Észjáték - Putyint behúzták a csőbe (?)

Az MH17-es maláj járat gépének lelövése a sokk és a felháborodás mellett elsősorban politikai indulatokat váltott ki. Méghozzá elég rendesen hozta vissza a hidegháború hangulatát és gondolatvilágát. Amikor csak jó és rossz létezett, és mindent feketében és fehérben láttunk.

Manapság is előítélettel vagyunk az oroszokkal szemben, mivel bennünk él a szovjet időkben megtapasztalt brutalitás és az emiatti ellenszenv. Ehhez hozzájárul Putyin (KGB-s) múltja, valamint a Szovjetunió imperialista terjeszkedése, és „felszabadító” harcai (Kuba, Angola, az egész arabvilág, Afganisztán, stb.). Ettől képtelen megszabadulni a nyugati világ, és megérteni az „orosz lelket”, no meg a történelmi hátteret, amiből az egész jelenlegi ukrán-orosz konfliktus gyökeredzik.

Röviden. A Kijevi (Rusz) Nagyfejedelemséget tekintik az orosz nép, nemzet eredetének. Az ukrán (magyarul „határ menti”), mint szó, fogalom csak a 19. század végén terjedt el. Az I. világháború kitöréséig a mai Ukrajna nyugati része (Kelet-Galicia néven) az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, hivatalos nyelv a lengyel volt, mivel a lakosság többsége is lengyel volt. A keleti rész mindig cári Oroszországhoz tartozott. Az „ukrán” szót, fogalmat a 19. századi nacionalista mozgalmak alkották meg. A legnagyobb ukrán nemzeti költő Tarasz Sevcsenko műveiben nem található az „ukrán” szó! Ő csak a kozák, orosz és „kisorosz” kifejezéseket használta. Csak amikor a „kisorosz” már lenéző, degradáló szó lett az orosz társalgási és társadalmi életben, kezdett terjedni (igen gyorsan) az „ukrán”. A legjobb példa az ukrajnai születésű író, az orosz irodalom klasszikusa, Nyikolaj Gogol (ukránul Hohol) esete, ill. élete. Sohasem ismerték el orosznak, mindvégig „kisorosz”-nak tartották és nevezték. Egyes vélemények szerint ez járult hozzá halállal végződő depresszióijához. A jelenlegi orosz-ukrán viszonyra jól jellemző, hogy a Gogolról 1902-ben, tehát bőven a cár idejében, elnevezett szentpétervári utcát, 1993-ban újra eredeti nevére Malaja Morszkaja-ra változtatták. (Szentpétervár körzete (oblaszty) pedig továbbra is Leningrád nevét viseli.)

A függetlenségre törekvő ukránok éppúgy elnyomó ellenséget láttak a cári Oroszországban, mint a Szovjetunióban. Külön szerencsétlenség, hogy az 1941. júniusi náci orvtámadást sokan felszabadulásként élték meg. Amibe közrejátszott a szovjetrendszer gyűlölete, mely alig tíz évvel korábban (1932-33) az ukránok millióinak éhhalálát okozta. A hadiszerencse megfordulása, és a szovjetrendszer visszatérte még több szenvedést hozott Ukrajna lakosságára. A krími (muszlim) tatárokat náci kollaborálással vádolta a moszkvai vezetés, és szülőföldjükről kollektíven kitelepítették őket. A Vörös Hadsereg ukrán katonái ezrével lettek öngyilkosak 1945-46-ban, amikor megtudták, hogy a német hadifogolytáborokból kiszabadulva a szövetségesek visszaadják őket a szovjeteknek. Ugyanis volt egy megállapodás: minden felszabadított hadifoglyot saját hazájába (hadseregéhez) kell visszajuttatni. A brit és amerikai hadvezetés és politikusok már akkor sem értették az ilyen „nüánszokat”, hogy a hazatérő hadifoglyot „gyanúsnak”, azaz ellenségnek tekintik saját hazájában.

A szovjet propaganda napjainkban is továbbél: az oroszokkal szemben ellenséges ukránok (mind) „fasiszták”. Stefan Bandera nevét és híveit említik, miközben a szovjetellenes ukrán nacionalista vezért már a Szovjetunió elleni náci orvtámadást követő napokban (1941. július 5.) Berlinbe, majd koncentrációs táborba hurcolták, miután Lviv-ben (Lemberg) 1941. június 30-án kikiáltotta a független Ukrajnát.

Ukrajna és az ukránok épp úgy nem tudták feldolgozni a múltat, mint a szovjet által megszállt többi ország és nép, így a magyar sem. A „narancs forradalom” nyugat-orientálású szabadságot és (kapitalista) gazdaságot ígért. Vagy legalábbis remélt tőle az átlagember. Ez lassan korrupciós válsághoz vezetett, melyben már felütötte a fejét az orosz-ellenesség, ill. az „európai orientáltság”. Idén februárban az oroszbarát Janukovics elnök elűzését kitörő lelkesedéssel fogadta a Nyugat (USA, EU). Be is ígértek anyagi segítséget, aminek fejében új felvevőpiacot remélt a válságból kifelé tartó nyugat-európai gazdaság (euró-övezet). Ugyanígy tekintett Kijevre Oroszország is, nemcsak vámuniót ígérve, hanem sokkal érzelmibb alapon, hiszen az egész orosz nemzet bölcsője ez a történelmi terület. A gazdasági csőd szélén álló Ukrajna lakói – különösen a keleti országrészben - visszasírják a szovjetrendszert, amikor a javak elosztása sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint most a „kapitalizmus”-ban. Ráadásul a határ túloldalán, Oroszországban, sokkal magasabb az életszínvonal.

Ugyanakkor Janukovics elűzésében, az utcai összecsapásokban, tevékenyen részt vettek a nacionalisták is. Ekkor jelent meg az orosz médiában a „nacionalista, nacionalisták” szó, ill. kifejezés, mely finoman, de egyértelműen a szovjetellenes egykori „fasisztákra” utalt. Nem véletlenül, hiszen e csoportok felmenői a nácikban látták az egységes Ukrajna függetlenségének megteremtését.

Közben a Krím-félsziget népszavazással való elcsatolása mellett két kelet-ukrajnai „oblaszty” (kerület, megye) Donyeck és Luganszk is népszavazást tartott és kikiáltották a maguk kis „népköztársaságát”. Mintha erről a tényről, eseményről a magyar média nem számolt volna be. Vagy, ha igen, akkor sem tudatosult az emberekben. Ugyanis ez a két népköztársaság (kb. 50.000 km2 és 7 millió ember)  képezi azt a területet, ahonnan hónapok óta harcokat jelentenek. Tehát, nem valamiféle felkelők, a lakosságot félelemben tartó, terrorizáló „szabadcsapatok”, hanem reguláris katonaság, a népköztársaság hadserege. Mindkét népköztársaságnak van államigazgatása, miniszterelnöke, kormánya, stb. Igaz, a nyugati jelentésekben jelzőként mindig hozzáteszik, hogy „önjelölt”, mivel egyetlen ország sem ismerte eddig el őket.

Oroszország támogatja ezeket a "pro-orosz szeparatistákat", a kijevi kormány viszont fel akarja számolni őket. Egyelőre ez nem sikerült, annak ellenére, hogy az ukrán kormánycsapatok kegyetlen támadásokat intéznek ellenük. Erre föl kapnak hallgatólagos fegyveres támogatást Moszkvától. Érdekes, hogy ellentétben a Krím-félszigettel, ezek az önjelölt népköztársaságok NEM akarnak csatlakozni Oroszországhoz! Kétnyelvűek (ukrán és orosz), és a fizetőeszköz az ukrán hrivnya. Politikai megfigyelők szerint meglehetősen „balosak”, vezetőik megnyilatkozásai szovjet időkre emlékeztetnek. A központi, kijevi kormányt nem ismerik el, azt „junta”-nak tartják, az ukrán hadsereget, pedig „horda”-nak.

A kijevi kormánycsapatok kegyetlen és kíméletlen támadásaik ellenére sem tudják a területet visszaszerezni, és a népköztársaságokat megszűntetni. Igaz, ehhez az ellenálláshoz hathatós segítséget nyújt Moszkva. Nem véletlen, hogy a kormánycsapatok támadása elakadt, és június 6. óta négy harci repülőgépüket lőtték le a „szakadárok”.

A maláj gép (MH17) lelövése óta (július 17.) igen intenzív lett az ukrán titkosszolgálat. Meglepően sok képet és videót (!) hoztak nyilvánosságra, a világ közvéleménye felé annak bizonyítására, hogy orosz (BUK-M1) rakétákkal követték el ezt a borzalmas tömeggyilkosságot. A közzétett titkos anyagok mind a Donyecki Népköztársaság területén készült. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kijevi kormány emberei mindenhol ott vannak a szakadár köztársaság(ok)ban, és közelről figyelik az ott zajló katonai mozgásokat.

Ez persze fordítva is igaz (lehet), hiszen a szakadárok katonai vezére örömujjongva jelentette, hogy lelőttek egy ukrán katonai gépet (AN-26), csak később jött rá, hogy tévedés van! Egy polgári utasszállító repülőgépet ért találat.

Igor Girkin, a szakadárok 43 éves katonai vezetője orosz állampolgár és előzőleg az orosz titkosszolgálat aktív tagja volt, aki sok bevetésen vett részt a boszniai, valamint a csecsen háborúkban. Beceneve: Sztrelkov, ami kb. fegyvert jelent. Július 17-én, moszkvai idő szerint délután 17:50-kor az interneten jelentette: ”Torez térségében lelőttünk egy AN-26-os repülőgépet. Figyelmeztettük őket (ukránok), hogy NE repüljenek az égboltunkon.” Nem sokkal később javították a hírt, hogy ezt nem Sztrelkov, hanem egy „szemtanú” mondta. Majd (mikor rájöttek, hogy egy nemzetközi utasszállítóról van szó) az egész híranyag eltűnt a netről, és helyette kiírták, hogy tévedés történt, ilyet Girkin nem mondott, csak egy szemtanút ismételt.

Ebből az epizódból viszont arra lehet következtetni, hogy mind a két titkosszolgálat (orosz és ukrán) remekül ismeri a másik lépéseit. Tehát Girkin biztos volt, hogy egy AN-26-os gépet szedtek le. Amiből az következik: érkezéséről, (pontos) útvonaláról – jó előre - tudtak.

Hogy mégsem egy AN-26-ost talált el a rakéta, hanem egy Boeing 777-es (utasszállító)gépet, pedig azt jelzi, hogy az ukrán titkosszolgálat is tudott a szakadárok tervéről. Ők viszont odaszóltak a földi légi irányításnak, hogy az MH17 útvonalát „kicsit” északabbra vigyék. Egy ország légterébe berepülő utasszállító pedig követi a légiirányítók utasítását. *** (lásd Breaking! az oldal alján !!!)

Ez a térkép (kattints rá!) jól mutatja, hol haladt a maláj gép július 16-án és 17-én.

Ezen (kattints rá!) pedig az is jól látszik, hogy a többi légitársaság gépei elkerülték a nem ajánlott, veszélyes térséget. (Mindkét térkép forrása a BBC)

Ez lehetett a (gonosz) mesteri terv, melynek keretében 298 emberélettel fizettek Putyin hatalmának megingatásáért, és a jelenlegi ukrán kormány nemzetközi bizalmának megerősítéséért.

Ennek az okfejtésnek egyetlen gyenge láncszeme a BUK-M1 rakétakilövő ”érzékenysége”. A földi személyzet mit tud követni az égbolton a radarképernyőn keresztül? Mennyire tudja behatárolni és megkülönböztetni a repülőgépek típusát, esetleg jelzését (felségjelét)? Szerintem sehogy, illetve a ravasz ukrán titkosszolgálat egy olyan gép (AN-26) érkezését közölte a szakadárokkal, melynek adatai megközelítően megegyeztek a radarképernyőn észlelhető gép (MH17) adataival.

Kíváncsian várom a szakértők véleményét, és kutatási eredményét. Az eddig közölt adatok kizárólag a nyilatkozók saját igazát bizonyították. Például a magasságot, illetve a tiltott magasság feletti repülést. Hogy orosz volt a rakétakilövő, afelől nem lehet kétség. Hiszen a BUK-M1 kezeléséhez jól képzett személyzetre van szükség.

Két megválaszolatlan kérdés maradt:

1. Miért irányították az ukrán hatóságok a maláj gépet északabbra, mint az azt megelőző napon, napokban?

2. A szakadárok miért voltak olyan biztosak, hogy egy ukrán katonai gépet lőttek le?

*** Breaking!  (2014.07.23. 12:12)


Igazolva látom sejtésemet, hogy az ukrán légi irányítás - együttműködve az ukrán titkosszolgálattal - a maláj gépet abba a körzetbe irányította (ill. tartotta), ahol a szakadárok (egy „füles” alapján) az (állítólagos) ukrán katonai gép (AN-26) érkezését várták.


A Times of India számolt be arról, hogy az Air India egyik - ugyancsak Boeing 777-es – gépe Delhi-ből Birmingham-be tartott, és mindössze 25 kilométerrel haladt el a szerencsétlenül járt MH17 mellett, amikor meghallotta a dnyepropetrovszk-i (ukránul dnyipropetrovszki) légi irányító központ utasítását. Az Air India pilótái szerint az ukrán földi irányítás utasította a maláj gép (MH17) személyzetét a „direct routing” (az egyenes irány) betartására. Ez egy repülési szakzsargon, mely azt jelenti, hogy ellentétben a földi irányítási pontok „cikk-cakk”-ban követésével, a „egyenes iránnyal” (direct routing) lehet időt és üzemanyagot spórolni.  A szerencsétlen maláj gép pilótái hittek és követték az ukrán földi irányítás barátinak és kedvezőnek tűnő utasítását.
 

Az eredeti szöveg angolul

Minutes before the crash caused by a missile strike, the AI pilots had also heard the controller give the Malaysian aircraft MH17 what is called "a direct routing". This permits an aircraft to fly straight, instead of tracking the regular route which is generally a zig-zag track that goes from one ground-based navigation aid or way point to another. "Direct routing saves fuel and time and is preferred by pilots. In this case, it proved fatal," said an airline source.  (Times of India)

Előzmény
.
Flight MH17 - ki a felelős?   Sunday, July 20, 2014