Friday, September 09, 2005

Tájékoztatni, csak pontosan, szépen (A Schönthal story)

Néhány alapvető infót szerettem volna megtudni Schönthal Henrikről és arról, hogy miért került most hirtelen a magyar média középpontjába. Persze tudom az okát, mégis kíváncsi voltam, hogyan számolnak be róla az újságok, ezért összehasonlítottam a hazai lapok internetes oldalait, hogy vajon abból mit tudhat meg a hazától távol élő olvasó.
.
1. Schönthal kora
“….a ma 65 éves üzletember….” (Hírszerző)
“….a 67 éves vállalkozó ….” (Népszabadság)
“…, Schönthal Henrik (69),…” (Blikk)
.
.
2. Hol volt?
A sejtelmes Népszava:
Schönthal állítólag eddig az Amerikai Egyesült Államokban bujkált.
A még sejtelmesebb index.hu
Egyelőre azt sem tudni, honnan érkezett a repülőtérre az egykori üzletember, aki a hírek szerint sokáig az Egyesült Államokban élt.
.
.
3. Elfogatóparancs, kiadatás, körözés stb. mindegyik mást és mást jelent, a magyar médiát azonban ez a legkevésbé sem érdekli.
.
".....Schönthal Henrik ellen 2003-ban adtak ki nemzetközi körözést.
".....adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Fővárosi Bíróság...."
".....Schönthallal szembeni nemzetközi elfogatóparancsot, illetve kiadatási kérelmet...."
".....ő tárcájának feladata volt Schönthal nemzetközi elfogatóparancsának kiadása is. A Fidesz több alkalommal is bírálta Bárándyt, amiért az ellenzék szerint a miniszter késleltette a Schönthal elleni körözés kiadását......"
.
.
4. Ki írta alá a nemzetközi elfogató parancsot?
.
Népszabadság "....A vállalkozó védelmét az a Bárándy Péter ügyvéd látja el, aki egy éve, még a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztereként a nemzetközi elfogatóparancsot aláírta......"
Magyar Nemzet ".....Az üzletembert Bárándy Péter védi, aki igazságügy-miniszterként hónapokon keresztül nem írta alá a Schönthallal szembeni nemzetközi elfogatóparancsot, illetve kiadatási kérelmet. Ez utóbbit végül utódja szignózta......"
Hírszerző "......Schönthalt az a Bárándy Péter védi, aki a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztereként a 2004 tavaszán kiadott elfogatási parancs aláírója volt......" (a TV2 Tények szerint ez 2003-ban volt! - lásd feljebb)
Index.hu "......az ellenzék szerint a miniszter késleltette a Schönthal elleni körözés kiadását......"
.
.
5. Végül, néhány részlet a már idézett magyar sajtóból, amiből a kedves olvasó maga bogózza ki, hogy ki is Schönthal Henrik, hány éves, hol volt, hogyan tért haza, és itthon hogyan kerestették, "üldözték", jártak a nyomában stb..... Jó szórakozást!
.
.
Népszabadság "........A vállalkozó ellen egy éve a brókerbotránnyal összefüggésben pénzmosás gyanújával adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Fővárosi Bíróság. (....)
A magyar hatóságokat nemrég értesítették, hogy a 67 éves vállalkozó nem kíván tovább bujkálni,......(...)
A vállalkozó védelmét az a Bárándy Péter ügyvéd látja el, aki egy éve, még a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztereként a nemzetközi elfogatóparancsot aláírta.......(...)

Az igazságügyi szervek több száz magyar állampolgárt köröztetnek a világban. Nem vezetnek róluk külön nyilvántartást, de számuk összességében nem éri el az ezret - közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Többségüket hosszabb-rövidebb idő elteltével elfogják a hatóságok abban az országban, ahol bujkáltak. Az viszont csak ritkán fordul elő, hogy több hónapos bujkálás után valaki önként repülőre szálljon, és itthon feladja magát a magyar hatóságoknak.

Magyar Hírlap "....A tranzitváróban a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vártak rá védője, Bárándy Péter társaságában. Az ügyvéd lapunknak azt mondta, hosszabb ideje közvetített az ügyészség és Floridába élő védence között, ennek köszönhetően tért haza Schönthal. A kettős állampolgárságú férfi ellen pénzmosás megalapozott gyanújával indult eljárás, de még az előtt elhagyta Magyarországot, hogy meggyanúsíthatták volna......"

Magyar Nemzet "....Az üzletembert Bárándy Péter védi, aki igazságügy-miniszterként hónapokon keresztül nem írta alá a Schönthallal szembeni nemzetközi elfogatóparancsot, illetve kiadatási kérelmet. Ez utóbbit végül utódja szignózta.Igazságügyi forrásokból úgy tudjuk: Schönthal közvetlen járattal érkezett Magyarországra az egyesült államokbeli Floridából, és miután amerikai állampolgársággal is bír, a helyi hatóságok nem vizsgálták a nemzetközi körözési listákat, és nem tartóztatták fel a repülőtéren, amikor az üzletember el kívánta hagyni az országot.

A Fővárosi Főügyészség tavaly júniusban kezdeményezte, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) adjon ki nemzetközi elfogatóparancsot Schönthal Henrik ellen. Az FB ezt augusztusban teljesítette, a parancs 4-én érkezett meg az Igazságügyi Minisztériumhoz. Az Interpol közlése nyomán a tárca megtudta, hogy Schönthal nagy valószínűséggel Floridában tartózkodik, s a bíróság ezt rögzítve intézkedett az ügyben. Tanúkat is meghallgattak a bírák, hiszen az amerikai jog szinte a teljes bizonyossággal megegyező valószínűséget ír elő a bűncselekmény elkövetését illetően a kiadatás feltételeként. A kiadatást – az elfogatóparancs alapján – az igazságügy-miniszter kérheti. Ez Petrétei József idején történt meg. A Bárándy Péter vezette IM ugyanis az aktát kiegészítésre viszszaadta az ügyészségnek. Az elfogatóparancs tavaly november 3-án érkezett meg ismét a minisztériumhoz. Petrétei József november 5-én írta alá a kiadatási kérelmet, s azt idén január 24-én adták át a Külügyminisztériumnak. A külügy 26-án továbbította az iratokat a USA diplomáciai vezetéséhez...."

Hírszerző "....A nyolcvanas években az IBUSZ londoni irodáját vezette a ma 65 éves üzletember, akit tegnap, miután önként hazatért az Egyesült Államokból, őrizetbe vettek a fővárosi főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Schönthalt az a Bárándy Péter védi, aki a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztereként a 2004 tavaszán kiadott elfogatási parancs aláírója volt...."

Blikk ".....A Blikk információi szerint hosszú hetekig tartó "rábeszélés” után döntött úgy a brókerbotrány másfél éve az USA-ban tartózkodó gyanúsítottja, Schönthal Henrik (69), hogy feladja magát a magyar hatóságoknak.Schönthal - aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki pénzmosás gyanúja miatt - előzetes egyeztetés alapján tegnap érkezett meg Ferihegyre, ......"

index.hu "......Egyelőre azt sem tudni, honnan érkezett a repülőtérre az egykori üzletember, aki a hírek szerint sokáig az Egyesült Államokban élt. Schönthal ellen tavaly március óta volt érvényben nemzetközi elfogatóparancs, de az igazságügyi szervek az Egyesült Államokba csak tavaly nyáron küldték el hivatalos megkeresésüket.

Bárándy Péter ügyvéd 2002-től 2004-ig a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere volt, így tárcavezetőként az ő tárcájának feladata volt Schönthal nemzetközi elfogatóparancsának kiadása is. A Fidesz több alkalommal is bírálta Bárándyt, amiért az ellenzék szerint a miniszter késleltette a Schönthal elleni körözés kiadását. Bárándy Péter egy parlamenti interpellációra adott válaszában a sikeres eljárás lefolytatására hivatkozva nem is válaszolt arra a kérdésre, hogyan áll az ügy......"
.
.
.
Tuesday, September 06, 2005

1 Comments:

Anonymous Anonymous said...

Schonthal, 1938 Majus vegen szuletett.

2:52 AM  

Post a Comment

<< Home