Török gyerek megvágta, magyar állam gyógyítja, síppal, dobbal...

Őszintén, engem a média szerepe érdekel(t) ebben a „piti”, hétköznapi történetben. Hiszen több száz hasonló esetről hallunk évente, amikor a szülők nem tudnak megállapodni a gyermek elhelyezéséről. Az egyik ilyen elkeseredett anyuka (Papp Edina) várta és várja a médián keresztül, vélt és valós sérelmei gyors orvoslását. Én viszont az Internet segítségével megpróbálom követni az eseményeket és kibogozni, kinyomozni, hogy miként lett ebből a „hétköznapi ügyből” ekkora felhajtás, (diplomáciai) bonyodalom, amivel két miniszterelnök is foglalkozott a nyilvánosság előtt? Honnan ered, mire alapozzák, hogy egy kisfiú szülőföldjére való visszatérésétől teszi, tenné függővé egy ország (Magyarország), egy másik ország (Törökország) EU felvételének támogatását? Ugyanakkor, a kettősállampolgárság egy sajátos problematikája is fokozta érdeklődésemet ez iránt, a máskülönben abszolút mindennapos eset iránt. Az alaptörténet szinte közhely: a szülők elválnak, megküzdenek a gyerekért, miközben a gyermek, mindenképpen vesztesként kerül ki ebből a harcból, hiszen az egyik szülővel megszűnik az állandó és közvetlen kapcsolata. Az Interneten kívül a kutatómunkában segítségemre volt Csikós Klaudia a Blikk Magazintól, és Szekeres Szabolcs a Duna-Tv-től. Ők ketten első kézből ismerik a történet bizonyos részeit, hiszen találkoztak a szereplőkkel: Edinával, Mehmettel, azok jogi képviselőjével és természetesen a „főhőssel”: Mehmet Karcsi 8 éves kisfiúval.

A magyar és (angol nyelvű) török anyagokba bele olvasva, a törököt sokkal informatívabbnak tartom. A magyar médiából az események, történések szinte követhetetlennek, mindenki mást ír és mond. Sok a "lelkizés", kevés a konkrétum, pl. a jogi helyzet, és annak szakszerű magyarázata. Mintha nem tudnák, nem járnának utána, vagy nem helyeznének elég súlyt ezekre a - gondolom nemcsak számomra - fontos dolgokra.

Abszolút homály a két szülő viszonya. Hol, hogyan ismerkedtek meg, és végül is házasok vagy sem? Ha házasok, akkor mikor váltak el? Ha nem házasok, akkor mikor és miért váltak szét? Mitől számítják (jogilag) az együttlétet, az együttélést, az élettársi viszonyt? Az élettársi viszonyt hogyan és hol kell bejelenteni? Annak hivatalos megszűnéséhez, megszüntetéséhez mi kell? Bírósági végzés, mint a válásnál? Az újságcikkekből ez nem derül ki. Úgy tűnik, az apa munka miatt ment Amerikába, és az asszony nem követte. A gyerek születésekor milyen volt a jogi viszonyuk? Hogyan kaphatott a gyerek török utónevet (Mehmet)? – a Károly mellé. Tudtommal előírás van az utónevekre, hogy melyiket lehet adni, és melyiket nem. Mehmet bárki lehet Mo.-on? Ezt egy anyakönyvvezetőnek tudnia kell! Ha már egyetlen újságíró sem járt utána.

Vagy pl. hogyan változik házasság esetén a házaspár állampolgársága a magyar törvények szerint? Azonnal, automatikusan, vagy egy bizonyos idő elteltével? És hogyan a gyereké? Automatikusan megkapja, mindkét szülő állampolgárságát? Vagy külön kell bejelenteni, pl. az idegen ország (nagy)követségén? Mit tehet egy külföldi apa, ill. anya válás esetén Mo.-on és mit Töröko.-ban?

Millió kérdés, amire a magyar média NEM ad választ !!! Csak érzelgős, csöpögős riportokat a szegény gyerekről, és a még szegényebb (magyar) anyáról. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire "nyomják" a "Karcsi" nevet Mo.-on, és mennyire a "Mehmet"-et a török web-oldalakon. Mindkét oldal magáénak, tudja, érzi a gyermeket. Ahelyett, hogy a realitást próbálnák megérteni, megértetni és közvetíteni az olvasók, a lakosság felé.

A jó szándék persze megvan (mindkét oldalról), mint ahogy azt a Duna-TV-s Szekeres Szabolcs írja e-mail-jében:

"....Ők a Mehmet nevet nyomják, mi a Karcsikát. Ők törökök, mi magyarok vagyunk. Ők az apa álláspontját tekintik helyesnek, mi pedig nem feltétlen. Javukra legyen mondva, Ők is elismerik, hogy a gyermeket törvénytelen eszközökkel vitték Törökországba! A többi, már csak "rizsa"! A magyar sajtó valóban "nyálas" írásokat is közölt, de ez az egyik dolgunk. Érzelmeket kiváltani belőled, és olyan szinten hatni rád, hogy átérezd a történet szereplőinek fájdalmát, örömét, érzéseit. Ez teljesen rendben van, ha igaz módon tesszük, a valóságot közöljük. Úgy érezzük - Klaudia és én - mi mindent megtettünk, hogy lehető leghitelesebben tájékoztassunk Mehmet történetéről. Van azonban egy apró bibi, amit nem tudunk, és nem is lehet megmagyarázni. Ez nem más, mint a saját érzelmünk! Sajnos - vagy nem - de mi is emberből vagyunk. Mikor Edinát látjuk kínlódni, gyötrődni, majd' meghasad a szívünk, hiszen elrabolták élete legnagyobb kincsét, a gyermekét! Mikor, pedig Mehmetet látjuk a fiával, arra gondolunk, hogy ezt a tökéletes apa-fia harmóniát, nem szabad széttépni! Aztán ismét Edina, ismét szívhasadás... Ezt racionálisan nem lehet magyarázni, ezek az érzelmek.

És az sem elhanyagolható tényező, hogy nem a sajtó kereste ezt a történetet, hanem a szereplői keresték a sajtót. Természetesen ma már ez megfordult, a média szeretne naprakész lenni, kutatja az új szálakat. De ezt tudod, hiszen Magad is ezt teszed. Tetszik, hogy törekszel az objektivitásra! Én ehhez csak sok sikert tudok kívánni! Bár, annyiból talán könnyebb a helyzeted, hogy nem ismered személyesen az ügy résztvevőit...

A jogi oldalát tekintve egyelőre úgy tűnik, az anyának van igaza! Van egy jogerős bírói ítélet, mely nála helyezi el a gyermeket! Punktum! A bíróság szava szent! Ezt a gyermekelhelyezést változtatta meg önkényesen - tehát törvényellenes módon - az apa, bűncselekményt követve el ezzel. Erre mondják azt: "nincs több kérdésem, egyértelmű..."

Szóval, a jogi helyzet egyértelmű, az anyjánál a helye a gyermeknek! Léteznek ugyan - leginkább török oldalról - egyéb teóriák, melyek igyekeznek jogi hátteret keresni Memi kint tartózkodásának, de ezek feltehetően csak próbálkozások. Bár, Mehmet Tüysüz jogi képviselője - Dr. Yüksel Yangel - egy tiszteletre méltó, nagy tárgyi tudással rendelkező, jó ügyvéd, Ő is csak alkalmazza a törvényeket, újakat hozni nem tud! Ebből kifolyólag rövidesen helyre áll a rend! Ő is elismeri, hogy rettentő ostobaság volt a gyermeket kivinni, és tudja, hogy ügyfelére büntetés vár. De az a dolga, hogy a lehető legjobban hozza ki ebből a megbízóját, és ez nem elítélendő dolog!......"
.
.
Most pedig próbáljuk „rekonstruálni” az előzményeket, Mehmet Karcsi szüleinek életét, sorsát, ami ehhez a családi drámához vezetett, és amit a média a nemzetközi diplomácia és politika részévé tett.Nehéz a magyar médiából egyértelmű dolgokat leszűrni. Ezért, ha téves információk kerülnek kutatásaim eredményei közé, azt ne valamiféle összeesküvési elméletgyártásnak tekintse az olvasó, hanem az összefüggések keresésének.

Tehát, van egy húsz év körüli török fiatalember, aki a 90-es évek elején Magyarországra jön. Itt elvesz egy komlói lányt, és ezáltal magyar állampolgárságot kap. Állítólag ez névházasság volt. Ha ez igaz, és ráadásul a férj ezt be is vallja, akkor meglehetősen furcsa, hogy ennek nincs semmiféle adminisztratív, ill. jogi következménye. Hiszen ez csalás, ezt más országokban súlyosan büntetik. Mind a két felet. A második állampolgárságot pedig (törvényesen!) vissza is vehetik. Vajon ez Magyarországon hogyan működik? Ha működik.

Tehát, török fiú, magyar feleség, magyar (kettős) állampolgárság. Aztán szerelem Szegeden. Együttélés Edinával, megszületik Mehmet Karcsi. A férfi szerencsét próbálni elmegy Amerikába.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Nem! Ez nem elírás! Mehmet Tüysüz-nek van/volt magyar felesége, aki nem Mehmet Karcsi mamája! Erről Csikós Klaudia, a Blikk-től, tájékoztatott, ugyancsak e-mail-ben:

".....Edina és Mehmet nem voltak házasok soha. Az apa Komlón még a kicsi megszületése előtt névházasságot kötött, így lett magyar állampolgár is. A gyerek neve egyébként, ha jól tudom: Mehmet Károly Tüysüz Papp. Az apa születésekor ugyanis elismerte a gyereket. Az új férj magyar állampolgár és akkor lépett a képbe amikor Mehmet Amerikában volt.

A komlói névházasságot Mehmet is bevallja. Érdekes, de a nőnek, akit a nevéért vett el, született egy lánya még a házasság alatt. A kislányt így Mehmet Tüysüz nevére anyakönyvezték, annak ellenére, hogy nem a török férfitól volt. De hát így szól a magyar törvény. Edina szegedi, feltehetően ott is ismerkedtek meg......."

Azért a magyar nőkről, lányokról is megvan a véleményem. Csak úgy zárójelben. Vagy ne általánosítsak?
.
.
Tehát Mehmet, az apa, elmegy Amerikába szerencsét próbálni. Másfél év múlva papírjai rendeződnek, és közli Edinával, hogy jöhet a gyerekkel együtt. Edina – állítólag – arra hivatkozva mondja le az utat és a jövőbeni együttlétet, hogy „nem tudja itt hagyni a mamáját”. A dolgok, amennyire követni lehet, ekkor vesznek rossz irányt. Edina bírósághoz fordul (családjogi) helyzete rendezése céljából. Gyanítom, ekkor már feltűnt az új férjjelölt, és a házasság gondolata. Máskülönben miért kellett a szegedi anyának ez a bírósági végzés, ha – élettársi kapcsolatban - addig is egyedül nevelte gyermekét, és az apaságot amúgy is elismerte a (magyar állampolgár!) török férfi? Miért mondta a magyar bíróság előtt, hogy gyermeke (török) apja elhagyta őket, és egyedül tarja el kisfiát? Tán anyagi megfontolásból, a családi pótlék miatt? – a tartásdíjról ugyanis lemondott. A valódi okot csak Edina tudja. Ugyancsak gyanítom, Mehmet valamit sejthetett Amerikában, ami miatt fiát a chicago-i török konzulátuson regisztráltatta, bejelentette, mint törököt. Vagy abban reménykedett, hogy az asszony magával hozza, és új életet kezdenek az Újvilágban, vagy valaki itthonról (Mo.) súgott neki, hogy fiát (törvényes úton) el fogják, akarják venni. Sőt, mi több keresztény hitben nevelik, disznóhússal etetik stb.

Az apa 2004 tavaszán visszatér Magyarországra, találkozik Edinával, aki időközben férjhez ment, és gyereket vár. Hogy az egymástól való távollét (kb. két és fél esztendő) alatt történteket hogyan sikerült „feldolgozniuk”, megbeszélni, átbeszélni, arra Edina nyilatkozatából lehet következtetni, ami a török Zaman napilapban (is) olvasható:

".......Papp asszony bevallotta, hogy anélkül adta be a gyermekgondozási igényt, és indított (gyermekelhelyezési) pert, hogy arról előző élettársát Mahmet Tuyzus-t értesítette volna, valamint annak akarata ellenére máshoz ment férjhez, és azt mondta egykori élettársának: „Nem viheted magaddal Memit Törökországba, ameddig a gyerek nem lesz 18 éves.” Az asszony szerint ez nem (volt) ok fia elrablására........"

Metmet Tüysüz valószínűleg ezután határozta el magát a végzetes (bal)lépésre, az emberrablásnak minősülő gyerekszöktetésre. A részletek Csikós Klaudiától:

".......Hogy az USA-ba milyen útlevéllel volt nem tudom, de mikor kicsempészte a gyereket, magyar útlevelet mutatott fel az összes határon. A székesfehérvári V. családdal - akik egyébként romák - több közvetítőn keresztül ismerkedett meg, akik 100 ezer forintért és egy török útért vállalták, hogy gyermekük nevére, de Karcsika fényképével készítettnek egy útlevelet........"

A 2004. július 10-én anyjától elvitt gyereket, apjával együtt, csak három hét múlva (augusztus 04-én) körözteti a helyi, szegedi rendőrség – az országon belül ! Miközben a kétségbeesett anyával már a gyerekrablás másnapján telefonon közli az apa, hogy fiával együtt Törökországban van. A média csak szeptemberben kezd érdeklődni Karcsika iránt úgy igazából. Edina ekkora már felfogadott egy magándetektívet, és későbbi állítása szerint milliókat költött gyermeke felkutatására, ill. hazahozatalára.

A magándetektív nem más, mint a Papa néven elhíresült egykori operatív tiszt, Sándor István. Az egykori főrendőr állítja, hogy Törökországban rátalált Karcsikára és édesapjára, akiknek nem csak tartózkodási helyét ismeri, de azt is tudja, hogy kik segítettek az emberrablásban. (Népszabadság) Később emiatt perbe fogták a nyugalmazott rendőrtisztet, és a felmentő ítéletről elég furcsa – számomra érthetetlen – tudósítást adott ugyancsak a Népszabadság:

"......Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség a Sándor István ellen gondatlanságból elkövetett, hatóság félrevezetése címén indított büntetőeljárást. A nyugalmazott rendőr alezredes, aki egykor mint a Központi Bűnüldözési Parancsnokság operatív tisztje, Papa fedőnéven olajügyekben is nyomozott, Karcsika édesanyja kérésére kezdett magánnyomozást itthon és Törökországban. Papa sajtónyilatkozataiban bírálta a hatóságok körülményeskedését, és azt állította, tudja, kik és milyen körülmények között csempészték külföldre Karcsikát. A határőrség tanúként hallgatta ki őt, majd miután kiderült, hogy tévedett, azaz az informátorai tévedtek, feljelentést tettek ellene az ügyészségen. Ott azonban Papa bizonyítani tudta, hogy jóhiszeműen járt el, s minden információját úgy adta tovább a nyomozóknak, ahogy informátoraitól hallotta, ezért az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette vele szemben a nyomozást. Sándor most azt fontolgatja, hogy büntetőeljárást eredményező hamis vád miatt eljárást kezdeményez feljelentőivel szemben....."


A Népszabadság 2004. szeptember 13-i számában már beszámol a magyar állam és hivatalos szerveinél uralkodó fejetlenségekről, a „Papa” tapasztalatai alapján. A „gépezet” csak 2005. januárjában indul be, amikor a gyermekrablás után félévvel a magyar külügyminisztérium megszólal, és kiad egy vézna, semmitmondó nyilatkozatot.

A Külügyminisztérium szerepe Mehmet Tüysüz Károly felkutatásában
Budapest, 2005. január 7.

Ami felettébb érdekes, de inkább meglepő, hogy a külügyi nyilatkozatban NINCS szó az apáról !!! Csak a kisfiúról, akit az édesanyja keres.
Szinte ezzel egy időben egy civil szervezet is a színre lép.

Hogyan tűnhet el nyomtalanul egy nyolcéves gyerek és miért tűri ezt a magyar állam?
Országos Sajtószolgálat, Budapest, 2005. január 6. - Hogyan tűnhet el nyomtalanul egy nyolcéves gyerek és miért tűri ezt a magyar állam? címmel sajtótájékoztatót tart pénteken a fél éve Szegedről elrabolt és szervezett bűnözők által Törökországba csempészett kisfiú édesanyja és a Női és Gyermekjogi Központ Alapítvány.A miniszterelnöknek, a Legfőbb Ügyésznek, a Belügy- és az Igazságügy-miniszternek, s további állami vezetőknek írott nyílt levelében az anya magyarázatot vár arra, miért nem adták ki mind a mai napig a nemzetközi körözést és mit óhajt tenni a magyar állam saját elveszett állampolgárának, egy kisgyermeknek a felkutatására. A sajtótájékoztató a Centrál kávéház galériáján lesz január 7-én pénteken 11 órakor. (Kiadó: Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ)

Talán ennek hatására a külügyminisztérium (négy nap leforgása alatt) újabb nyilatkozatot ad ki, amiben viszont NINCS szó az apa magyar (kettős) állampolgárságáról!

Szóvivői tájékoztató
2005. január 11.
A nyolcéves Mehmet Tüysüz Károlyt 2004. július 11-én török állampolgárságú apja a magyar édesanya, Papp Edina akarata ellenére Szegedről Törökországba vitte, majd arra kérte az asszonyt, mondjon le a gyermekről.

Mit várjunk a magyar médiától, ha hivatalos helyen sem tudnak az apa kettős állampolgárságáról! Pedig csak el kellett volna olvasni a szegedi rendőr főkapitányság web-oldalán a körözésről szóló jelentést és felhívást. Vagy már ekkor közbe szólt a politika: a „tupírozás”, a (magyar) médiából ismert „szegény” magyar anya és „rossz” török apa elmélet? Vagy ez már a diplomácia nyelve, ahol taktikázni kell a magyar gyerek visszaszerzése érdekében? Persze a nyilatkozatnak nincs foganatja. Majd megint csend. Egy hónappal később, látva az eredménytelenséget és totojázást, újból előlép, de most már aztán keményen, a nővédő civil szervezet.(Feltételezem, hogy a január 7.-i sajtótájékoztatón a magyar állami szervekhez, vezetőkhöz eljuttatott nyíltlevélre azt a hivataloktól megszokott bürokratikus választ kapták, hogy „ez nem hozzánk tartozik, forduljon a……..” és egységesen Törökországot nevezték meg. A januári és az alábbi (februári) meghívó szövegének és hangvételének különbségéből ez érződik ki.)

"......Még mindig nincs meg a Szegedről Törökországba csempészett Mehmet KArcsi - az Édesanya és a Női és GYermekjogi Központ a török nagykövetnek nyújt át nyílt levelet, határozottabb lépéseket követelve....."

Ez a (második) nyíltlevél megteszi hatását. Csak éppen nem azt, és nem úgy, ahogy szerzői tervezték, gondolták. Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott meghívó szövegéből kimaradt, hogy a török nagykövetnek írt nyíltlevél másolatát elküldték az EU magyarországi főmegbízottjához is !!! És ezzel valóban kivitték ezt a „piti” családi ügyet a nemzetközi politika porondjára. A szerencsétlen fogalmazás tényleg azt a látszatot keltette, kelthette, hogy Magyarország az EU-val, ill. az EU-tagság nem támogatásával próbálja zsarolni Törökországot Mehmet Karcsiért cserébe.
Néhány mondat a nyíltlevélből:

"....Mélységesen sajnáljuk, hogy Ön és Nagykövetsége nem válaszolt előző három levelünkre, amiatt most a nyilvánossághoz kell fordulnunk, és kérni a magyar és a nemzetközi média/sajtó együttműködését.
(...)

Ahogy Ön és a török hatóságok is tökéletesen tisztában vannak, hogy egy szülői látogatás/láthatás után 2004. július 11-én a kisfiú török-magyar állampolgár apja nem vitte vissza a gyereket az anyjához, annak magyarországi tartózkodási helyére. Hamarosan beigazolódott, hogy az apa hamis útlevéllel egy jól szervezett bűnözői láncon keresztül kicsempészte a gyermeket Törökországba.
(...)

4. A török hatóságok passzivitása, a Hágai Konvencióban felsorolt kötelességek teljes semmibevétele, az ügy elvétele az arra specializált gyermekrendőrségtől, a nemzetközi elfogató parancs ellenére az “apa békén hagyása”, mind olyan tények, amelyek teljesen fals képet adnak a törökországi állapotokról. Ez a kép nem egy Európai Uniós jelölt ország képe, egy országé, amely törvényeken alapszik, hanem egy olyan hamis kép, ahol törvény nélküliség és önkényesség uralkodik.

5. Hogyan lehetséges ennyire laza együttműködés egy EU tagország (Magyarország) és egy EU tagjelőlt ország (Törökország) között az EU kötelezettségek terén.
(....)

Aláírás:

Bogosné Pap Edina
a kisfiú mamája

Dr. Morvai Krisztina
Az ÉNGY Központ vezetője, igazgatója

.
Ez a levél már nem (csak) Mehmet Karcsiról szól! (és hiányzik belőle a magyar fél sorozatos hibáinak, botlásainak említése, amiről a január 7.-i nyíltlevél szólt! - lásd feljebb) Itt már keményen odamondanak a törököknek, hogy “aki ilyet csinál, az nem való az EU-ba”. A nyíltlevél szerzője lehet, hogy kiváló büntetőjogász, sőt biztos !!! De nem jó diplomata. Arról nem is beszélve, hogy a Hágai Konvenciónak gyakorlatilag semmi köze az EU-hoz! Nem az EU írta alá, mint pl. a US, hanem független országok. Természetesen vannak köztük EU tagországok is, de esetünkben az EU-ra hivatkozni – igen csak megkérdőjelezhető. Mivel magyar web-oldalakon nem találtam(!), ezért végül is az amerikai külügy (US. State Department) oldalán olvastam erről az egyezményről. A magyarázó szöveg hangsúlyozza, hogy ez a nemzetközi szerződés a polgári jog része, tehát nem államok közötti, hanem kimondottan a szülők közötti jogviszályt hivatott rendezni. (As a civil law mechanism, the parents, not the governments, are parties to the legal action) Az aláíró országok biztosítják (állam)polgáraiknak a külföldi féllel szemben fennálló családjogi viták rendezését, anélkül, hogy abba államok, kormányok beleszólnának!

Ezért, ez a dörgedelmes levél – véleményem szerint - többet ártott Magyarországnak, mint használt Mehmet Karcsinak vagy a mamájának.

Ezen levél ismeretében a Zaman nem alaptalanul írta, hogy Mehmet Karcsival próbálják zsarolni a magyarok Törökországot, az EU felvétel támogatása kapcsán. Érdemes újból felidézni a török újság Magyarországra küldött riporterének beszámolóját:

".....Miközben (magyar) újságírók interjúadással ostromolták kollegánkat, az állami televízió (MTV) fiatal szerkesztője Csereklye Csongor megkért minket: „Kérlek, rajtunk kívül senki másnak ne adj interjút”. (a Kékfény részére készült ) Az ügy a média középpontjába került, mivel Morvai* férje nagy név a magyar televízióban. A magyar médián kívül (keresztül), az európai, kanadai és amerikai sajtó is közölt cikkeket az ügyről. De csak egyoldalúan mutatták be az esetet, a Zaman erről tárgyalt Magyarországon. Ezekben a (magyar) cikkekben szó sincs az apa tragédiájáról, és hogy miért is rabolta el gyermekét.

(* a cikkíró Dr. Morvai Krisztinára céloz, aki a Női és Gyermekjogi Központ Alapítvány vezetőjeként megkísérelt segíteni Pap Edinának gyermeke törvényes hazahozatalában. Dr. Morvai büntetőjogász és Baló György felesége. Nem képviseli Mehmet édesanyját. Bogosné, Papp Edina ügyvédje: dr. Rácz Roland – szerk. Pocakos)........"

A szellem tehát kiszabadult a palackból. Törökország EU tagfelvételi támogatását – szerencsétlen módon - összehozták Mehmet Karcsival, ami a török miniszterelnök magyarországi látogatásával tetőzött. Gyurcsány hozta szóba. De kinek a tanácsára kerülhetett ez a családi probléma a miniszterelnök tárgyalási pontjai közé? Hogyan lett belőle „nemzeti ügy”? Talán az eddigiek ismeretében a média magára ismer. Hogy az egésznek zsarolás jellege, színezete lett, azt a Magyar Hírlap tudósítása is megerősíti:
".....Magyarország támogatja Törökország uniós csatlakozását, Törökország pedig visszaadja Mehmet Karcsikát......"


A jelenlegi helyzet

".....Mehmet Karcsi (8) szeptemberben török állampolgárságot kapott - erről Szabó István, az ankarai magyar nagykövetség tanácsosa levélben tájékoztatta a fiú édesanyja, Pap Edina jogi képviselőjét. A török külügyminisztérium illetékesére hivatkozva közölte, hogy a kis Karcsi édesapja, Tüysüz Mehmet (32) török állampolgár 2003-ban a chicagói török konzulátuson tett apasági nyilatkozatot, amelyben elismerte, hogy Pap Edina fiúgyermekének ő az édesapja. E nyilatkozat alapján 2004. június 26-án, tehát pontosan két héttel az előtt, hogy hamis iratokkal külföldre csempészte volna, Törökországban Mehmet Károly Pap néven - az édesanya családnevén - anyakönyveztette. Mindezek alapján Karcsika 2004 szeptemberében török állampolgárságot kapott. A török külügyminisztérium álláspontja szerint erre az ottani jogszabályok lehetőséget adnak, így nem történt törvénytelenség. A gyermeknek nincs útlevele, annak kiállításához ugyanis az édesanya beleegyezésére volna szükség......." (Népszabadság)

Időközben kiderült, hogy Mehmet Karcsi ügyében az első perctől az Igazságügyi Minisztérium (lett volna) az illetékes, mint azt a MTV Kékfény most júniusi műsorából tudhatta meg az ország.

Sok bába közt elvész a gyerek

Körbejárva a témát, megállapíthatom, hogy a magyar média mindenről beszámolt Mehmet Karcsi ügyével kapcsolatban, mindent megmozgatott, még a két érintett ország miniszterelnökeit is bevonták az „ügy rendezésébe”. Agyunk kódolva van az (édes)anya szent és sérthetetlen szimbólumra. A szülőanya-gyermek kapcsolat mindenek feletti. Ezt használja ki a propaganda is. Mosolygós anya, mosolygós gyermekével a karján: béke, boldogság, biztos jelen és jövő. Síró, szakadt ruhájú anya, síró, koszos gyermekkel a karján: háború, szomorúság, bizonytalan jelen és jövő.

A hétköznapi életben, a mindennapok realitásában azonban ez az anya-gyerek kapcsolat nem mindig olyan harmonikus, mint azt hisszük, vagy szeretnénk kódolt tudatunkkal elhinni, elhitetni. Mégis, törvényeink, a jog, a bíróság mind „anyapárti”. A nők védelmében sorra alakulnak a jog-, élet-, és családvédő civil szervezetek. Nagyon helyesen! A családon belüli erőszak ellen fel kell lépni! De, nem csak erőszak, meg a nő kiszolgáltatottsága létezik a családon belül. Válás esetén elképzelhető, hogy az apánál jobb, nyugodtabb körülmények között helyezhető el a gyermek. Manapság a bíróság már ezt is mérlegelni szokta. Ennek érdekében napjainkra megjelentek az „apapárti” civil szervezetek is. Mindenki küzd az igazáért, - és a gyermek(é)ért. A törvény, a jog, és nem utolsósorban, a bíróság azonban nem vizsgálja (hogyan is vizsgálhatná?!) a gyermek lelkét, a válás előtti időszakban ért, ill. kapott sérelmeket. Az új „családtag” (pótapa, pótanya) elfogadása ugyancsak nem egyszerű. Sőt !

Edina esetében, például nem biztos, hogy Karcsika csakis kizárólag a sok játék és édesség miatt ragaszkodik (jelenleg) édesapjához, - mint azt az anya állítja. Általános iskolai (7-10 éves) osztálytársaimon figyeltem meg, hogy mennyire megviselte őket a szülők válása. És még annál is jobban az új apa színrelépése. Azt még megérti a gyermek, hogy az egyik szülő elhagyta a családot, de azt már ilyen korban (7-10 évesen) nagyon nehezen fogadja el, ha „új” lép a helyébe. Hogy Karcsikában milyen és mekkora nyomott hagyott az „új” papa megjelenése? Karcsikán kívül, azt hiszem, senki sem tudja. Az apa-fia harmónia pedig csak addig lesz tartós, amíg be nem lép egy (közös háztartásban élő) harmadik. Ha az apának sikerül „függetlenségét” fia nagykorúságáig megőriznie, akkor – talán – Mehmet Karcsi lelke sem sérül a mostaninál jobban.

Véleményem szerint, az isztambuli bölcs kádi - szeptemberben - mérlegelni fogja a gyerek (török) állampolgárságát, a tisztességes elhelyezést, hogy több mint egy éve „harmóniában” él környezetével, elsajátította az ország és nemzet nyelvét, szokásait, vallását(!), török apa elsőszülött fia stb. Ezért a kiadatás, a muszlim közösségből való „kitaszítás”, szóba se jöhet. Az apát viszont a nemzetközi jog alapján embercsempészésért, okirathamisításért, emberrablásért stb. el fogják ítélni. Megjegyzem, a magyar bíróság is hasonlóan járna el a magyar anya javára.

Ami számomra feltűnt: az egész Mehmet Karcsi ügy ideje alatt mélyen hallgattak a kettősállampolgárság szorgalmazói, élükön a Magyarok Világszövetsége. Pedig ebből a történetből igen jól lehetett követni és látni a kettősállampolgárság előnyét és hátrányát a legkisebb társadalmi egységben, a családban.

Végkövetkeztetés

Szerintem az apa jobb „észjátékos”, szisztematikusan és következetesen készült elsõszülött fiúgyermeke „megszerzésére”. A gyermekrablást leszámítva, teljesen logikusan és törvényesen építette fel tervét. A gyermeket mindenhol (Mo., US) a nevére íratta. Jól ismerhette a (nemzetközi) törvényeket is (vagy bújta az Internetet) Tudta, hogy ki kell húzni egy évig, és utána már nem lehet megbolygatni, kiszakítani a gyermeket megszokott környezetébõl. Feltételezem, hogy a törökök többsége tisztában van ezzel, ezekkel a jogokkal, törvényekkel, hiszen millió számmal élnek külföldön (pl. Németországban), és Mehmet Karcsi esete nem az elsõ, nem az egyetlen (és nem az utolsó). A magyar civil szervezet is jobban tette volna, ha előbb a hasonló németországi eseteket tanulmányozza, mintsem dörgedelmes levélben fordulni a magyarországi EU biztoshoz és a nemzetközi sajtóhoz. Végül, de nem utolsósorban a magyar hatóságok bürokratizmusa, a hivatalok egymás közti együttműködésének hiánya, fejetlensége, időhúzása, úgy szintén az apa malmára hajtotta a vizet.

Az anya már messze nem ennyire logikus és következetes. Õ az ösztöneire hallgatva és alapozva indult harcba ugyancsak elsõszülött fiáért. A törvényeket, lehetõségeit nem ismerte! (Pedig számíthatott egy szöktetésre, hiszen országon belül is előfordult már nem egy ilyen eset. Ezért erről az eshetőségről már a bíróság is tájékoztathatná a váló feleket!) Edina elveszett a magyar bürokráciában. A hivatalok szerencsétlenkedéseit nem ismerte fel a magyar sajtó, média sem. Úgy látszik a közvéleményt képviselő média, csak akkor mer az állam, ill. apparátusa ellen tenni, vagy legalább felemelni a szavát, ha annak (párt)politikai indítatása van?

Így aztán magyar részrõl elkezdõdött egyfajta mutogatás (Törökország felé), és a média, meg az „anyavédõk” akkora zajt csaptak, hogy annak hangja nem csak a miniszterelnökig, de az EU-ig is eljutott. Miközben a lényegrõl, az állami bürokrácia útvesztõiről egyetlen szó sem esett. Például, a rendõrség jó darabig nem lépett, csak három hét multán adott ki körözést, keresést. Persze, lehet, hogy tévedek és ez az elõírás. Ennyit kell várni, hátha vaklárma az egész, és a keresett személy megkerül. Csakhogy az anya már másnap tudta, hogy Karcsika az apjával Törökországban van! Gondolom, ezt a rendőrségen is elmondta. Aztán a nemzetközi elfogató parancs kiadása vagy öt hónapot váratott magára (lásd január 7.-i civil szervezeti meghívó). A parancsot rossz helyre küldték: az Interpol törökországi irodájába, és nem a török rendõrségnek. (olvasom valahol). Nehezen derült ki, hogy nem a külügy, hanem az igazságügy kompetenciája a „Mehmet Karcsi ügy”. A kétségbeesett anya – szerencséjére vagy pechjére - hamar felismerte a hatóságok, az állam tehetetlenségét, hiszen saját pénzén, költségén magándetektívet fogadott !!! A média, pedig ott tévedett egy nagyot, és dramatizálta el ezt a – különben hétköznapi - ügyet, hogy feljátszotta Edina pánikolását. Mehmet Karcsi esetét és keresését, kerestetését úgy állították be, mint egy (valóban) eltűnt gyermek történetét, akinek tetemének megtalálására indultak el a hatóságok.

Pedig ez nem igaz !!! Hiszen – szinte az elsõ perctõl! - az anya is tudta, hogy a fia jól van, jó kezekben van (az apjánál) ! Hiszen az apának „jó és tisztességes” szándékai voltak és vannak saját gyermeke iránt! Azt ugye senki sem tételezte fel, hogy az apa (élet)veszélybe sodorja a fiát? Nem arról szól(t) a történet, hogy Mehmet Tüysüz részeges, brutális, üti-veri élettársát és a gyermekét, és ezért a kisfiú élete (most) veszélyben forog. Mégis, valahogy ez a kép alakult ki tudatalattinkban, a „Jaj Istenem, hol a gyerekem?!” kétségbeesett anyai felkiáltásra - hála a médiának. Pedig az egész egy „piti” hétköznapi ügy: az apa jogellenesen, törvénytelenül, önkényesen megváltoztatta a gyermek elhelyezésérõl szóló (magyar!) bírósági határozatot.

.

Budapest, Friday, August 12, 2005

Kapcsolódó anyag Monday, August 29, 2005