Wednesday, July 02, 2014

A világ, Orbán szerint


Kezd alakulni az orbáni ideológia, aminek ellenszerét még nem találta meg a hazai értelmiség. Legalábbis semmi jel nincs arra, hogy az iszonyatos gyorsan burjánzó sztálini, pardon hidegháborús időkre emlékeztető szóhasználatok és propaganda szólamok ellen bármiféle fellépés lenne kishazánkban. A kiváló futballista elme hamar (még Antall idején) felismerte, hogy „hiánycikk a jobboldal” mivel a hazai társadalom „baloldali”, azaz diktatúra ellenes, de 1956-hoz hasonlóan, a társadalom szerkezeti váltását nem kívánta. Erre utal az akkori „gyárat vissza nem adunk” jelszó és a munkástanácsok megalakulása. Magyarán ’56 szellemének megfelelően1989-90-ben sem kívánta a lakosság többsége a „vadkapitalizmus”-t. Sajnos, a rendszerváltók erre nem figyeltek oda.

Orbán Viktor viszont hamar felismerte, hogy a „jobboldal”, mint hívó szó, sokak fülének kedves, és valami mást, valami reménykeltőbbet jelent, takar, mint az akkora már lejáratott (klasszikus és hagyományosan szociálisan érzékeny) „baloldal”, pláne a „szocialista” jelző. Hiszen az ország lakossága (1989-ig) mást nem ismert, mint a „magasabb rendű” szocialista társadalmat. Honnan is ismert volna bármi mást, amikor 40 éven át (közel két emberöltő!) csak az volt a jó, amit a „párt” mondott, és amitől a legkisebb eltérés is „nép- és államellenes hazaárulás”-nak számított. Ebben a „hitben” nőtt fel Orbán Viktor is, ezért jelenlegi klientúrája is csak azt tudja szajkózni, amit a szovjetrendszer 40 éve alatt beléjük vertek. „A párt a nép(nemzet) vezető ereje, mely tévedhetetlen, és mindent az ország érdekében tesz. Nálunk mindenki pártunk és kormányunk mellett van. Aki ellenkezik, az valójában a nép ellensége, és külföldről pénzelik.” Nem ismerős? Kedves mai 50 éven felüliek.

Épp 100 éve indult el a munkás- és szakszervezeti mozgalom ideológiai kettéválása. A Nagy Háború megindításakor (1914) II. Vilmos német császár a parlamentben tartott beszédében felkérte valamennyi demokratikus pártot, hogy tegyék félre az ellentéteket, és a haza, valamint a győzelem érdekében (pl. sztrájkokkal) ne hátráltassák a hadi termelést, és ezzel a hadsereg küzdelmeit. A császár felhívását a szociáldemokraták elfogadták, a kommunisták viszont nem. Apropó, a német parlamentben ekkor már képviseltették magukat a „baloldali” (szocialista) erők. A császári beszéd és az első világháború végül is (örökre) megosztotta a klasszikus munkásmozgalmat. A szociáldemokraták elfogadták a demokratikus társadalmi rendet, a magántulajdon szentségét, és a szociális jogokat parlamentáris úton képzelték érvényesíteni. A kommunisták viszont „imperialista” háborúról beszéltek, valamint teljes társadalmi átalakulásról, melyben a helyi tanácsok (szovjet) irányítják a dolgok alakulását a (párt)központ utasításai alapján.

A szakszervezeteken alapuló szocialista mozgalmakon belüli szakítás 1915-ben a zimmerwald-i (Svájc) konferencián következett be. Azóta a szociáldemokrácia a Lenin (majd Sztálin) vezette kommunista ideológia elsőszámú, mi több halálos ellensége. A Szovjetuniónak köszönhető Hitler hatalomra jutása is, hiszen a Komintern akadályozta meg, hogy a szocdemek és a kommunisták közös listán induljanak, ill. koalícióra lépjenek egymással, a nemzetiszocialistákkal szemben. Az 1932-es választási eredmény alapján a két baloldali párt együttes szavazati százaléka több volt, mint a legtöbb szavazatot kapott nemzetiszocialistáké.

A Horthy-korszakban sem üldözték úgy a szocdemeket, a hivatalos magyar baloldalt, mint azt 1945 utáni szovjetrendszerű 40 esztendőben tették. Ezt a baloldalellenes szovjet hagyományt kezdi felébreszteni a jelenlegi orbáni kurzus. Orbán rögeszméje, hogy egyenlőséget kell tenni a két (szovjet és náci) diktatúra közé, miközben saját magát és pártját a politikai paletta közepére képzeli. Csakhogy, ha középen van, akkor miért nevezi magát „jobboldalinak”? Mert szélhámos, és tudja, mi kell a szovjetrendszerben szocializálódott népnek. Megdöbbentő, ahogy a „baloldalról” nyilatkozik, azt hangoztatva, hogy „azok” soha többé ne jöjjenek vissza. Vajon milyen demokrata az, aki így beszél az ellenzékről?

Az orbáni ideológia szerint az egész hazai baloldal a szovjetrendszer (és terror) örököse, ezért nem szabad, hogy valaha is hatalomra kerüljenek. Ugyanakkor az antiszemitizmus melegágya, a Magyarországon nagy múltú szalonzsidózás állami szinten terjed. Hiszen már 1919-20-ban „liberális sajtónak” nevezték kiváló antiszemitáink a média „zsidó” részét. (Érdemes beleolvasni a numerus clausus parlamenti vitájának jegyzőkönyvébe.) Néhány éve még a „neoliberalizmus” volt a „politikai zsidózás” kódszava. Aztán rájöttek, hogy a neoliberalizmus nem is annyira „zsidó”, sőt még csak nem is kimondottan „baloldali”, hiszen Thatcher és Reagan is gyakorló hívei közé tartoztak. Ekkor áttértek a „ballib”-re, a baloldali liberalizmusra. Most ezt szajkózzák a Fidesz hívők, miközben nem is sejtik, hogy e fogalom (baloldali liberalizmus = Linksliberalismus) a német FDP (Szabaddemokraták) ideológiai alapja. Azé a párté, mely (Nyugat-)Németországban a politikai mérleg nyelvét töltötte be a múltban, hol a szociáldemokratákkal, hol pedig a kereszténydemokratákkal és keresztényszociálisokkal léptek koalícióra. Sőt, Orbán is itt (Liberális Internacionálé - LI) kezdte politikai karrierjét, míg át nem galoppozott a sokkal nagyobb tömegbázissal rendelkező néppártokat tömörítő Demokrata Uniós Internacionáléhoz (IDU) és a Centrista Demokrata Internacionáléhoz (CDI).

Orbán koncepciója teljesen világos, és jól követhető. Tudja, hogy a lakosságban mélyen él a Rákosi idők terrorjának emléke, melyet a mostani kurzus szívesen mos össze a kádári „puha diktatúrá”-val. Elvégre, alig van olyan magyar család, mely valamilyen formában nem szenvedte volna meg az 50-es éveket. Sőt, a Petőfi-körben 1956-ban – ha jól emlékszem - Háy Gyula mondta: „Rákosi alatt több kommunistát végeztek ki, mint az egész Horthy-korszakban.” Tehát, az elvhű kommunisták is megszenvedték a sztálinista terrort. Erre már nem akar emlékezni a jelenlegi miniszterelnök. Sőt, Nagy Imre és társai kivégzésére sem. Ma már nem ’56 mártírjaira emlékezünk, hanem Orbán Viktorra, aki a szimbolikus hatodik koporsó mellett mondta el előre megírt beszédét, mely akkoriban igen bátor és merész volt. Idén is ezt az Orbán beszédet ünnepeltették meg az ország népével. A pártelnök nagyon jól tudja, hogy az egész Kádár-korszak egyetlen tabuja „az 56-os események” voltak, különösen a forradalom leverése, és kegyetlen megtorlása, benne a négy (reform)kommunista kivégzése. Pedig ez a 31 évvel későbbi (1989) végtisztesség megadás tette Orbánt ismertté.

Ennek ellenére, a miniszterelnök, a pártja (Fidesz) és hívei egyre gyakrabban „komcsiznak”, intellektuális, tanult tagjai pedig „ballibeznek”. Az alaphang és alapötlet már az első Orbán-kormány idején megszületett. Akkor találták ki a szovjet és náci diktatúrák összemosását, relativizálását, ami aztán a Terror Háza nevet viselő múzeumban öltött testet. Már akkor „kifelejtették” a Holocaust-ot, a hazai zsidóság nagy többségének elpusztítását. Ráadásul, teljesen elkülönítve a város másik pontján egy mellékutcában található egykori zsinagógát jelölték ki az izraelita vallású mártírokra való megemlékezés bemutatására, melynek fenntartását a magyar állam egy alapítványon keresztül finanszírozza. Tehát, a Páva utcai Dokumentum Központnak semmi köze a jeruzsálemi Yad Vashem intézethez, vagy a Simon Wiesenthal Központhoz.

Az orbáni koncepció lényege (és célja) a szovjet-féle „proletárdiktatúrát” a náci diktatúrával azonosítani. Annak ellenére, hogy van egy kis bökkenő: Magyarországon nem volt náci diktatúra. A nyilas hatalomátvétel után terror volt: elsősorban a zsidók és katonaszökevények üldözése és kegyetlen legyilkolása, de diktatúra? Hogyan is lehetett volna, amikor a nyilas hatalomátvétel idején, 1944. október 15-én, Szeged már szovjet kézen volt, és október 9-e óta folyt a debreceni (vagy hortobágyi) csata, mely a II. világháború egyik legnagyobb páncélos csatája volt. Ráadásul a Szálasi kormányt Németországon és Horvátországon kívül senki sem ismerte el. A polgári lakosság gyakorlatilag ebből az állítólagos náci diktatúrából semmit sem érzékelt. Különben is jobban izgatta a front és a szovjet közeledése, no meg a Nyugat felé menekülés dilemmája. Ennek ellenére, az orbáni direktíva a szovjetrendszer kegyetlenségeit úgy igyekszik bemutatni, mintha az semmiben sem különbözne az amúgy Magyarországon ismeretlen náci diktatúrától.

Ennek az agymosással felérő erőlködésnek legújabb példája a Terror Háza főigazgatójának a napokban megjelent dolgozata, mely igen jól érzékelteti miként szolgálja ki ezt a pártelnöki rögeszmét a pártapparátus.

Néhány, időnként mosolyt fakasztó részlet a történelem (orbáni) újraírására tett nagy kísérletből.

Szerző: Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója
Megjelent: Heti Válasz (hetilap) 2014. június 26.

S.M.: ………A 2014-es választások után lassan semmivé válik a balliberális megmondóemberek befolyása és évtizedek óta tartó szellemi terrorja. A kánont állító ballib csapat emblematikus alakjai évtizedeken keresztül hivatottnak érezték magukat arra, hogy eldöntsék, ki szalonképes, és ki nem, ki az, aki sztárolható, sőt sztárolandó, és ki az, aki nem…..

A múzeum igazgatóasszony már cikke elején megadja az orbáni koncepció lényegét, miszerint a szovjetrendszer, a “proletárdiktatúra” magyarországi 40 éve,  a (jelenlegi) balliberális értelmiség műve.

S.M.: …..(a ballib oldal) az „okosak” nem pusztán nem értik a 21. századot, de végérvényesen be is zárták magukat abba a hatvannyolcas gondolati és értékvilágba, amelynek szavatossága réges-rég lejárt….

Meglepő a „hatvannyolcas gondolati és értékvilág” felhánytorgatása és lefitymálása, elítélése. Számomra, és korosztályom számára 1968, a prágai tavasznak, a Dubček féle „emberarcú szocializmus” leverésének éve, amikor barátaim (és szüleik) azon izgultak, hogy ne hívjanak (újra) be, és ne kelljen részt venni a katonai megszállásban. No, és folytatni lehessen az „új gazdasági mechanizmust”. Ezeknek lejárt volna a „szavatossága”? Ilyen alapon „az ötvenhatos gondolati és értékvilág szavatossága is réges-rég lejárt.”

Ezután Schmidt Mária hosszasan foglakozik az MSZP-vel és Mesterházy Attilával, és jó példának Orbán Viktort, valamint kiváló pártszervező képességét hozza fel, mely a Fideszt a 21. századi kihívásoknak megfelelő párttá alakította át. Vajon az igazgatóasszony cikke írása közben arra nem gondolt, ha a Fidesz elnökét követné az MSZP és Mesterházy Attila, akkor 2014-ben nem lett volna meg a kétharmados többség. ;-)

S.M.: ……Ezt a gondolatmenetet alkalmazva az 1944. március 19-i náci megszállást nevezhetjük tehát egyfajta „baráti segítségnyújtásnak” is, hasonlóan ahhoz, ahogy a szovjet hadsereg „segítette meg” magyar szövetségesét 1956. november 4-én…….

Schmidt Máriának ezt a gondolatmenetét alkalmazva, tisztelettel megkérdezném, 1944. március 19-én hol voltak a „pesti srácok”? 1956. november 4-hez hasonlóan hányan haltak meg (utcai harcokban) a náci megszállás napján, vagy az azt követő napokban?

S.M.: ……. A Szabadság téren is ott magasodik a szovjet hősi emlékmű, mely azoknak a megszálló szovjet katonáknak állít emléket, akik több mint százezer magyar nőt becstelenítettek meg, kifosztották és terrorizálták az egész országot………

Remek érv! Csak az a baj vele, hogy ezzel a történészasszony is alátámasztja, hogy a nácik nem a fronttal és nem ellenségként jöttek Magyarországra!

S.M.: ……Oda jutottunk, hogy egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát és az „áldozatiságot” ki akarják terjeszteni azokra a generációkra is, amelyek semmiféle atrocitást nem szenvedtek el. ………

Óriási öngól! Schmidt Mária nem veszi észre, hogy saját maga és hívei ellen szól. Lásd napjaink hivatalos, államilag fizetett megmondóit, akik koruk miatt semmiféle atrocitást nem szenvedtek el, mégis szidják a “komcsikat”. Az idősebb Fidesz-hívők többsége, pedig élvezte a gulyáskommunizmus minden előnyét. Tudjuk, belülről bomlasztották a pártállamot, mint pl. Pozsgay vagy Szűrös.

S.M.: …Két diktatúrát éltünk meg……


Kedves Schmidt Mária, tessék megnevezni mind a kettőt! Az egyiket, amit proletárnak szokás nevezni, jómagam is átéltem. A másikról nem tudok, nem hallottam. A családi legendárium is csak a (’19-es) „kommün”-re emlékszik, mint diktatúrára. Terrorról hallottam: vörös, fehér, majd nyilas (és az „átkos”-nak nevezett „személyi kultusz”). Tehát, tisztelettel kérdem: melyik volt az a másik diktatúra, amiben Ön élt, ill. Ön szerint mi is éltünk?

S.M.: ……..Lehetséges, hogy az USA elnöke, a magyarországi cionisták akkori vezetője, valamint az Auschwitzot megjárt kiváló történész, a korszakról több alapművet megjelentető Ránki György egyaránt rosszul ítélték meg a nácik szerepét a magyar zsidóság elpusztításában? Jellemző, hogy az emlékművet ellenzők velük szemben a legelvetemültebb gonosztevőknek: Eichmannak és Veesenmayernek önmentegető tanúvallomásaira hivatkoznak. ……

Kemény csúsztatás! Mellébeszélés. Térben és időben. A cionisták vezetője 1944. február 25-én kelt leveléből olvashatunk. Tehát, náci megszállásnak (a köztudatban) még híre-hamva sincs. Roosevelt elnök, pedig már a megszállás után (március 24.) jelezte, hogy új (hadi) helyzet alakult ki. Ezért áprilistól megindult Budapest (és az ország) szönyegbombázása, valamit titokban előkészítették Wallenberg Magyarországra küldését. Bármennyire is kiváló történésznek tartja Ránki Györgyöt Schmidt Mária, Ránki művein erősen érezhető a pártosság, a pártállami (szovjet) irányvonal, a megfelelési kényszer. Gyakorlatilag mindhárom idézet nem a zsidóság 1944. március 19-e utáni helyzetével és a deportálás lefolyásával foglalkozik, hanem csak a várható nagyon komoly (élet)veszélyre figyelmeztet.

A Szabadság téren felállítandó emlékmű (elvi) problémája nem a náci megszállás ténye, hanem az azt követő zsidóüldözésben a magyar állam és a lakosság nagy részének aktív közreműködése, mely az első világháború elvesztése óta államilag táplált antiszemitizmus egyenes következménye.

Ezért ellenzi a történészasszony Eichmann és Veesenmayer tanúvallomásaira való hivatkozást, mivel jól tudja, hogy azok az „önmentegetőzések” ellenére, a deportálás lefolyásáról hiteles képet adnak.

A Rényi András civil aktivistáról írt sorok, gusztustalanok, személyeskedők, nem méltóak egy főigazgatóhoz.

S.M.: …… a nemzetit meghaladó, vagyis nemzetekfeletti, értsd, kozmopolita, vagy internacionalista értékközösség tagjaként értelmezi magát, miközben egyes képviselői észre sem veszik, hogy valójában idegen érdekek kiszolgálóivá szegődtek el. Persze olyanok is vannak közöttük, akiket rendesen megfizetnek fáradozásaikért. Nincs ebben semmi meglepő, a mi balosaink ehhez szoktak hozzá, ebben szocializálódtak. Ahogy a múltban, úgy most is a mindenkori birodalmi status quo érdekeit védik. Amíg a szovjet birodalom létezett, addig a szovjet érdekek képviseletét tekintették irányadónak, most pedig a Nyugat, vagyis az USA, illetve az Európai Unió, esetleg Németország szempontjainak szolgai kiszolgálóivá képezték át magukat…... (…) a legfontosabb: ők, vagyis ennek a csapatnak minden tagja meggyőződéses nemzetellenes…..

Ez már kemény 50-es évek, annak is az első fele a Szabad Nép félórák ideje. Csak mosolyogni lehet, mert különben igen szomorú, hogy hová jutott az orbáni ideológiának megfelelni akaró sisere had.

S.M.: ……A „tévedhetetlenek társasága” (a ballibek – szerk.) fél évszázadon keresztül azért marasztalta el a két háború közötti magyar politikai elitet, mert az a Nyugathoz akart tartozni, és a Tanácsköztársaság tapasztalatait is levonva, elvetette a kommunista modellt és ezért ellenségének tekintette a Szovjetuniót…….

A „tévedhetetlenek társasága” – így nevezi Schmidt Mária a mai „ballibeket”, és az orbáni koncepciónak és propagandának megfelelően varrja a jelenlegi ellenzék nyakába a szovjetrendszer 40 évét.

Ráadásul keményen csúsztat, hiszen a moszkoviták sohasem állították, hogy a két háború közti magyar politikai elit a Nyugathoz akart tartozni! Sokkal inkább azt kifogásolták és vetették a Horthy-korszak szemére, hogy az olasz, majd a német gazdasághoz és (kül)politikához közeledtek. Eleinte Mussolini antiszemitizmustól mentes Olaszországa volt a példakép, ahonnan az irredenta szó és fogalom (is) származik, és Trianon után igen népszerű lett. Majd a Harmadik Birodalom hihetetlen gyors (gazdasági) felemelkedése ejtette ámulatba nemcsak a vezetést, de a lakosság többségét is. Minden szép és jó (minőségű) volt, ami a Made In Germany feliratot viselte, legyen az egy papírlap, egy ceruza, vagy bármi más. Persze a trianoni területveszteségek visszaszerzése is fontos szerepet játszott. Nem véletlen, hogy a tengelyhatalmakkal kereste a kapcsolatot a két háború közti magyar politikai elit. Nem pedig a (nagybetűs) Nyugattal.


Végkövetkeztetés

Szomorú, hogy a legsötétebb (sztálinista) 50-es évek szelleme és szemlélete kezd újjáéledni Magyarországon. Ez az ötoldalas írás akár a Szabad Nép-ben is megállta volna a helyét. Ugyanakkor az orbáni ideológia világos és tanulságos: az információ hiányára épülő ellenségkép nélkül a központi hatalom, a „centrális erőtér” kerülne veszélybe. Mint ahogy már volt rá példa a sztálinsta, hidegháborús időkben.










Labels: , , , , , , , , , ,

1 Comments:

Blogger Cserba Jànos said...

Dear Stephen! nagy érdeklodéssel olvastam kivàlo -as usual - iràsodat, ami komoly tanulmàny, és sokkal nagyobb nylvànossàgot érdemelne ( Elet és Irodalom! ) Nemcsak a torténeti-torténelmi hàttér bemutatàsàt tartom nagyon alaposnak és pontosnak, hanem S.M. -àltalam is minosithetetlennek tartott - mocskolodàsànak kritikàjàt is. Es persze, ami szàmomra kulon orom - az az iràsod etikai értéke! Koszonom!

7:26 AM  

Post a Comment

<< Home