnt, hogy ideológiától függetlenül Németország legyőzhetetlen. Kontinentális Európa a németek lába előtt hevert. Már csak a kapitalista Szabadvilág utolsó európai védőbástyája, Nagy-Britannia dacolt a más-más megfontolásból, de világuralomra törő két diktatúra (náci és szovjet) ellen. A magyar állami és katonai vezetés történelmi lehetőséget látott a pillanatnyi helyzetben. Az ország lakosságának többsége is elhitte azt a 20 éve (1920-1940) sulykolt antiszemita és antikommunista felfogást, miszerint az első világháború elvesztéséért, majd az ország területének megcsonkításáért a zsidók és a kommunisták a felelősök, ezért a Szovjetunió elleni hadjárat igazságos. Ezt csak fokozták a kezdeti sikerek, hogy a tengelyhatalmak oldalán Magyarország nyerésre állt a katonailag harmatgyenge proletárdiktatúrával szemben.

Való igaz, a nyugati parlamentáris demokráciák első perctől (1917. nov. 07.) az emberiségre (no meg a kapitalista világra) veszélyes ideának és szervezkedésnek tartották a szovjetrendszert és (proletár)diktatúrát. Hasonlóan veszélyesnek ítélték meg a 16 évvel később (1933. január 30.) hatalomra került hitleri nemzeti-szocializmust és diktatúrát is. 1940-re a két diktatúra közül a Nyugat-Európára támadt náci Németország tűnt a kapitalista világra veszélyesebbnek. Ebből a hódító háborúból maradt ki Magyarország, Teleki Pálnak köszönhetően. Amikor pedig ez az antidemokratikus, fajgyűlölő diktatúra rátámadt (katonailag) harmatgyenge szövetségesére - különösen Nagy-Britanniából nézve - félő volt, hogy Moszkva eleste esetén senki és semmi sem állíthatja meg a hitleri hadigépezetet az egész világ, de legalábbis Európa meghódításában. Ezért döntött úgy a nácik ellen Európában már csak egyedül harcoló Nagy-Britannia, hogy a Szovjetuniót meg kell segíteni. Ennek tanúbizonysága Churchill híres beszéde a Szovjetunió náci megtámadásának hírére, és a "grúz ördögnek" nevezett Sztálin azonnali katonai és hadtápi megtámogatására: "Ha Hitler elfoglalja a poklot, akkor legalább teszek egy kedvező lépést az Ördögnek itt a parlamentben." 

Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette. 

Folytatás:  Horthy korszak II.    ( 1943-1945 )

                                   Horthy korszak  I. - II. - III. - IV. - V. - VI.