A nemzetállamok Európája

A magyar média nem igazán számolt be olyan részletesen és pártatlanul a milánói találkozóról, mint az elvárható lett volna a nyugati, elsősorban angol nyelvű tudósítások alapján. Sokkal inkább belterjes, provinciális módon, (és kárörvendően) Orbánt tették az ott történtek középpontjába annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök – sportnyelven - labdába sem rúgott, ezért el sem ment, pedig meghívása volt! Ugyanakkor a találkozónak komoly visszhangja lett a világsajtóban. Az EU választások előtt igenis oda kell figyelni, mi történik a világban, különösen Európában. A nyugati megfigyelők a „szélsőjobb” (far-right) jelzővel illetik azt az új formációt, amely erős frakciót alakíthat a májusi európai parlamenti választások után. Ennek az új EU-s frakciónak az olasz Északi Liga elnökét, jelenlegi kormányfő-helyettest és belügyminisztert, Matteo Salvini-t tekintik a szellemi atyjának. Igen, valamikor szó volt, hogy Orbán is jelentős szerepet kaphat, de a „pávatánc”-ot a nyugat-európai szélsőjobboldaliak sem veszik be. Ha Orbán egy új frakcióban akar vezető pozíciót (mondjuk alelnöki posztot), akkor előbb ki kellene lépnie az EP legnagyobb frakciójából, a néppárti tömörülésből (EPP). Mint ahogy ezt 2000-ben tette, amikor lemondott a Liberális Internacionálé alelnöki tisztjéről, és pártjával (Fidesz) együtt átlépett az Európai Néppártba. Napjainkra eltűnt ez a húsz évvel ezelőtti (politikai) elszántság, helyette populista lett, aki - mint a magyar lélek kiváló ismerője - csak azt fújja, amit hazai hívei hallani szeretnének.

Az EU-s választási kampányban jó partnernek bizonyul a hazai ellenzék is, mely ugyancsak a megszokott Orbán-ellenes szövegeket szajkózza, miközben még csak célzás sincs alternatívára, például a jövőt illetően, mit kellene Magyarországnak tennie. A „maradjunk az EU-ban”, meg „mi európaiak akarunk maradni”, édeskevés. Épp olyan semmit mondó, de jól hangzó (populista) kortes beszédek, mint az EU-s kampánytól független eddigi ellenzéki megszólalások. Sehol egy utalás, magyarázat, figyelemfelkeltés, hogy valójában van-e koncepciója Orbánnak arra, hogy mi legyen Európával, és benne Magyarországgal, ha annyira megerősödne az európai parlamenti szélsőjobb, hogy kormányzási, de legalábbis beleszólási jogot szerezne? A megszokott nacionalista szlogeneken kívül („megvédjük határainkat”, „idegeneket nem engedünk be és nem keveredünk velük”, „a mi hazánkban nekünk senki se dirigáljon külföldről”, stb.) Orbán, eddig semmilyen jövőképet nem vázolt fel. Például, hogyan nézne ki a „nemzetállamok Európája”? Különös tekintettel annak gazdaságára, melynek fel kell majd vennie a harcot az USA-val és Kínával. Ez a legfőbb probléma ma is az EU-ban. Ezt Nyugat-Európában látják, és ha eddig csak szőrmentén jelezték, azért tudvalevő, komoly átalakításokat terveznek a májusi választások után. Ezt jól érzi és látja Orbán is. Nem hiába rémisztgetik, pardon „készítik fel”, miniszterei a lakosságot a közeledő „válságra”. Magyarul, az EU-s pénzek elapadására.  Különben az összes feltörekvő szélsőjobboldali mozgalommal ez az igazi baj: halvány lila elképzelésük sincs a nemzetállamok együttműködéséről, az európai gazdaság működéséről. Ha nem „Brüsszel irányít”, akkor mi lesz a gazdasággal? Ha központilag nem szednek be adókat, mert az a nemzetállamok kezébe kerül, és minden ország maga intézi dolgait, akkor az esetleges pillanatnyi pénzügyi nehézségeiket hogyan fogják egymás közt kisegíteni? Vajon a nemzetállamok például védővámokat fognak bevezetni tartalékaik feltöltésére? Mi lesz a „közös valutával” (euró)? Ismét váltani kell majd a „nemzeti valutákra”, ami igencsak meg fogja nehezíteni a külkereskedelmet, a kezelési költségekről nem is beszélve! Egyáltalán, hogyan képzelik el az európai prosperitást (a gazdasági, üzleti fellendülést), a versenyképességet az USA-val, Kínával szemben?  Ezek nagyon fontos dolgok, egy ország, egy nemzetállam, és azok Európája számára. Ezt hiányolják leginkább a szakértők is az alakuló új európai parlamenti frakció, és jövendő tagjai, elképzeléseiből.

Jelenleg négy európai országban van szélsőjobboldali, populista kormány hatalmon: Olaszország, Magyarország, Ausztria és Lengyelország.  Legalább még két országban (Franciaország és Hollandia) jelentős a szélsőjobb. A milánói összejövetelre 20 országot hívott meg Salvini, amire végül csak négyen jöttek el.  Salvini-n kívül két EP képviselő, Jörg Meduthen, a német AfD-től, és Anders Vistisen, a dán „néppárt”-tól, valamint Olli Kotro, aki nagy reménységű jelölt a nacionalista finneknek az EU-s parlamenti választásra. A most vasárnap (2019. március 14.) tartott finn parlamenti választáson mindösszesen 0,2 %-kal (5.000 szavazattal) maradt alul a győztes szociáldemokratáktól, a Finnek nevű párt, mely igen erős (szélső)jobboldali jelenlétet mutat a finn politikai életben.

Megfigyelők szerint, bármennyire is erősödnek a szélsőjobboldali pártok (saját hazájukban), egy ütős, erős parlamenti frakció létrehozása nem valószínű. Borzasztó nagy elvi ellentéteket kellene félretenniük. Salvini szoros barátságot épített ki a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés/Tömörülés nevű pártjával. Ugyanezt az olasz szélsőjobboldali Salvini-nek nem sikerült elérnie a lengyel Jarosław Kaczyński-val, mert bármennyire is azonos a gondolkodásuk a migráció és az „európai kultúra” terén, a lengyelek történelmi orosz-ellenességét senki sem tudja megváltoztatni. Különösen Salvini nem, aki köztudottan Putyin csodálója, és az Oroszország elleni szankciók mielőbbi megszüntetésének szorgalmazója. Megfigyelők szerint a franciákat és a lengyeleket nem lehet közös nevezőre hozni.

Salvini meg akarja törni a jelenlegi Európát (EU) domináló francia-német tengelyt is. Mint látható, Orbántól eltérően, a nyugat-európai szélsőjobbnak van elképzelése egy „új Európa megteremtésére”, kivéve a gazdaság átalakítására, ami nélkül nem lehet prosperáló Európát építeni.  Kicsit hasonló a probléma, mint a szélsőbaloldali eszmék terjedése és uralkodása idején. A kommunista rendszerek is a gazdaságba buktak bele.

 

 

Érdekvédelem (2019)

Egy tehetséges fiatalember, aki a magyar „média” világát igen jól ismeri, már másodszor futott bele ugyanabba a hibába, amiből kiderül, hogy az érdekvédelem nem az erőssége. Nemrég azzal dicsekedett, hogy „Berlinben, a német Országgyűlés (Bundestag) mellett található a Német Újságírók Szövetsége (DJV - Deutscher Journalisten-Verband), ahol ő járt, méghozzá egy magyar újságíró küldöttség tagjaként”. Ezt a butaságot, pardon tévedését próbáltam a Facebook-on elmagyarázni neki, de csak nem akarta megérteni. Dani összekeverte a Német Újságíró Szövetséget, a német Országgyűlés mellett működő sajtóközponttal (Bundespressekonferenz). A Media1 alapítója és tulajdonosa (Szalay Dániel), aki igen sokat tesz a tisztességes hazai tájékoztatás érdekében, végig állította, hogy ő a Német Újságíró Szövetségben járt, ahol egy parlamenti képviselő (sic!) is fogadta őket. Ezt a történetet ellenpéldának szánta a magyar viszonyokra, ahol a parlamenti sajtótájékoztatóra (esetünkben a miniszterelnök sajtótájékoztatójára) a kormány kénye-kedve szerint hívja meg, vagy tartja távol a hazai média képviselőit. Hiába magyaráztam Daninak, hogy más a rendszer!

A német Parlamentnek saját sajtóközpontja van, ami nem azonos a német újságíró szövetséggel (DJV). A német parlament sajtóközpontja (Bundespressekonferenz = BPK) csak külön bejegyzett és kijelölt (akkreditált) tudósítókat enged be a sajtótájékoztatókra. A sajtóközpontba be kell jelentkezni, méghozzá annak a lapnak (tv, rádió, online hírportál, stb.) a szerkesztőségének, amelyik a helyszínről akar tudósítani, és képviselője a sajtótájékoztatón kérdéseket kíván feltenni. Valójában, nagyon erős „szűrésen” esnek át azok, akik a parlamenti sajtótájékoztatón részt kívánnak venni. Tehát, „mezei” újságíró oda be nem teheti a lábát. Sőt, az is kikötés, hogy csak olyan újságírót fogadnak be a sajtóközpontba tagnak, aki berlini (vagy bonni) lakos, és állandó parlamenti, vagy berlini tudósító. A tagsági igazolványért fizetni kell, és az meghatározott időre szól, amit (állandóan) meg kell újítani. Természetesen, minden jelentkezőt elfogadnak, aki megfelel a politikamentes szigorú kritériumoknak.  Viszont Németországban ismeretlen, az a „magyar gyakorlat”, hogy valakit, vagy valamely médiumot politikai hovatartozása miatt ne hívnának meg egy parlamenti (pl. kormány) sajtótájékoztatóra. A német gyakorlat tehát, aki tagja a parlamenti sajtóközpontnak, az bármikor bemehet az összes sajtótájékoztatóra, amit a kormány- vagy valamelyik parlamenti párt, ill. képviselője tart.

A közelmúltban egy másik baklövése volt Daninak, ami sajnos a hazai társadalomra oly jellemző, és jól mutatja a régi (pártállami) beidegződést. A többség ma sincs tisztában az érdekvédelemmel, az érdekvédelmi szervezetekkel. Pontosabban: a szakszervezetek, és a szövetségek közti különbséggel.  Angolul könnyebb megérteni, hogy mi a különbség a „labour”(labor) és a „professional” között. Talán magyarul a kék- és fehér gallérosok tábora érzékelteti azt a különbséget, amit a szakszervezet és a szövetség képvisel, miközben tagjai érdekeiért küzd. A szakszervezetek a kék-gallérosok (melósok), a bérből és fizetésből élők (alkalmazottak) érdekeit képviselik. Legtöbbször a béremelés, a minimálbér, valamint a kollektív szerződések betartása, a munkakörülmények javítása a legfőbb cél. Végső fegyverként, pedig ott a sztrájk. A fehér-gallérosok (professionals) ezzel szemben szövetségben tömörülnek (lásd, írók, újságírók, orvosok, mérnökök, stb.). Talán a legnagyobb (és jól érzékelhető) különbség, hogy a fehér-gallérosok nem sztrájkolnak, ellentétben a szakszervezetekkel. A szövetségek tagjai ugyanis nem csak bérből és fizetésből élők (lehetnek), hanem vállalkozók, önállók, stb. ezért ők elvből sem sztrájkolhatnak. Hiszen nincs ki ellen. Ez Magyarországon nem egyértelmű, ill. annyira összekuszált a munka- és jogviszony, hogy az szinte követhetetlen. Azért, az mégis csak látszik, és észlelhető, hogy a szakszervezetek feladata és helyzete más a társadalomban, mint a szövetségeké. Habár mindkettő érdekvédelmi feladatot lát el.

Szóval, a napokban olvastam Dani remek hírportálján (Média1), hogy

Közleményt adott ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Echo TV bezárása, illetve a Hír TV munkatársainak az eddigi információk szerint 180 főt érintő tömeges elbocsátása kapcsán.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint elfogadhatatlan a szerintük megfélemlítő hatású tömeges elbocsátás, ezért jogi segítséget ajánlanak a HírTV-től elbocsátottaknak.

A hír meglepett. Milyen alapon ad jogi segítséget egy országos érdekvédő szervezet, olyanoknak, akik nem a szövetség tagjai? Hozzászólásként meg is írtam Daninak:

Egy érdekvédelmi szervezet feladata tagjai védelme (ezért fizetnek tagdíjat). A nem tagokkal nem szokás foglalkozni. A szolidaritás nemes dolog, de a nem-tagok ennél többet nem kaphatnak, vagy előbb be kell lépni tagnak. (Ez a világon mindenütt így van).

Dani válaszából jól kivehető a hazai mentalitás, az, hogy (a szokásos „jobb- és baloldal”) politikát próbál belevinni, miközben érzi, hogy itt valami nem stimmel.

Szalay Dániel Lehetnek tagok hírtévések is. Ahogy vannak közmédiások is.

Ekkor megpróbáltam (röviden) elmagyarázni a valós (nemzetközi) helyzetet

Stephen Elekes Mellébeszélsz Dani, vagy nem érted egy érdekvédelmi szervezet működését. Előbb tagnak kell lenni, felvenni, belépni, tagdíjat fizetni! Aztán lehet jogsegélyt kérni és adni (a tagnak). Ez a felhívás ebben a formában a szervezet és tagjai lejáratása. A szolidaritás, az együttérzés, nemes dolog, de ez így propagandista, politikai pamflet - távol áll a demokrácia alapjától.

Hamarosan megjött a MÚOSZ elnökének a hozzászólása (is)

Miklós Hargitai A MÚOSZ hagyományosan az egész szakma érdekképviseletét igyekszik ellátni. (Amúgy amikor a Népszabadságot bezárták, és ment az alkudozás a munkáltatóval, a kirúgottak rengeteg segítséget kaptak a Hír TV-től).

Ez a hozzászólás ugyancsak meglepett. Én az újságírást a „fehér-gallérosok” táborába sorolom, azaz nem szakma, hanem hivatás, éppúgy, mint az orvos vagy a mérnök. Ráadásul egy olyan hivatás, amihez nem kell „végzettség”, vagy „diploma”. A megfogalmazás, miszerint „az egész szakma érdekképviselete”, engem a pártállami időkre emlékeztet. A hazai gondolkodást, 30 évvel a rendszerváltás után, még mindig a politika itatja át. Ha valóban egy független, országos érdekvédelmi szervezet lenne, akkor tagjai sorába (pártállástól függetlenül!) bárkit felvehetne, akinek hivatása az újságírás, és abból él meg, ami különben a világ minden újságíró szervezetének alapja. (majd a jelentkező dönti el, hogy pl. politikai okokból, melyik érdekvédelmi szervezethez akar tartozni.

Dani következő hozzászólásában elárulta, hogy fogalma sincs a szövetség működéséről, viszont (azonnal) a napi politikára próbálta terelni a szót. Íme:

Szalay Dániel Mondom újra : a Hírtv (kirúgott) munkatársai között is vannak vagy lehetnek MÚOSZ-tagok. Tagdíjat fizető, rendes tagok.

válaszom:

Stephen Elekes Dani, ne beszélj rėbuszokban! A MÚOSZ ismeri a tagjait, azoknak nem kell (külön és nyilvánosan) felajánlani a jogsegélyt. Ergo, ez a felhívás politikai töltetű. (nem tudom milyen segítséget adott a HírTV a kirúgott népszabisoknak, de a HírTV - tudtommal - nem szakmai érdekvédelmi képviselet.)

Itt már Dani elvesztette a fonalat, de azért még „odabökött”.

Szalay Dániel Nem a MUOSZ vagyok Pocakos. A taglistával nem rendelkezem.

Erre már nem válaszoltam, mert értelmetlen olyan valakivel vitatkozni, ki letagadja a múltját. Dani ugyanis MÚOSZ tag. A 2000-es évek elején a MÚOSZ Online szakosztályában pályázott az elnöki posztra. Tehát, nem igaz, hogy nem ismeri a MÚOSZ-t, és ne tudná beszerezni a taglistát. Különösen egy ilyen agilis fiatalember, mint Dani. Máskülönben a MÚOSZ évkönyvben (amit évente adnak ki, és a tagdíj befizetésekor osztanak ki) benne vannak a tagok nevei, lakcímükkel együtt.

Időközben megnéztem a MÚOSZ felvételi szabályzatát.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségébe való tagfelvételt minden esetben kérelmezni kell. Természetes személy kérelméről a Tagfelvételi Bizottság egyéni elbírálás alapján dönt. A bizottság elutasító döntése ellen a kérelmező az Elnökséghez fordulhat panasszal. Az elutasított kérelem egy év elteltével megismételhető.

Ebben semmi célzás a felvétel kritériumaira, így a szövegből arra lehet következtetni, hogy az „egyéni elbírálás” szempontjai között politikai megfontolás is meghúzódhat.

Ellentétben például a Bajor Újságíró Szövetséggel (BJV), ahol a legfőbb kritérium, hogy a felvételre jelentkező újságírói munkát végezzen, és (kizárólag) abból éljen meg. A politikai hovatartozás nem játszik szerepet, olyannyira nem, hogy a bajor szövetség tagjai között megtalálhatók a baloldali Süddeutsche Zeitung és a jobboldali (CSU) Münchner Merkur újságírójai is.

Mint ahogy fentebb jeleztem, a szakszervezet és egy szövetség között a lényeges különbség: a szakszervezetek sztrájkolhatnak, a „diplomások” (egyetemi végzettségűek) egy csoportja, szövetsége, ezt nem teheti meg, mivel tagjai között nem csak alkalmazottak vannak! Viszont az érdekvédelem, mindkét formációnál ugyanaz: a tagok (munkaügyi, jogi és szociális) érdekében cselekedni. 180 munkáját vesztett embernek, akik nem tagjai a szövetségnek, (ingyenes) jogi segélyt biztosítani nagyvonalú, nemes gondolat, ill. cselekedet, azonban abszolút nélkülözi a realitást, az érdekképviselet valódi értelmét és értékét. Sokkal hihetőbb lett volna felszólítani a bajbajutottakat, hogy jelentkezzenek a MÚOSZ-ba, mely harcol értük. Persze arra sincs garancia, hogy sikerrel járnak. Ezért egyértelműen egy politikai, kormány-ellenes PR akcióról van szó. A MÚOSZ közlemény elég homályosan fogalmaz, nem nevezi meg a HírTV tulajdonosát, a politikai tv üzemeltetőjét. Minden médium, így egy tv-állomás is bizonyos politikát közvetít, esetünkben megalakulása óta jobboldali. A 180 elbocsátott alkalmazott között hány szakszervezeti tag van, nem tudni. Arról nem is beszélve, hogy a „stáb” (a melósok) között is vannak szakszervezeti tagok, akik értelemszerűen egyetlen szövetségnek sem tagjai. Vajon a többi újságíró szövetség, érdekvédelmi szervezet nem védi tagjait? Azok miért nem tettek hasonló felhívást, közleményt?

Mivel a HírTv nem állami tulajdonú, azért eleve értelmetlen a MÚOSZ közleménye. A munkajogi problémákat nem ismerem. Annyit tudok, hogy felszámolás (vagy „beolvadás”) esetén, a tömeges elbocsátásnak megvannak a szabályai, feltételei. Például végkielégítés, szociális terv („Sozialplan”), hogy mi legyen a nehéz helyzetbe kerültekkel, a sok gyerekesekkel, az egy fizetésből élőkkel, stb.. Erről a MÚOSZ nélkül is köteles gondoskodni egy tv-állomás, vagy annak munkaügyi felügyeleti szerve. Pláne, ha kormányközeli hírcsatornáról van szó.

Emlékeztetőül idézet a wikipédiából:

A Hír TV Magyarország első tematikus hír- és hírháttér televíziója. A „polgári nyilvánosság eszközeként” beharangozott csatorna 2003. január 2-a óta sugározza adását a nap 24 órájában. Az alapítók célja egyrészt a nagy múltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews és BBC) által képviselt televíziós műfaj és színvonal meghonosítása, másrészt a jobboldali, konzervatív ideológiai-politikai oldal számára egy saját csatorna létrehozása volt.

(…)

2019. április 1-én az Echo TV beolvadt a Hír TV-be. Az egyesülés után a csatorna a Hír TV nevét őrzi meg, ugyanakkor az Echo TV eddigi székházát, stúdióit és műszaki hátterét fogja használni. A műsorszerkezetet tekintve mind az eddigi Hír TV, mind az eddigi Echo TV műsorai között lesznek olyanok, melyek megmaradnak az új Hír TV-n is.

Igaz, a wikipedia nem szól az elbocsátásokról, de mint minden összevonáskor, átszervezéskor „hullnak a fejek”. Ez a világon mindenütt így van. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy a 180 elbocsátott közül, ki, milyen munkaviszonyban volt: meghatározott vagy határozatlan idejű alkalmazott, vagy szerződéses állományban volt. Ezek ismeretének hiányában egyértelműen politikai (kormányellenes) megnyilatkozású a MÚOSZ (jó szándékúnak tűnő) közleménye. Épp ez az egészben a zavaró, hogy egy jól értesült, tájékoztató érdekvédelmi szervezet, mint az újságíró szövetség, első számú feladata lenne ezekről a problémákról (pártállástól függetlenül) részletesen és alaposan tájékoztatni a nagyérdeműt.